Népszerű a kézzel szőtt termék

HN-információ
Ötnapos szövőtábor keretében ismerkedhetnek meg a szövés fortélyaival, vagy bővíthetik szövéskultúrájukat azok, akik részt vesznek a KALOT Egyesület csíksomlyói táborában. Sajátos „hozadéka” a tábornak a parajdi Kövendi Edit és férje, Kövendi Levente tervezte össecsukható, hordozható, modern szövőszék. [caption id="attachment_73710" align="aligncenter" width="4500"] Összecsukható, hordozható eszközzel dolgoznak. Válasz a jelen igényeire Fotó: László F. Csaba[/caption] A vártnál nagyobb számban, több mint tízen jelentkeztek a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmány Házban szervezett szövőtáborra. Kövendi Edit, a tábor szakmai vezetője elmondta: a sajátos kurzus azért jött létre, hogy kóstolót kínáljanak az érdeklődőknek a szövés világából. A táborba Csíkszeredából és környékéről, valamint Székelyudvarhelyről érkeztek érdeklődők, többségében nők, kezdők és haladók is. Kövendi Edit férjével együtt fejlesztette ki a modern kor életkörülményeinek megfelelő, hordozható, összecsukható szövőszéktípust. Elmondásuk szerint ez alkalmas mind a hagyományos szövés megtanulására, gyakorlására, mind pedig a szövéskultúra fejlesztésére, modern stílusok elsajátítására. A szakmai vezető kérdésünkre elmondta: egyelőre nem szabadalmaztatták a terméket. Céljuk pusztán az, hogy elérhetővé tegyék azok számára is, akik a mostani modern körülmények között, tömbházlakásokban, vagy olyan szűkös helyen élnek, hogy egy szövőszék nem fér be a lakásba, illetve céljuk ápolni a szövés hagyományát is. Egyelőre nincs lehetőségük arra, hogy bárkinek árulhassák. A különleges szövőszéket csak azok a személyek vásárolhatják meg, akik elvégzik a KALOT által tartott tanfolyamot. A szövőszék nem tartalmaz sem nyüstöt, sem bordát, ezért a tanfolyamot végzők saját maguk kell nyüstöt bogozzanak és bordát készítsenek. Kövendi Edit szeretné, ha olyan generáció indulna útnak, amely a nagyszüleinktől, szüleinktől ránk maradt szövésmintákat képes leolvasni, leírni, megőrizni. Hozzátette, hogy Nyugaton hagyománya van a kizárólag kézzel szőtt ruháknak, sőt a fiatalok is kedvelik, hiszen rengeteg modern divatbemutatón megjelennek a kézzel szőtt darabok. Az eseményt a Hargita Megye Tanácsa támogatta. Szőke Zsuzsa


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!