Fehér Zoltán és Vitos Imre lassan 15 éve csal mosolyt az emberek arcára határon innen és túl egyaránt. A Csíkszentgyörgyi Székely Góbék alapítói kezdetben önmaguk szórakoztatására öltöztek be időseknek, és ragadtak ki néhány pillanatot a székelyek mindennapjaiból, mára azonban már nincs olyan magyarlakta település, ahol ne ismernék előadásaikat. Sikereikről és nehézségeiről a pénteken kezdődő I. Székely Góbé Találkozó apropóján beszélgettünk velük. [caption id="attachment_93179" align="aligncenter" width="360"] Fotó: Keresztes Bea[/caption] – Hogyan alakult meg a humortársulat? Vitos Imre: A kétezres évek elején alakult egy vallási jellegű ifjúsági csoport Csíkszentgyörgyön. Ennek a kezdeményezésnek köszönhetően több kisebb csoport is létrejött, köztük a színjátszó társulat is. Mi itt tevékenykedtünk. Ismert darabokat tanultunk be és adtunk elő, aztán egy bál alkalmával vendégelőadókat hívtunk meg a településre. Sajnos a meghívottak nem jöttek el, és nem volt mit tenni, helyettesíteni kellett őket. Akkor jutott eszembe, hogy öltözzünk be öregeknek. Én mindig szerettem az időseket, gyermekként sok időt töltöttem a nagyszüleimmel, és rengeteget tanultam tőlük. Úgyhogy mondtam is a komámnak, hogy húzzunk harisnyát és poénkodjunk egyet. Ha jól tudom, ez 2005-ben volt. Fehér Zoltán: Emlékszem, hogy a kapu előtt tanakodtunk, és gyorsan megírtunk egy olyan darabot, amiből született egy húszperces előadás. Teljesen spontán történt, és akkora sikere volt, hogy mindenki biztatni kezdett minket. Akkoriban mi nem gondolkodtunk a folytatáson, egyszeri történetként éltük meg. – Végül nem hagyták annyiban… Vitos Imre: Hát nem, de az első két évben csak a faluban léptünk fel. Nem akartunk máshová menni, és csak a helyi bálokban tartottunk kisebb előadásokat. Egyébként a nevünk is évekkel azután született meg, hogy megalakultunk. Körülbelül három éve létezhetett János bácsi és Józsi bácsi, az általunk megformált kitalált karakterek, amikor Brassóba hívtak fellépni minket. Már mi sem tudjuk, hogy ki volt az illető, és szerintem ő sincs tudatában annak, hogy ő adta a társulat nevét, de amikor beleszólt a telefonba a következő kérdést tette fel: „Halló, a székely góbéval beszélek-e?” Én gondolkodtam egy kicsit, és rávágtam, hogy igen. Szóval innen meg is maradt ez az elnevezés. Épp olyan spontán történt, mint az első előadásunk alkalmával. – Az ihletet főként a székelyek mindennapjaiból merítik. Mennyire lehet újat mondani ebben a témában? Vitos Imre: Igazából rengeteg téma rejlik a hétköznapokban, mi ezeket fűszerezzük meg. A kissé idétlen előadásmód, az öreges járás és beszéd tulajdonképpen bármit képes viccessé tenni, de ez főleg akkor hatásos, amikor aktualitása is van az előadásnak. Gondolok itt arra, hogy a falusi idősek nem értik a mai technológiákat, ezzel sokat foglalkoztunk. De a mezei munka – például a kaszálás vagy a pityókaszedés – a mai napig része a székelység életének, és az emberek magukénak érzik, ha ilyesmiről esik szó. Önmagukon is kacagni tudnak, amikor minket néznek. Persze próbáljuk követni úgymond a trendeket is, viccekből is próbálunk táplálkozni, még ennyi év után is úgy érezzük, hogy van mondanivalónk, nem apadt el a forrás. – Mi a népszerűségük titka? Vitos Imre: Szerintem a közvetlenség. Mindig magunkat adjuk, egyszerűen szólunk az emberekhez, és a közönség is érzi mindezt. Valamilyen szinten mi olyanok vagyunk, mint a karakterek a színpadon. Hozzájuk hasonlóan mi is elég konzervatívak vagyunk, és néha idegennek érezzük a technológiát. Szóval ez is lehet egyfajta titok. Fehér Zoltán: Nem lehet mindent betanulni, de mi ebben nőttünk fel. A szüleink idősek voltak, a 80-as években sokat jártunk erdőre, ott kaszáltunk, segítettünk a mezőgazdaságban, ahogy tudtunk, és ennek az eredménye az, hogy ennyire hihető mindaz, amit a közönség lát. A szereplés nem idegen nekünk, az életünk egy részét tudjuk bemutatni általa. Mi láttuk, életük azt is, ami régen volt, és azt is megtapasztaljuk, ami most van. Emiatt több nemzedéket tudunk megszólítani. – Lassan 15 éve léteznek a Csíkszentgyörgyi Székely Góbék. Milyen nehézségekkel, kihívásokkal szembesültek ez idő alatt? Vitos Imre: Az előadásokról csak pozitívat tudunk mondani. Viszont voltak olyan magánéleti nehézségek, amelyek hatással voltak a szereplésekre is. Volt, hogy elmaradtak a turnék, mert komoly betegségben szenvedtem. Ez az időszak két évig tartott, és nagyon nehéz volt. Úgy éreztem, vége mindennek, és ezt elég rosszul éltem meg, mert nekem tényleg szívügyem volt a góbéskodás. Na, de itt vagyunk és reméljük, leszünk is. – Az új generációt mennyire tudják megszólítani az előadásaikkal? Fehér Zoltán: Nagyon érdekes az, hogy nincs egy adott korosztály, amelyet szórakoztatni tudunk. A fiatalok és az idősek egyaránt kíváncsiak ránk. Persze nem mindenki, de azért sokan érdeklődnek. Többször hangoztatják azt, hogy a valóságot adjuk elő, és igazat mondunk az előadások alatt, és ez tetszik az embereknek. Vitos Imre: Persze van egy jelentős, nem facebookozó közönségünk is. A sok év alatt azt tapasztaltuk, hogy az időseket a saját fiatalságukra emlékeztetjük, számukra ismerős mindaz, amit látnak, a fiatalok pedig azon nevetnek, hogy számukra milyen lehetetlen helyzeteket mutatunk be. Különösebben nem erőlködünk amiatt, hogy az újabb nemzedékeket bevonjuk, akit érdekel, amit csinálunk, megtalál minket. – Mit jelent a székely humor a Góbék számára? Vitos Imre: A megmaradást. A székelyek mindig híresek voltak a csavaros észjárásukról és a humorukról, mi ezt próbáljuk újra feleleveníteni, „divatba hozni”. Fehér Zoltán: Fontos azt is leszögezni, hogy mi nem az idősek kicsúfolására törekszünk. Az öregek példájából inspirálódtunk, az ő mintájukat szeretnénk továbbadni, megörökíteni. Valahogy így éljük meg a ragaszkodást a gyökereinkhez. – A mindenkori közönséget is ösztönöznék arra, hogy vállalják fel identitásukat, és legyenek hűek szüleik hagyatékához? Vitos Imre: A mai világban nehéz megmondani az embereknek azt, hogy mire figyeljenek. Én úgy vagyok vele, hogy mi végezzük a dolgunkat, és ha valakinek tetszik, amit képviselünk, annak csak örülünk, de senkinek nem mondjuk meg, hogy mit hogyan csináljon. Úgy gondolom, hogy nem rossz az, ha valaki elszakad az otthonától és világot lát, de azért jó lenne hazajönni, és ápolni, ami itt van. Persze itt nehezebb az élet, én is éltem külföldön, de semmihez nem fogható az, amikor az ember tényleg hazaér. Fehér Zoltán: Így van, úgyhogy azt üzenjük azoknak, akik messze vannak, hogy jöjjenek haza. Főleg az I. Székely Góbé Találkozóra. – Háromnapos kikapcsolódási lehetőséget kínálnak a hosszú hétvégére. Mi a rendezvény célja? Vitos Imre: Engem már néhány éve foglalkoztatott egy szabadtéri rendezvény megszervezése. Tudniillik sokfelé járunk, és mindig kultúrházakban adjuk elő a színdarabokat. Azt gondoltam, milyen jó lenne, ha egy térben találkozhatnának azok a gyergyóvidékiek, udvarhelyszékiek, marosmentiek, csíkiak és mindazok, akik érdeklődnek a humoros, népi jellegű programok iránt. Közel harminctagú önkéntes csapat dolgozik azon, hogy minden jól sikerüljön, és megvalósuljon ez a rendhagyó dínom-dánom. Mindannyian úgy érezzük, hogy Csíkszentgyörgyön nagy igény van a közösségi programokra, szeretnénk hagyományt teremteni. Bízunk benne, hogy sokan eljönnek. Keresztes Bea