Hirdetés

Díjazták a Kárpát-medence legjobb nedűit

Immáron hatodik alkalommal szervezték meg a nagy népszerűségnek örvendő Ákovita – Nemzetközi Párlat- és Pálinkaversenyt a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete (SZGE) és partnerei szervezésében. A díjátadó gálát – amelyen a Kárpát-medence legjobb pálinkái és párlatai kaptak elismerést – a csíkszeredai Hunguest Hotel Fenyőben tartották számos neves vendég jelenlétében.

Létai Tibor
Becsült olvasási idő: 5 perc
Díjazták a Kárpát-medence legjobb nedűit
Ákovita-gála. A jó magyar pálinkának nincsen párja Fotó: László Ferenc Csaba

A 2021-ben útjára indított és mára komoly hagyománnyá vált rendezvénysorozat elsődleges célja kezdettől fogva a kulturált párlat- és pálinkafogyasztás népszerűsítése Erdélyben, különös tekintettel az évszázados hagyományokra és a jelenkor minőségi követelményeire. Az Ákovita története idén is fontos fejezettel folytatódott: a múlt évben alapított Ákovita Pálinka Akadémia intézménye az elmúlt időszakban tovább erősítette a termelők szakmai fejlődését, igazolva, hogy a folyamatos képzésekre és a tapasztalatcserére alapozva folyamatosan lépni lehet előre.

Az idén mintegy 840 benevezett mintát bírált el – még április végén – alapos munkával egy rendkívül tapasztalt szakmai zsűri. A bírálati folyamatba a sajtó képviselői is betekintést nyerhettek megismerve az érzékszervi értékelés szempontjait és kiválasztva a saját kedvenc párlataikat. Az így odaítélt sajtódíjat – a Hargita Népe napilap által felajánlott Para Pista-karikatúrákat – a pénteki gálán vehették át a nyertesek: Gábor Szidónia, Rózsa István és Mátyás József.

Díjazták a Kárpát-medence legjobb nedűit

A szakmai zsűri döntése alapján az idén 264 arany, 275 ezüst és 136 bronz minősítés született. Különdíjakat adott át többek között a csíkszeredai városháza, Hargita Megye Tanácsa, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete.

Becze István, az SZGE elnöke már a bírálat alkalmával kiemelte: a benevezett tételek magas száma mellett a verseny színvonala évről évre emelkedik. A termelők egyre felkészültebbek, a fejlődés jól érzékelhető, és a hibás tételek visszaszorulása egyértelműen jelzi, hogy Székelyföldön és a Kárpát-medencében egyre erősebb lábakon áll a minőségi pálinkakészítés kultúrája. A gála napján az SZGE elnöke érdeklődésünkre hangsúlyozta: a kapott elismerések komoly rangot jelentenek a termelőknek, akik büszkén emlegethetik majd az itt elért sikereket. Kiemelte, hogy a díjak dizájnját idén tovább modernizálták, emellett a verseny visszajelzései azoknak is komoly tanulási és fejlődési lehetőséget nyújtanak, akik ezúttal nem nyertek díjat.

Díjazták a Kárpát-medence legjobb nedűit

Becze István emlékeztetett, hogy az Ákovita legfőbb küldetése a termelők szakmai támogatása mellett a fogyasztók edukációja, hiszen Székelyföldön egyre többen ismerik fel a minőségi és a gyengébb párlatok közötti különbséget, és hajlandók megfizetni a prémiumminőséget. A szervezők idén tudatosan döntöttek amellett, hogy a rendezvényt még inkább a szakmaiság irányába mozdítsák el. Ennek jegyében a benevezett tételek jelentős részét képzésekre ajánlották fel: például az idén is megrendezik a több hétvégén át tartó Ákovita Pálinka Akadémiát, ahol a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, valamint a Quintessence szakembereinek vezetésével vehetnek részt a termelők intenzív tanfolyamokon – mutatott rá az elnök.

Díjazták a Kárpát-medence legjobb nedűit

A gála a hagyományokhoz híven ünnepi köszöntőbeszédekkel kezdődött. Többek között üdvözölte a jelenlévőket – köztük Csíkszereda török testvérvárosa, Rodostó, mai török nevén Süleymanpaşa képviselőit – Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, aki külön köszöntötte a Székelyföldről, Erdélyből, az anyaországból és a Kárpát-medence különböző tájairól érkező pálinkafőző-mestereket, kiemelve az esemény összetartó erejét. Hangsúlyozta, hogy ez a találkozó nem az első, de nem is az utolsó alkalom Csíkszereda életében, hiszen a város elkötelezett a rendezvény hosszú távú fenntartása és a hagyomány ápolása mellett.

Díjazták a Kárpát-medence legjobb nedűit

János Előd, a verseny szakmai elnöke a Hargita Népének elmondta: az elmúlt években egy rendkívül szép fejlődési folyamat indult el Székelyföldön és egész Erdélyben, ami a benevezett pálinkák minőségén is határozottan meglátszik, hiszen a technológiailag hibás, rossz párlatok mára ritkaságszámába mennek. A szakember kiemelte, hogy amíg a korábbi években általánosságban csak szilva-, alma- vagy körtepálinkákkal találkoztak, ma már a fajtatiszta párlatok térnyerése a jellemző, így idén például a szilván belül is 20-30-féle különböző fajtát neveztek be a termelők. Az idei felhozatallal kapcsolatban hangsúlyozta: a rendkívül magas szakmai színvonal miatt kifejezetten élvezet volt a zsűri munkája, és a kóstolás, valamint az érzékszervi bírálat során tapasztaltak pozitív és jó érzéssel töltötték el a szakembereket.

A gála ünnepi hangulatát Vaszi Levente népdalénekes, valamint a Tarló zenekar előadása tette emelkedetté.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!