Hirdetés

Ezrek üzenete a szemetelőknek

HN-információ
Közel négyezer önkéntes összesen 925 köbméter hulladékot gyűjtött a megye eddigi legnagyobb parttakarítása alkalmával. A két héttel ezelőtti környezetvédelmi és figyelemfelkeltő kampány főbb számadatait mostanra összesítették, a visszajelzések alapján pedig nemcsak a számok beszélnek magukért, hanem a közösségi összefogás mérete és az ebben (is) tetten érhető közösségi hatás. A következő „felvonásban” a víz tisztaságára figyelnek. [caption id="attachment_87681" align="aligncenter" width="2600"] Szeméthegyek. Tekintélyes mennyiségű hulladék gyűlt össze Fotók: László F. Csaba[/caption] Több alkalommal is beszámoltunk róla, hogy április 12-én a Hargita Víz Közösségi Fejlesztési Társulás tagságát képező településeken – vagyis a Harvíz Rt. szolgáltatási területén – parttakarítást szerveztek. Már előzetesen rengeteg résztvevőre számítottak, az összesített adatok azonban ezen is túlmutatnak: 3814 személy vett részt a megmozdulásban. Sőt az adatok még így sem teljesek, ugyanis három közigazgatási egység területén – Szentegyházán, Csíkszentdomokoson és a Kászonokban – nagycsütörtökön takarították a partokat, és innen még hiányoznak részadatok – tudtuk meg. Zetelaka kiemelkedik A fejlesztési társulásnak 32 tagja van: a megyei mellett 31 helyi önkormányzat. Többségük válaszolt a felhívásra, így az összesített táblázat szerint végül 26 városban és községben tisztították a folyó- és patakmedreket. A résztvevők számát tekintve messze kiemelkedik Zetelaka község: két nap alatt 596-an gyűjtötték a szemetet. – Ekkora takarítás még nem volt a községben. Csatlakoztak a diákok és a tanárok, a polgárőrség, az egyháztanácsosok, a cserkészek, a Gyulafehérvári Caritas irányítása alatt pedig egy roma csoport is gyűjtötte a szemetet. Nemcsak a mozgósítást, hanem az üzenet átadását illetően is óriási közösségi hatása volt a parttakarításnak, és reméljük, hogy a szemetelők nem felejtik el ezt az üzenetet – fogalmazott Nagy Attila polgármester. – Az elkövetkezőkben térfigyelő kamerákat szerelünk fel a patakok mentén, és a polgárőrség ellenőrizni fogja a partszakaszokat, hogy a felvételek alapján tettenérés nélkül is azonosíthassuk a szemetelőket. Zetelaka község területén a két nap alatt közel 12 tonna hulladékot gyűjtöttek – köbméterben számolt adattal nem rendelkeznek, de összehasonlításképpen: Csíkszeredában a három héten át tartó lomtalanítás során 19,5 tonna újrahasznosítható hulladék gyűlt. Csíkszeredában 350-en, Orosz­hegyen 300-an csatlakoztak a kezdeményezéshez, de 200-on felüli volt a részvétel Dánfalván, Madéfalván és Csíkszenttamáson is. A községenként gyűlt mennyiségekről nem kaptunk részletes adatokat, az Eco-Csík térségi hulladékgazdálkodási vállalat szolgáltatási területén levő falvak közül azonban a számok alapján – a Natur Clean Egyesület jóvoltából – kimagasló mennyiség gyűlt Csíkszentgyörgyön: 87,8 köbméter. A sorrendben a következő Madéfalva közel 25 köbméterrel. Csíkszeredában amúgy 102 köbméter szemét gyűlt össze. Következik maga a víz Pozitívan értékelte a megmozdulást Páll Árpád, a fejlesztési társulás ügyvezetője is. Mint hangsúlyozta: nagyon sokan saját járműveikkel, gépeikkel is besegítettek, és ha a szemetet gyűjtő rengeteg gyermek elmeséli a tapasztalatait a szülőknek, nagyszülőknek, valóban foganatja lehet az akciónak. A diákok ugyanis pelenkától disznóbelekig mindennel találkoztak a patakpartokon, vagyis rengeteg olyan szeméttel, amely nem „csak” leúszik a vízen, hanem szennyezi is azt. – Ez a környezetvédelmi kampány a folyóvizek partjának takarítását célozta, az előkészítés alatt álló következő kampányunk pedig magának a víz tisztaságának a fontosságára hívja fel a figyelmet. Az idősebb nemzedék tagjai gyermekkorukban még fürödtek a folyókban, patakokban, de most az unokáiknak ezt nem merik megengedni, annyira szennyezettek a vizeink – közölte Páll Árpád. Mint az ügyvezető elmondta: a társulás keddi igazgatótanácsi ülésén kétféle álláspont is elhangzott: az egyik szerint az ilyen léptékű takarításból hagyományt kell teremteni, a másik szerint pedig a lakosság környezettudatosságra nevelésével vagy akár súlyos bírságokkal éppenhogy meg kell előzni, hogy ebből hagyomány lehessen! Kovács Hont Imre


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!