– Ön az Alcsík Kistérség Fejlesztési Társulás vezetője, emellett az alcsíki fúvósmozgalom egyik legnagyobb támogatója. Miért tartotta fontosnak fúvószenekarok létrehozását és fennmaradásuk támogatását?

– Alcsíkon a kétezres évek elejéig egy-két rezesbanda működött. Magam mindig irigykedve figyeltem a rétyi fúvószenekar működését, reménykedve, hogy egykor talán nálunk is lesznek hasonló jó zenekarok. De tény, hogy a mozgalmak elindítása és működtetése általában személyfüggő – azaz szakemberekre és partnerekre van szükség. A kétezres évek elejéig szakemberekből márpedig hiány volt. Sándor Árpád, a Csíkszentsimoni Ifjúsági Koncert Fúvószenekar karnagyának a szülőfalujába való hazatérésével kezdődött az új generációs szakemberek színre lépése, azóta csatlakozott Korodi Erik, Szopos Zoltán, Szakács Csanád, Bodó István, Bálint Botond és társaik.

– A szakemberhiány problémájának megoldásán túl milyen egyéb lépésekre volt szükség a zenekarok megalakításához?

– A hangszerek beszerzése is nagy erőfeszítést igényelt, szerencsére ezt az önkormányzatok és közbirtokosságok egyaránt támogatták, és a jó példa ragadósnak bizonyult: egyre többen indítottak fúvószenekart a környező településeken és vállalták az anyagi támogatásukat. Mára Kászon kivételével Alcsík valamennyi településén működik fúvószenekar. Erőfeszítéseket tettünk, hogy mindegyik település fontosnak érezze a fúvószenekarok működését, emiatt is döntöttünk úgy 2011-ben, hogy évente tartunk egy seregszemlét, az immár hagyományosnak számító Alcsíki Fúvóstalálkozót. Az eseményt, amely lehetőség a találkozásokra, közös zenélésre és a közösség építésére, évente más-más alcsíki településen, más-más fúvószenekarnál tartjuk. Korábban is voltak a környéken fúvóstalálkozók, de 2011 azért kiemelkedő, mert innentől évente kimondottan az alcsíki fúvószenekaroknak szervezzük a találkozót. Most a legutóbbin tíz zenekar és annak háromszázötven zenésze négy órán keresztül zenélt Csíkmindszenten.  

– Csatlakoztak új zenekarok az Alcsíkon működő fúvósokhoz?
 
– Túl a 13. találkozón, egyértelműen kijelenthető, hogy az elmúlt években folyamatosan bővült a zenekarok névsora. Legutóbb Csík­szentkirályon alakult ifjúsági fúvószenekar a meglévő felnőttcsoport mellé, Csíkszentléleken és a tavaly Csíkszeredában is alakítottak fúvószenekart. Az elmúlt húsz esztendőt tekintve sok fontos mozzanat volt a fúvósmozgalom életében. 

– Hogy tudnak hozzájárulni a zenészek fejlődéséhez? 

– Például azzal, hogy több fúvósoktató tábort is szerveztünk, ezeknek a lényege a szakmai képzés mellett az is, hogy ráirányítsák a figyelmet erre a fajta zenélésre. Úgy vélem, a mai különös értékrendű világban fontos a közösség kialakulása, léte és fejlődése, amihez a fúvósmozgalmak jelentősen hozzájárultak, persze az eredmények nem egyik napról a másikra születtek, de az évek kitartó munkája beérett. Örülök, hogy ezek a falusi zenekarok kiemelkedő zenészeket és zenetanárokat neveltek ki, akik tanulmányaikat követően szülőfalujuk zenekarjait emelik magasabb szintre.  

– Milyennek látja a fúvószenekarok jelenlegi helyzetét? A hagyományos vagy a modern vonal a követendő? 

– Nekem személy szerint a magyar történelmi indulók tetszenek, de a tagok érdeklődésének fenntartása miatt a vezetőknek az újdonság felé is nyitni kell. Manapság a hagyományos indulók mellett a modern zenei feldolgozásokat is játszani kell. Szerencsére a zenekarok megtartják a közösség számára fontos tevékenységeiket, kortárstalálkozókon, falunapokon lépnek fel, testvértelepülésekre utaznak és mutatják meg tudásukat, vagy különböző ünnepek alkalmából egy-két órás koncertet tartanak a közösségnek. Ma már vannak zenekarok, amelyek valamilyen nemzetközi megmérettetésen is szerepeltek.  Ez minőségi szintlépést jelent, de a gyökereket sem szabad elfelejtsék, hiába tűnnek elsőre a nyugati áramlatok szebbnek és vonzóbbnak, szerintem a magyar zenei kultúra gazdag és választékos. Úgy tartom jónak, ha megvan az egyensúly a repertoárban, vagyis modern és tradicionális zenét egyaránt játszanak.

– Hogy értékeli az eddig elért eredményeket? 

– Hosszabb pályafutásom során az alcsíki fúvószenekarokat az egyik legnagyobb sikeremként könyvelem el. A szép lélek építése, a közösségi szellembe fektetett munka a legfontosabb. Lelkiekben és kultúrában gazdagok legyünk, és a fúvószenekarok egyedülálló kulturális kincset képviselnek, amihez valamelyest magam is hozzájárulhattam, és büszke vagyok rá. Remélem, ezt továbbviszik és fejlesztik – ehhez ma minden adott. 

– Mi az, amit még nem sikerült megvalósítani? 

– Mindig van, amit tovább lehet fejleszteni. Szerintem jó lenne egy regionális nagyzenekart létrehozni a településeken működő zenekarok tehetségesebb tagjaiból, nyilván ez sok erőfeszítést és több pénzt feltételez, de nem tartom lehetetlen vállalkozásnak. Illetve a jövőben akár egy kötetet is kiadhatnánk, amely bemutatja az alcsíki fúvósok legújabb kori történetét és vívódásainkat.