Hosszú szünet után újra megszervezik a Kerge Olimpiát Hargitafürdőn

Egész napos programmal várják az érdeklődőket március 16-án Hargitafürdőre, ahol négy év kihagyás után a Csipike pályán ismét megszervezik a Kerge Olimpiát. A főattrakciónak számító kerge mobilok lesiklása mellett lesz asszonycipelés, bikinis és retró sízés, továbbá számos tréfás program és előadás kíséri a rendezvényt.

Létai Tibor
Becsült olvasási idő: 3 perc
Hosszú szünet után újra megszervezik a Kerge Olimpiát Hargitafürdőn
Szép Zoltán, Tófalvi Éva, Korodi Attila. A helyszínen harangozták be a jó hangulatúnak ígérkező rendezvényt Fotó: Létai Tibor

Korodi Attila polgármester, valamint a szervezőcsapat nevében Tófalvi Éva önkormányzati képviselő, olimpikon és Szép Zoltán tájékoztatta pénteken a sajtó képviselőit a helyszínen – a Csipike pályán – a készülő, nagyszabású rendezvényről. Elhangzott, az eseményt a helyi közösség, a Panoráma 1756 Egyesület szervezi a csíkszeredai városháza és a Csicsói Közbirtokosság közreműködésével.
A Kerge Olimpia lángját délelőtt 10.30-kor fogják meggyújtani, ezért, a torlódás elkerülése végett, a látogatóknak nem árt, ha jóval korábban kimennek a helyszínre.

Parkolni a Tolvajos-tetőn lehet, onnan a Csíki Trans Kft. által biztosított autóbuszok szállítják majd az érdeklődőket Hargitafürdőre.

A nap folyamán fellép Pittyes2es és Gyufa, a rendezvén műsorvezetője György Botond humorista lesz, a Bagolykő melletti parkolóban felállított színpadon pedig DJ Forró szolgáltatja a zenét.

Tófalvi Éva és Szép Zoltán elmondta:

a bohókás szezonzáró rendezvénnyel egy már létező hagyományt szeretnének felújítani,

feléleszteni, ami színfoltja volt a régiónak és rengeteg embert megmozgatott. Többek között a gyerekek számára is szerveznek egy maszkabál jellegű szezonzáró sízést, egyszóval mindenki megtalálja a számára megfelelő szórakozási lehetőséget kicsitől a nagyig. Bár szorít az idő, de

továbbra is várják a jelentkezőket a programokra a kergeolimpia@gmail.com címen.

A résztvevők között értékes díjakat osztanak szét.
Korodi Attila polgármester megköszönte a közösségi összefogást, amely lehetővé tette a hagyomány felélesztését. 
– A síszezont mindig március közepén zárjuk, és Hargitafürdő egy igazán jó hóbiztos hely, és a napokban havazás is várható, így minden adott, hogy egy igazán jó buli legyen, amely nem nélkülözi a bolondulást és a fantáziát – jegyezte meg az elöljáró.
A versenyszabályzattal kapcsolatban megtudtuk: a kerge járgány fékrendszerrel ellátott és irányítható kell legyen, a kerge mobilokat pénteken délután – március 15. – Hargitafürdőn, a Bagolykő melletti parkolóban ki kell állítani, a verseny után pedig kötelező módon el kell szállítani. Mindenki a saját felelősségére indul a versenyen, amelyre előzetesen regisztrálni kell, illetve egy nyilatkozatot is ki kell tölteni. A tizenhat éven aluli résztvevők csak szüleik beleegyezésével és felügyelete mellett állhatnak rajthoz. Tilos hógolyóval dobálni a járgányokat, a versenyzőknek pedig kötelező módon sisakot kell viselniük.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!