Márton Áron Központot terveznek
Márton Áron Központ létrehozását tervezi Csíkszeredában a Római Katolikus Segédpüspöki Hivatal és a Szent Kereszt Főplébánia. A létesítmény a városközpontban, a Segítő Mária Gimnázium és a Postabank között épülne fel.
[caption id="attachment_28889" align="aligncenter" width="1000"]
Az előtanulmány látványterve. Bogos Ernő építész munkája[/caption]
Kiöntött épületalap található a Segítő Mária Gimnázium bentlakása és a Postabank közötti telken, amelyet a Gyulafehérvári Érsekség az 1990-es évek elején megvásárolt a Segítő Mária Gimnázium, illetve a bentlakás bővítésére gondolva, viszont anyagi forrás nem volt az építkezéshez – tudtuk meg Darvas-Kozma József esperestől, a Szent Kereszt Főplébánia plébánosától. – Mivel egyelőre a bentlakást az iskola nem akarja bővíteni, mert a jelenlegi megfelel a diákok számának, a Márton Áron Év kapcsán a Gyulafehérvári Érsekség Gazdasági Tanácsa jónak látta, hogy Márton Áron Központot hozzunk létre ezen a helyen.
A négyszintes épület alsó szintjén irodák lesznek. Az első emeleten a Márton Áron kiállítóterem és ehhez kapcsolódó helyiségek, a felső szinteken lakások kapnak helyet, többek között az iskola tanárai, valamint a kispapok számára. A Márton Áron-kiállítást a Segédpüspöki Hivatal hozza létre, és ezt a szintet a piac felőli oldalon fedett közlekedő kötné össze a bentlakás épületével, a Segítő Mária Gimnázium dísztermével. Az előtanulmány látványtervét Bogos Ernő csíkszeredai építész készítette.
Darvas-Kozma József, aki egyben a Gazdasági Tanács elnöke is, elmondta, hogy igyekeznek támogatókat megnyerni a Márton Áron Központ építésének céljára. Ugyanakkor szeretnék beindítani a néhány hónappal ezelőtt ismertetett műanyag-feldolgozót is.
– Ez az üzem megvalósítás előtt áll, és reményeink szerint minden szempontból a városnak, a lakosságnak, valamint az egyháznak a javát szolgálja majd, és mindenképpen segítené a Márton Áron Központ felépítését és működtetését – tette hozzá Darvas-Kozma József. – A Szentlélek utca és Hunyadi János utca között van a plébániának két ipari csarnoka, amelyeket árverésen vásároltunk meg. Az egyikben a hulladékfeldolgozó, a másikban egy üzem lenne, amelyben a rendkívüli magyar találmánynak, a műanyagból olaj, gáz és koksz előállítására képes technológiának bizonyos moduljait gyártanák le. Ehhez várjuk a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium válaszát, segítségét.
Az elképzelések szerint az üzem már idén megkezdheti működését, és csak az egyik része közel negyven embert foglalkozatna.
Daczó Katalin