Fejlesztést is igénybe lehet venni

HN-információ
Félúton jár a csíki három- és négyéves gyermekek szűrővizsgálata a Kora Gyermekkori Program keretében. Eddig közel kétszáz gyermeknél tapasztaltak eltérő vagy megkésett fejlődést a szakemberek. A program keretében felzárkóztatásra is lehetőség van, ezt azonban nagyon kevés szülő igényelte. [caption id="attachment_85453" align="aligncenter" width="1000"] Játékos feladatokkal mérik fel a gyermekek fejlettségét fotók: Prosperitas Vitae Egyesület[/caption] Tavaly ősszel adtuk hírül, hogy a csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központ és a működtetését támogató Prosperitas Vitae Egyesület átfogó szűrővizsgálatot indít a térségbeli három-négy éves gyermekek felmérése és felzárkóztatása céljával. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által finanszírozott program keretében az intézmény és az egyesület fejlesztő szakemberei ellátogatnak azon óvodákba, ahol az előzetes megkérdezés nyomán a szülők igényelték a felmérést, és csoportos, illetve egyéni foglalkozások révén igyekeznek kiszűrni, ha a gyermekek valamelyik fejlődési területen elmaradást mutatnak. A cél, hogy az eltérő fejlődést minél hamarabb felismerjék, hisz – amint azt többször hangsúlyozták – érdemes az enyhébb jeleket is komolyan venni és megelőzni, hogy azok ne vezessenek később tanulási vagy magatartászavarhoz. A program keretében további vizsgálatokra és fejlesztő tevékenységre is lehetőség van. Közel kétszáz gyermeknek kellene segítség Tavaly októberben kezdték el a munkát, huszonnyolc csíki település óvodáiban jártak eddig, és ezekben az óvodákban 818 gyermeket mértek fel – ismertette az eddigi eredményeket Sógor Enikő, a fejlesztő központ és az egyesület vezetője. Elmondta, eddig 199 olyan gyermeket találtak, akik egy vizsgált területen nagyobb, vagy több területen kisebb fejlődésbeli lemaradással élnek. A szülőket tájékoztatják az eredményekről, az eltérő fejlődéssel észlelt gyermekek szülei közül azonban eddig csak tízen jelentkeztek a korai fejlesztő központban. Közülük öt gyermeket már részletesen megvizsgáltak és javaslatot adtak a fejlesztésére. A szűrőprogram várhatóan május végéig folytatódik, és még 607 gyermekhez szeretnének eljutni. – Az óvodai felmérés során nem diagnózist állítunk fel. Az öt fejlődési területet vizsgáljuk meg, azt nézzük, hogy például a gyermek beszédkészsége a korához képest milyen. Hogy áll az értelmi észlelési területen, milyen a nagymozgása, finommozgása, az érzelmi, társas kapcsolati viselkedése – fejtette ki a korai vezetője. Segíteni lehet, ha időben felfedezik – Ha nyolcszáz gyermek közül kétszázzal valamilyen gond van, az sok. Ez nem azt jelenti, hogy ezek a gyerekek mind tanulászavarosak vagy magatartászavarosak lesznek, hisz előfordulhat, hogy kinövi a gyermek a lemaradást, de a statisztikák szerint 30 százaléknál nem oldódik meg a gond. És ha jelen esetben például a kétszázból hatvan gyermek tanulászavaros lesz, az jelentős szám – mutatott rá Sógor Enikő. Elmondta, ritkán fedeznek fel nagy problémákat, hisz óvodáskorra ezekre többnyire már fény derül, de érdemes az enyhébb tüneteket is komolyan venni. – Attól függően lehet segíteni, hogy mennyire súlyos az elmaradás. Az enyhe problémákat (ha egy kicsit túlmozgásos, figyelemzavaros a gyerek) szépen ki lehet javítani. Ha nem teszünk semmit, akkor viszi magával és fokozódik a probléma. Ugyanakkor, mire iskolába kerül, már kialakulhat benne egy olyan kép, hogy „én nem vagyok ügyes”, eltűnik a kíváncsisága, a motivációja és az iskola teher lesz számára. Ha egy jó programba bekerül a gyermek, és heti többször megkapja a célzott segítséget, akkor akár teljesen el is tud tűnni a lemaradás. A hiperaktivitás, a figyelemzavar, a különböző magatartászavarok neurobiológiai háttere ugyanis az agy egy bizonyos fajta éretlensége. Ezen területek fejlődését pedig szenzomotoros tréningekkel, gyógypedagógiai foglalkozásokkal nagyon jól előre lehet mozdítani. Ha korán elkezdődik a fejlesztés, sokat lehet segíteni – hangsúlyozta. Gyakori a beszédzavar A programban dolgozó egyik pszichológus, Molnár Annamária érdeklődésünkre azt mondta el, a leggyakoribb észlelt gondok a beszédzavarok, a megkésett beszédfejlődés, illetve beszédhiba. Találtak már komoly fejlődési problémával, autizmusra utaló jelekkel élő gyermeket is. Mozgáskoordinációs problémákat is észleltek, s főként a nagyobb gyermekeknél már szorongásos tünetekkel is találkoztak. A legtöbb esetben azonban minimális eltéréseket tapasztaltak egy vagy több fejlődési területen. Csoportonként általában két-három gyermeknél szűrtek ki kisebb-nagyobb fejlődési zavarokat – összegezte a szakember. Kifejtette, amikor bemennek egy csoportba, akkor előbb egy, az ismerkedést szolgáló játékot szerveznek, majd egy közös játék következik, végül pedig egyéni foglalkozások során igyekeznek felmérni a gyermekek fejlettségét. – A felmérés eredményéről a szülők rövid visszajelzést kapnak. Amennyiben egy vagy több területen elmaradt a gyermek az életkorának megfelelő fejlettségi szinttől, akkor további vizsgálatot javaslunk, amelyet az egyesület ingyenesen biztosít. Ekkor komplex felmérés történik, amit szükség szerint tanácsadás vagy célzott terápia elkezdése követ – ismertette a pszichológus. Az óvónők segítsége és segítése A szűrés során az óvónők részéről nyitottságot tapasztaltak és sok segítséget kaptak tőlük a szakemberek. Mint elmondták, az óvópedagógusok rendszerint reálisan látják a helyzetet, és tudják, ha valamelyik gyermeknek gondjai vannak. A program keretében eddig szerveztek egy műhelymunkát óvónőknek – és ezután is fognak szervezni –, ennek során arra igyekeznek gyakorlati felkészítőt nyújtani a pedagógusoknak, hogy hogyan foglalkozzanak például hiperaktív, szorongó vagy figyelemzavaros gyermekkel. – A nagyon kirívó eseteket, a nagy elmaradással küzdő gyermekeket el tudjuk látni, a cél pedig az, hogy az óvónőket felkészítsük arra, hogy a többieket hogyan kezeljék. Hisz egy gyermeknek heti egyetlen fejlesztés nem jelent nagy előrelépést, az viszont igen, ha a vele foglalkozó óvónő tudja, hogy például egy beszédzavaros gyermeket hogyan tud segíteni – mondta Molnár Annamária. Hosszú távon a szűrésre is megtanítanák az óvópedagógusokat. Még egy korosztályt felmérnének – A program folytatása egyrészt az lesz, hogy még egy évig szűrünk, jövőre is szeretnénk még egy korosztályt felmérni – közölte Sógor Enikő. Hozzátette, közben próbálják nyomon követni azt, akivel gond van. – Szeretnénk eljutni a szülői értekezletekre is, szeretnénk elmondani, hogy miért érdemes ezt komolyan venni: hogy csak akkor van következménye, ha nem foglalkoznak vele, ha pedig tesznek érte, akkor megszűnhet. Ez nem diagnózis, nem megbélyegzés, hanem lehetőség – mutatott rá a korai fejlesztő központ vezetője. R. Kiss Edit


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!