Elismerés közösségi munkáért

HN-információ
Magyar állami kitüntetéseket adtak át tegnap jeles erdélyi magyar közéleti személyiségeknek Csíkszeredában. Munkásságáért a Magyar Arany Érdemkereszt elismerésben részesült Bara Ferenc pápai káplán, főesperes, dr. Borcsa János irodalomtörténész, Ferencz Imre költő, újságíró, Márkus András római katolikus címzetes esperes és Szekeres Adél nyugalmazott pedagógus, valamint a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje címmel ismerték el Orbán Szabolcs ferences szerzetes tevékenységét. [caption id="attachment_76994" align="aligncenter" width="1000"] Orbán Szabolcs munkásságát is elismerték. A ferenceseknek köszöni Fotó: László F. Csaba[/caption] Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán a magyar himnusz eléneklése után Tóth László misszióvezető köszöntötte az ünnepség résztvevőit. A diplomata köszöntőjében elhangzott: a díjazottak azért is részesülnek állami elismerésben, mert nem pazarolták el tehetségüket, az erdélyi magyarságot és a nemzeti ügyet szolgálták. A laudációkat Bence László konzul olvasta fel. Elsőként Orbán Szabolcs ferences szerzetes, az Erdélyi Ferences Rendtartomány tartományfőnöke vehette át az állami elismerést „az Erdélyi Ferences Rendtartomány újjászervezésében, valamint a csíksomlyói pünkösdszombati búcsúk megszervezésében és lebonyolításában vállalt szerepe elismeréseként”. A Csíkkozmáson született szerzetes laudációjában elhangzott: 1990 nyarán nyert felvételt a Kolozsvári Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karára. A Kolozsváron eltöltött időszak sokat segítette a hite fejlődésében, ekkor ismerkedett meg a ferences renddel, ahova 1991 végén kérte felvételét. Orbán Szabolcs a ferences szerzetesek nevében vette át a kitüntetést, ugyanis szerényen úgy vélte: nem személy szerint neki járt volna az elismerés. Másodikként Szekeres Adél nyugalmazott pedagógus, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület marosludasi szervezetének társalapítója vehette át a Magyar Arany Érdemkeresztet „a Maros megyei magyarság érdekében végzett elkötelezett oktató-nevelő munkája és aktív társadalmi tevékenysége elismeréseként”. Szerény díjazottak Bara Ferenc pápai káplán, szentszéki tanácsos, a Csíkdánfalvi Római Katolikus Plébánia főesperes-plébánosa az indoklás szerint „Márton Áron és Jakab Antal püspök urak mellett végzett elhivatott titkári munkája, valamint lelkipásztori és főesperesi szolgálata elismeréseként” vehette át a Magyar Arany Érdemkeresztet. Laudációjában elhangzott: ő az egyetlen élő tanú, aki jelen volt Márton Áron püspök halálánál. Ő úgy fogalmazott: a lelke mélyéig meghatódva tartja kézben Áder János, Magyarország köztársasági elnökének kitüntetését, mert úgy érzi, semmi rendkívülit nem alkotott. Márkus András, a sepsiszentgyörgyi Mária Világ Királynője Római Katolikus Egyházközség plébánosa pedig „a periférián élő erdélyi cigányság körében végzett több évtizedes, elhivatott lelkipásztori szolgálata” elismeréseként kapta a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést. Rögtönzött köszönőbeszédében elmondta: ha már a cigány közösség köztünk él, akkor tenni is kell valamit értük. Lapunk korábbi munkatársát is díjazták Ezt követően vehette át a díjat a Hargita Népe egykori munkatársa, Ferencz Imre költő, újságíró. Mint a laudáció fogalmaz: „a kortárs erdélyi és az egyetemes magyar irodalmat egyaránt gazdagító költői életműve, valamint szerkesztői tevékenysége elismeréseként” járt neki a Magyar Arany Érdemkereszt. Laudációjában többek közt elhangzott: Ferencz Imre 1972-től lett a Hargita, mai nevén Hargita Népe napilap munkatársa. Két év kényszerű szünetet leszámítva Ferencz Imre 2008-as nyugdíjazásáig kiváló publicisztikája, szerkesztői tevékenysége révén a lap arculatát meghatározó, azt jelentős mértékben alakító újságírója volt. Köszönőbeszédében megemlítette: nemcsak arról szól a díj, aki kapja, hanem arról is, aki adja. Tréfás hasonlatként hozzátette: a ló sem fogadja el ám akárkitől a cukrot. Ezt követően dr. Borcsa János irodalomkritikust, irodalomtörténészt, az Ambrózia Kiadó alapító vezetőjét díjazták „a Kárpát-medencei magyar kultúra feltérképezését és népszerűsítését szolgáló publikációs tevékenysége elismeréseként”. A rendezvényt a Kódex régizene-együttes előadása színesítette, az ünnepség a Szózat eléneklésével ért véget. Kiss Előd-Gergely


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!