Kereszt, könyv és kétkezi munka

HN-információ
Kereszt, könyv, kétkezi munka – valamennyi Árpád-házi Szent Erzsébet jellemzője és a magyarság megmaradásának eszköze – fejtette ki szentbeszédében dr. Darvas-Kozma József pápai káplán tegnap délben, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet római katolikus gimnázium búcsúünnepén. A szentmisét követően a pilisszántói küldöttséggel érkezett Szörényi Levente köszöntötte a gyimesieket. [caption id="attachment_80163" align="aligncenter" width="1000"] Antal Tibor és Szörényi Levente. Találkozás a szülőhelyen Fotó: Daczó Katalin[/caption] Huszonöt éve, 1993-ban rakták le a gyimesfelső­loki Árpád-házi Szent Erzsébet római katolikus gimnázium alapkövét, és azóta egyre többen vesznek részt az iskola november 19-i búcsúján. – Tulajdonképpen ma már három búcsú van Gyimesfelsőlokon – fogalmazott Ft. Berszán Lajos tiszteletbeli kanonok, az intézmény alapítója – hiszen a komjáti és a nagytemplom búcsúja mellett most már a Szent Erzsébet-búcsút is megünnepli a közösség. Az iskola sporttermében tartott ünnepi szentmise főcelebránsa Bobek Tamás tiszakécskei plébános volt, a szentbeszédet dr. Darvas-Kozma József csíkszeredai címzetes esperes mondta. – Nemcsak a kereszténység felvétele, hanem a magyar szentek, és köztük Árpád-házi Szent Erzsébet is hozzájárultak ahhoz, hogy a magyarság megmaradhasson. A kereszténység és a magyar természet találkozását tanulmányozva érthetjük meg igazán Erzsébetet, Isten pazarló szeretetének tanúját – fejtette ki a szónok, hozzátéve, hogy a megmaradás eszköze, Erzsébettől példát véve, a kereszt, a könyv és a kétkezi munka lehet. A szentmise végén Ft. Berszán Lajos köszöntötte a távolabbról érkezett vendégeket: a zágoniakat, a tiszakécskeieket, a budapestieket valamint a pilisszántóiakat. Az iskolaalapító Berszán Lajos felkérésére a pilisszántóiakkal érkező Szörényi Levente is a mikrofonhoz lépett, és elmondta, miért jött Gyimesfelsőlokra: – Eddig Erdélyben Csíkszereda volt a legtávolabbi pont, ahová kétszer is eljutottunk – idézte fel Szörényi Levente. – Csíksomlyóra az István, a királlyal és a Tapstérre az Illés zenekarral. Most a pilisszántói barátaim említették, hogy készülnek ide, és volt egy fontos szempontom, amiért ezt a hosszú utat vállaltam, mégpedig az, hogy szerettem volna a saját falujában meglátogatni Antal Tibit. Az énekes-zeneszerző elmondta, hogy huszonöt évvel ezelőtt Kallós Zoltán javaslatára Antal Tibor mai gyimesfelsőloki zenetanár, akkori kisfiú énekelte el a pásztorgyerek számára írt dalt az Attila, Isten kardja című rockoperából, s bár azóta más közegben találkoztak, mindig kíváncsi volt, honnan indult ez a kristálytiszta hangú kisfiú. Végül Szörényi Levente elénekelte a 16 éves korában szerzett Néha furcsa hangulatban című dalt, aminek szövegét Bródy János írta. A gyimesfelsőloki Szent Erzsébet-ünnep helyitermék-vásárral és szeretetvendégséggel zárult. Daczó Katalin


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!