Rekordösszegű bevétel nehéz gazdasági helyzetben is
A Csíki Vállalkozók Egyesülete és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa által november 21-én megrendezett XII. Jótékonysági Katalin-bálon 125 ezer lej gyűlt össze.
A jótékonysági aukció és tombola jelentős összegekkel járult hozzá a sikerhez: előbbiből több mint 45 ezer lej, utóbbiból mintegy 15 ezer lej folyt be. Az aukció legmagasabb licitje Csomortáni Gál László Gyönggyel gyökeredzik, virággal virágzik című alkotására érkezett, amely 4600 lejért kelt el, míg a sportrelikviák kategóriájában a legértékesebb tétel a Bölöni László által dedikált focilabda volt.
– Végtelenül hálásak vagyunk, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére rekordösszegű bevételt fordíthatunk jótékony célokra. A bál jó hangulatban zajlott, 600 tombolajegy kelt el, és 26 aukciós tárgyra érkeztek licitek. Köszönjük a résztvevőknek a tombola vásárlását és az aktív részvételt, amellyel jelentősen hozzájárultak az adománygyűjtés sikeréhez
– mondta lapunknak Bakcsy Tünde, a Csíki Vállalkozók Egyesületének ügyvezetője.
Decemberben elindítják a beszerzéseket: elsőként a csíkszentsimoni gyermekotthon tüzelőanyagát biztosítják, majd megrendelik a Petőfi Sándor Általános Iskola tornaterméhez szükséges sporteszközöket, valamint a Caritas Meleg ebéd programjához szükséges felszereléseket. Az újraélesztő gép megvásárlásához jelenleg 60–65 ezer lej áll rendelkezésre, így a fennmaradó összeg előteremtéséhez további támogatásokra lesz szükség, de mindent megtesznek, hogy a Saint Camillus Urgent Care Egyesület mielőbb megkaphassa az életmentő berendezést, tette hozzá Bakcsy.

