Élénken foglalkoztatja a közvéleményt az Európába tartó gazdasági és politikai menekültek áradata, a politikusok menekültválságról beszélnek. Az összeesküvés-elméletek hívei a hagyományos európai kultúra és értékrend elleni világméretű összeesküvéstől, az iszlám irányított térhódításától és a szélsőséges magatartás exportjától tartanak. A konzervatívok a hagyományos értékekéért, a jogvédő szervezetek a menekültek emberi jogaiért szállnak síkra. De kevés szó esik az emberről. Ma induló sorozatunkban egy fiatal csíkszeredai fotós, Fodor Zsuzsanna osztja meg olvasóinkkal a tranzitzónában szerzett tapasztalatait. Április 18-án indultam útnak, a cél Törökország nyugati partja és néhány görög sziget volt. Rengeteg a tévhit, a hiányos információ, a félelemből vagy nemismerésből fakadó elutasítás mifelénk, és ez ösztönzött, hogy „megnézzem magamnak”, mi is történik menekültügyben ezekben az országokban. Már amennyire érinthettem legalább a felszínét ennek az összetett problémának. A tervezett két hét közel hárommá duzzadt, a nyugati török parton Bodrum, Izmir településeket és környéküket jártam be, a görög szigetek közül Koszt és Leszboszt látogattam meg, rábukkantunk egy rögtönzött táborra Atça városában és eléggé véletlenszerűen (kısmet, vagyis sors, ahogy a törökök mondják) elkeveredtem Gaziantep és Reyhanlı városokba a török–szír határ közelében. Végigkísért a fényképezőgépem, az az eszköz, amellyel a leginkább tudom érzékeltetni azt, amit tapasztalok. Így hát az elkövetkező hetekben fotós szemelvényeket láthatnak abból, amit én láttam. Fodor Zsuzsanna 2015 folyamán a török partokon nyüzsögtek az Európába továbbjutni vágyó emberek. Sátrak az utcákon, a homokban, tömött szállók és vendégházak. Most ijesztően sehol senki. Április végén Bodrum medencéi még üresen várták a csendesnek ígérkező turistaszezon kezdetét. A tavaly, mesélik a helyiek, ezekben a medencékben mentőmellényes gyerekeket is lehetett látni, amint a tengerrel való találkozásra készültek. 2015-ben olyan napok is voltak, amikor több száz menekült/migráns érkezett Kosz szigetére. Ez a szám, főként a márciusi EU–török egyezmény óta, drasztikusan csökkent, naponta alig egy vagy két csónak érkezik. A partokon még mindig meg lehet találni az utazás kézzelfogható nyomait: mentőmellények a bokrokban, kesztyűk a hideg, szeles éjszakákra, ruhadarabok, csónakmaradványok. Iratok, személyes tárgyak, családi fotók. Kosz szigetétől karnyújtásnyira vannak a török partok. Szinte át is kiabálhatok. Ez a táv viszont az éjszaka közepén, egy ingatag gumicsónakban, hamisított mentőmellényekkel, le-lerobbanó motorral vagy a csempészek által szándékosan kispórolt üzemanyaggal igen hosszúvá tud válni. Az Izmir bazárjában árusított mentőmellények jelzik, hogy a görög–török zár most sem átjárhatatlan. Veszélyesebb, de néha csak átsiklik egy-egy csónak. Véletlenül vagy épp a hatóságok kezére játszva. A túlparton (Leszbosz szigete, Pikpa tábor) egy összegyűjtött mellényekből rögtönzött felirat (safe passage – biztonságos áthaladás) jelzi azt a humanitárius igényt, hogy a menekülteknek biztosított legyen az átlátható, törvényes és biztonságos határátkelés. Az áprilisi nap csak ráérősen szárítja az előző éjszaka érkezett férfiak ruháit Kosz szigetén. Nepál, Banglades és Elefántcsontpart – ezeket az országokat hagyták hátra. Esetleges, hogy mivel ér partot az ember: milyen iratok maradnak az embercsempészek tulajdonában, kinek a csomagját dobják a vízbe, hogy több egyént zsúfoljanak a csónakba, mi az, amit nem nyel el a tenger. Egy pakisztáni srác pihen egy felszámolás előtt álló, nem hivatalos táborban, Kosz szigetén. Őt gazdasági migránsként kezelik, az új egyezmény értelmében – mint még sokakat – bármikor deportálhatják Törökországba. Ő és társai nem igazán tudják, hogy mi vár rájuk vagy milyen lehetőségeik vannak. Igazából a hivatalos adminisztráció útvesztői is folyamatosan alakulnak, a politikai játszmák függvényében. Ahogy a UNHCR (Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztossága) egy képviselője fogalmazott, amikor a Görögországba érkező menekültek/migránsok számának látványos csökkenése felől érdeklődtem: „Most ez a helyzet, de Törökország bármikor megnyithatja a csapot. És akkor újból több százan jönnek.” Ő Samah, Aleppóból. Jobb lába a bombázások során sérült meg, a görög orvosok amputálást javasoltak. Családjához szeretne eljutni Németországba, ahol jobb kilátásokkal biztató egészségügyi ellátásban reménykedik. A leszboszi Pikpa tábor egyik faháza szolgált rögtönzött otthonául, amikor találkoztunk. A bejáratot takaró virágos lepedő előtt büszkén mutatja saját élő virágját. Majd elvezet a ház melletti műanyag asztalkához és mosolyogva mutatja, hogy nem sokan mondhatják ilyen szerencsésnek magukat: reggel a hegyek közül kel fel a nap, este pedig a tengerbe bukik, és mindezt a látványt ő innen, egy kávé vagy egy tea mellől élvezheti. A leszboszi nyílt Pikpa táborban gyerekes családok, kíséret nélküli kiskorúak, fogyatékos személyek is helyet kapnak. Különböző kreatív tevékenységekkel igyekeznek barátságosabbá, otthonosabbá tenni a konténerekből, faházakból, sátrakból összeállított menedékhelyet. A fiúk épp fociznak. Egy pici kislány megragadja a kezem és egy kövekkel teli műanyag ládához hurcol. Mellette a festékesvödrök. Majd egyenként tekintjük meg munkáit, a kiszínezett köveket és kavicsokat, amelyek a járdák szélét és a virágágyásokat díszítik. A mellékelt képen az egyik nagyobb kislány mutatja művét, amely a szír zászló színeit idézi.