Csíkszeredai Régizene Fesztivál: Konferencián voltak a zenészek

HN-információ
Zene-híd címmel nemzetközi konferenciát tartottak tegnap a Csíki Moziban. A néhány órás eseményen négy előadást hallhatott a közönség, utolsóként Elena Maria Șorban és Filip Ignác Csaba beszélgettek a László Ferenc emlékére készült könyvről. Este a Márton Áron Főgimnázium dísztermében a Fonte di Gioia együttes játszott. A Csíkszeredai Régizene Fesztivál keretében szervezett tegnapi Zene-híd című nemzetközi konferencián Adorján Csaba, a Csíki Kamarazenekar alapító tagja köszöntötte a résztvevőket, és elmondta: a konferencia része az európai Zene-híd projektnek, amelyben részt vesz a Csíki Kamarazenekar is. Elsőként a franciaországi Jean-Cristophe Frisch fuvolaművész, a Le Baroque Nomade együttes tagja tartotta meg A zenészek mindig úton vannak… című előadását angol nyelven. Az előadásokat szinkrontolmácsok fordították, a közönség a kiosztott fejhallgatókon követhette az elhangzottakat. Az előadó a zenéről mint kapcsolatteremtési lehetőségről beszélt, amely különböző embereket és kultúrákat köt össze. Mint mondta, hosszú ideje kutatója ennek a témának, ezért csak néhány érdekességet, különleges információt osztott meg a közönséggel. Kutatásaiban többek között azt vizsgálta, hogy a zeneszerzők földrajzi helyzete mennyire befolyásolta munkásságukat, illetve azt is, hogy egyes művek milyen helyi sajátosságokkal rendelkeznek a hangszerelésükben. Zenés előadás és könyvbemutató Utána a csíkszeredai Lázár Zsom­bor csellóművész, a brassói Tran­silvania Egyetem Zeneművészeti Karának doktorandusza és a Csíki Kamarazenekar tagja mutatta be az erdélyi csellómuzsika történetének egy kis részletét: a bécsi születésű Ruzitska György gordonkára írt műveiről beszélt. Mint mondta, ezek a művek a nagyközönség számára ismeretlenek, hiszen csak kéziratban maradtak fenn, ezért a csíkszeredai Geréb Erika zongorista kíséretével el is játszották a papírra vetett dallamokat. A brassói Ursula Philippi orgonaművész előadásának címe Egy rejtélyekkel teli kézirat: Josephus Fazakas Krizbacensis orgonakönyvecskéje volt, előadását román nyelven tartotta meg. Mint mondta, az orgonakönyvecske kéziratát nemrég kiadták könyv formában, viszont több, eddig még megmagyarázatlan részlet bukkant fel: előadásában ezekre hívta fel a figyelmet. Végül pedig a kolozsvári Elena Maria Șorban muzikológus könyvét mutatták be: a muzikológussal Filip Ignác Csaba, a fesztivál művészeti vezetője beszélgetett. A könyv a 2010-ben elhunyt László Ferenc zenetudományi iskoláját mutatja be. Elena Maria Șorban a zeneoktató halálának tizedik évfordulójára állította össze a kötetet, amelyben negyvennégy zenész mondja el, hogyan emlékszik László Ferenc zenetudósra, zenei középiskolai és zeneakadémiai oktatóra. ‒ Nagy öröm számomra, hogy megemlékezhetünk a volt tanáromról – jegyezte meg a beszélgetés elején Filip Ignác Csaba, hiszen őt is tanította László Ferenc. Elena Maria Șorban felidézte az egykori oktató személyiségét, és a beszélgetés végén megosztott a közönséggel egy történetet is, amely szerinte jellemzi László Ferenc politikai bátorságát. Elmondása szerint, amikor felkérték az oktatót, hogy legyen besúgó, akkor határozottan visszautasította ezt: ‒ A következő generációk már nem fogják megérteni ezt az attitűdöt úgy, mint mi – mondta Elena Maria Șorban. Esti koncertek Este a kolozsvári Fonte di Gioia együttes játszott a Márton Áron Főgimnázium dísztermében: a 17. és 18. századi Itáliába és Franciaországba kalauzolta az együttes a hallgatókat. Az együttest 2009-ben alapította Dénes Csongor, Dénes Anna, Csata István és Erdős Amália, akik a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia volt hallgatói. Rajonganak a barokk zenéért, ezért beneveztek az országban első alkalommal megrendezett La Stravaganza barokk zenei versenyre, ahol el is nyerték a második díjat. Az erdélyi koncertezés mellett tudásukat is bővítik: mesterkurzusokon és nemzetközi projekteken vettek részt, Bukarestben és Namurban is zenéltek. 2013-ban adták ki az első CD-jüket, és 2017-ben koncertsorozatot tartottak. A La Stravaganza Fesztiválon, 2019-ben jubileumi koncerttel ünnepelték megalakulásuk 10 éves évfordulóját. Ma este hét órától a Csíki Moziban a Le Baroque Nomade együttes fog játszani, előadásuk címe Hajóra szállás Küthéra szigetére. Mint megtudtuk, az előadást Antoine Watteau festményei ihlették, és a következő kérdésekre keresi az együttes a válaszokat: milyen zenét játszhattak Watteau festményein? Milyen dallamokat szólaltatnak meg az éneklő és hangszereken játszó duók és triók? Milyen zenére táncolnak a szép, gondtalan lányok? Mai előadásukon talán kiderül.

Péter Ágnes



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!