Az Erdélyi Múzeum-Egyesület csík­szeredai fiókegyesülete meg­em­lékező konferenciával ünnepelte Csíkszeredában a magyar tudomány napját. Az elő­adók a pénteki rendezvényen a székelység és az 1848–49-es for­radalom és szabadságharc kap­csolatáról értekeztek. [caption id="attachment_79752" align="aligncenter" width="1000"] Kiváltsággal és sok-sok hátulütővel járt a katonaélet. Nehéz a viselet Fotó: Kovács Hont Imre[/caption] A magyar tudomány ünnepét minden esztendőben november 3-án tartják, annak emlékére, hogy Széchenyi István birtokai egyéves jövedelmének felajánlásával 1825-ben ezen a napon lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását. Az akadémia minden évben ajánlást tesz, figyelve arra, hogy túlságosan ne szűkítse le a témaválasztást. Ennek köszönhető, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) csíkszeredai szervezete megemlékező konferenciával tisztelgett a tudomány előtt, „dacára” annak, hogy a történelemtudomány nem jelent meg az ajánlásban, amely így szól: Összefüggések, felismerések. Kutatások a nyelvészet-, irodalom-, néprajz-, színház- és zenetudomány körében. Balázs Lajos, az EME csíkszeredai fiókszervezetének elnöke rámutatott: az összefüggésekre és a felismerésekre alapozva döntöttek úgy, hogy Székelyföld a magyar hazáért címmel szerveznek konferenciát a 170 évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc emlékére. – Csíkszereda még nem rendelkezik tudományos munkát végző jelentős számú kutatóval, de rendeltetésnek tekintjük a fontos események, történések tudományos igényű bemutatását. Törekszünk arra, hogy konferenciáink tematikája székelyföldi, erdélyi, de rendeltetése nemzeti legyen. Minden konferenciánk a helyi, szerényebb tudományosság és a nemzeti tudományosság egymásra találását jelenti, és az előadások könyvben való megjelentetésével bekerülnek a magyar tudomány vérkeringésébe – sorolta a fiókegyesület elnöke a konferencia szervező elveit. Soós Zoltán konzul, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának munkatársa kifejtette: a szervezők hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar történelem olyan szeletét mutassák be, amire a Székelyföldön nem nagyon van példa. Mint fogalmazott: gazdag ember, aki tisztában van nemzete történelmének bújával, derűjével. A bú és a derű végigkísérte az előadásokat: a budapesti Csikány Tamás hadtörténész a székely határőrségről, a marosvásárhelyi Pál Antal Sándor a ’48-as csíkszéki eseményekről, a szintén budapesti Süli Attila a csíkszéki pacifikációról, a gyergyószentmiklósi Garda Dezső pedig a gyergyóiak szerepvállalásáról beszélt. Utóbbi kivételével mindannyian felhívták a figyelmet a katonaélet előnyeiből és hátrányaiból fakadó dilemmára, elvezették a hallgatóságot az egyéni és a nemzeti érdekek közti választás ingoványos talajára, emberközelien mutattak rá érzékeny kérdésekre. Garda Dezső a csatamezőkön „kísérte” végig a gyergyói honvédokat, azt a 210-et is, aki életét adta a hazáért. A második ülésszakon a gyer­gyóremetei Nagy József a ’48-as hőskultusznak a második világháborúban is érezhető mozgósító erejéről értekezett, Tamási Zsolt József, a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium igazgatója a katolikus papság mozgósító tevékenységéről beszélt, a csíkszeredai Oláh-Gál Róbert pedig a szabadságharc leverése után halálra ítélt, de a bujdosásban megmenekült Szemerjai idős Szász Károly matematikus, államférfi életét ismertette. Zárásként Balázs Lajos Nyergestető – a lelkiismeret ágkeresztes-kopjafás temetője című könyvét mutatták be. A konferenciát nyergestetői tanulmányút zárta. Mint Balázs Lajostól megtudtuk: a konferencia előadásait szeretné jövő március 15-re kötetben is megjelentetni. Kovács Hont Imre