Albertini Béla fotótörténész és Csillag Katalin, a tárlat kurátora                                                       fotó: László F. Csaba Fotó- és várostörténeti szempontból is rendkívüli kiállítás nyílik ma Erdély – kolozsvári szemmel címmel Csíkszeredában, a Megyeháza Galériában. A felvételek nagy része Szabó Dénes kolozsvári hivatásos fényképészhez köthető. Többek között az 1931-es csíksomlyói búcsún készült felvételek is láthatók. A galériában tegnap már lázas munka zajlott, javában készítették elő a tárlatot. Ugyanitt ma 17 órától dr. Albertini Béla fotótörténész, a Kaposvári Egyetem emeritus professzora tart előadást az erdélyi Fotográfia folyóiratról  Csillag Katalin, a tárlat kurátora elmondta: ezek a képek 1944 előtt keletkeztek. A képeket készítő műterem, a Fotofilm 1925-től működött Kolozsváron. Fekete László alapította és nagyon sokat dolgoztak, filmhíradókat és önálló felvételeket is készítettek, illetve műtermi fotózással is foglalkoztak, azaz mindennel, amivel korabeli, egy magára valamit is adó fényképészműterem foglalkozott – Mi mindezt Budapesten nem tudtuk. Találtunk egy szép, akkurátusan elrakott negatív anyagot az Országos Széchényi Könyvtár egyik szekrényében, amelyről tudtuk, hogy ez az erdélyi fényképanyag, de a feldolgozása csak három évvel ezelőtt kezdődött el. Akkor jöttünk rá, hogy egyben egy erdélyi ipartörténeti emlékkel állunk szemben, hiszen ezeknek a fényképeknek az alapján készült el nagyon sok, Erdélyt ábrázoló képeslap – mutatott rá a tárlat képanyagának történelmi jelentőségére Csillag Katalin. A negatívok viszontagságai Hozzáfűzte: az államosítást ez a műterem sem élte túl, a negatív anyag szétszóródott. Körülbelül háromezer-négyszáz darab átkerült Magyarországra, ahol „szunyókált” 2016-ig, amikor elkezdték feldolgozni. Kérdésünkre elmondta: szerették volna hazahozni Erdélybe ezeket a képeket, ugyanakkor arra is törekednek, hogy kapcsolatot teremtsenek erdélyi kutatókkal, ők ugyanis sok olyan adatot, részletet nem ismernek, amelyet az erdélyiek helyismeretüknek is köszönhetően pillanatok alatt meg tudnak mondani. Többek közt az ipartörténeti kapcsolatokra kíváncsiak, hogy kikkel dolgozott együtt Fekete László, a Fotofilm tulajdonosa és alapítója. Milyen kapcsolata volt a kolozsvári színházzal, amelynek hivatalos fotósa volt. Rengeteg ehhez hasonló apró részletből lehet összerakni egy egész érdekes fotótörténeti fejezetet. Kérdésünkre elmondta: a csíkszeredai közönség is nagyjából ugyanazt a válogatást tekintheti meg, mint korábban a kolozsváriak és marosvásárhelyiek. Nemcsak klasszikus tájképek, hanem városképek, épületeket megmutató felvételek láthatók a tárlat anyagában, hiszen a cég fő profilja a képeslapkiadás volt. Ezeket természetesen életképek, családi fotók egészítik ki. A városokat ábrázoló fotók közül azokat válogatta ki, amelyek azt mutatják, hogy Kolozsvárról nézve mi a fontos például Csíkszeredában. A képekből az derül ki, hogy elsősorban az érdekességeket emelték ki, például azokat az épületeket, amelyek talán ma már nincsenek meg. – Ezt a kiállítást azoknak is szívesen ajánlom figyelmébe, akik várostörténettel foglalkoznak, mert láthatók a felvételeken olyan épületek is, amelyeket a városrendezés és az idő azóta felőrölt – mutatott rá a tárlat anyagában rejtett lehetőségekre Csillag Katalin. Körülbelül húsz, Csíkszeredát és környékét ábrázoló fénykép látható a kiállításon, és akad négy-öt tusnádfürdői is. Köztük az egyik egy olyan katolikus kápolnát mutat meg, amely ma már nem létezik, mert a nyolcvanas években lebontották. Érdeklődésünkre azt is elárulta, hogy személyesn azoknak a filmkockáknak örült a legjobban, amelyek az üvegnegatívok feldolgozása után kerültek elő a „fiók legaljáról”. Ezek 1931-ben Csíksomlyón, a pünkösdi búcsún készültek. Összesen tizenhat képből áll a sorozat, rajtuk a korabeli búcsújárókkal. Akad köztük klasszikus pipázó székelyt ábrázoló felvétel is. Ezeket kivetítve is megmutatják a csíkszeredai közönségnek. Kutatástörténeti kuriózum A kiállításhoz kapcsolódóan sor kerül egy előadásra is a Fotográfia című folyóiratról, amelyet Erdélyben 1922–1926 között adtak ki. Albertini Béla fotótörténész, aki majd az előadást is tartja, elöljáróban a Hargita Népének elmondta: a folyóiratot először Kolozsváron adták ki, aztán Gyulafehérvárra költözött a szerkesztőség, sőt rövid ideig Bukarestben jelent meg a lap. Ennek az volt az érdekessége, hogy három nyelven jelent meg: magyarul, románul és németül. Azáltal, hogy egyidejűleg szólt a magyar és román fényképészekhez, a két nemzet közötti kapcsolatot is erősítette. Nemzetközi kitekintésű volt, neves németországi fotósokat is alkalmazott. Magáról a lapról eddig senki nem írt a fotótörténet kutatói közül.

Kiss Előd-Gergely