Harmadszor fertőtlenítik a lépcsőházakat
Ma elkezdődik a lépcsőházak fertőtlenítése, amely csütörtökig tart, illetve az önkormányzat feltölti a kihelyezett fertőtlenítőszer-adagolókat. Ráduly Róbert Kálmán polgármester a városi katasztrófavédelmi bizottság tegnapi ülését követően a legfrissebb információkról számolt be online sajtótájékoztatóján.
[caption id="attachment_103875" align="aligncenter" width="2560"]
Fel kell készülni az oktatás újraindítására Fotó: László F. Csaba[/caption]
A legutóbbi beszámoló óta nőtt a karanténban levők száma. Az épületek immár teljes kapacitással dolgoznak. Intézményes megfigyelés alatt 135, míg otthoni elkülönítésben 31 személy tartózkodik. Továbbra is két aktív fertőzött van Csíkszeredában, 14 beteget pedig a székelyudvarhelyi kórházban kezelnek – tájékoztatott a sarokszámokról a városvezető. Hozzátette, hogy a hatvan év fölöttiek esetében 217-en vannak nyilvántartva, valamint 92 személy kért segítséget. A hajléktalanszállón továbbra is 17-en vannak, mindannyian részesülnek ellátásban. Az intézményes megfigyelés jelenleg hét ingatlanban zajlik, a városi hivatal a régi postabank épületét biztosította erre a célra, megfelelő körülményekkel. Hat ingatlant pedig a megyei egészségügyi igazgatóság jelölt ki, ezek nem az önkormányzat kezében vannak.
Fertőtlenítik az iskolákat
Ráduly Róbert Kálmán elmondta, a legfontosabb intézkedések most a tömbházak, valamint a későbbiekben az iskolák fertőtlenítését érinti.
– Ma elkezdődik az utolsó fertőtlenítési akció, ezt csütörtökig be is fejezzük, valamint utoljára töltjük fel az adagolókat. A korlátozások enyhítését követően a lakóközösségek feladata lesz – tette hozzá a polgármester. A lakószövetségeknek lesz lehetőségük beszerezni a szükség eszközöket a további fertőtlenítéshez, akár helyi forgalmazótól is. Igyekszünk ezekben a dolgokban is a lakók segítségére lenni – hangsúlyozta Ráduly Róbert. Mint elmondta, az egyik legfontosabb téma a bizottsági ülésen az oktatás újraindítása volt, valamint az ezzel járó feladatok (a legfrissebb információk szerint valószínűleg csupán a nyolcadikos és a tizenkettedikes diákok számára kezdődhet el a tanítás valamilyen formában – szerk. megj.).
– Igyekszünk olyan döntéseket hozni, amellyel minden helyzetre fel tudunk készülni. Folyamatban van az adagolók, a folyadék beszerzése, amelyeket minden osztályterembe fel akarunk szerelni. Most a legfontosabb az, hogy körültekintően járjunk el ebben a kérdésben és költségkatékonyan. Nem külső céggel szeretnénk dolgozni, hanem a már meglevő személyzettel – mondta Ráduly Róbert Kálmán.
Megválaszolatlan kérdések
A városvezető arról is beszélt, hogy Romániában nem állt meg úgy a gazdaság, mint más országokban, például Olaszországban. A beruházások, útépítések, az építkezések nem ütköztek korlátozásba, így folytatódtak a munkák. A tilalom a kereskedelem egy részét érintette, de hogy ezek a vállalkozások mikor és hogyan folytathatják a munkájukat, arról a polgármester sem tudott pontos információt közölni.
– Ezeket a döntéseket a központi kormányzat hozza meg, tőlük függ minden. Nekünk egyelőre az a feladatunk, hogy koordináljuk például a városi piac működését – mondta a polgármester. A tervek szerint a kezdetben hetente egyszer, majd heti alkalommal lesz nyitva a zöldségpiac.

Fülöp Orsolya