A természetes ügyintézés szokatlansága

HN-információ
Meglehetősen népes közönség volt kíváncsi pénteken Csíkszeredában arra, hogy milyen érzés a befolyásolt tudatállapotot szimuláló „részeg szemüveggel” autót vezetni. Mint várható volt, elsősorban a fiatalabb generáció tagjai tanúsították a legnagyobb érdeklődést. Ezzel az eseménnyel ért véget a Hargita megyei rendőrség A bűnmegelőzés hete című rendezvénysorozata. Ebből az alkalomból beszélgettünk Manuela Ionescuval, a megyei rendőrség bűnmegelőzési osztályának koordinátorával az egész heti tevékenységekről. [caption id="attachment_78668" align="aligncenter" width="1000"] Vezetés „részeg szemüveggel”. Más nézőpont Fotó: László F. Csaba[/caption] A múlt hétfői sajtótájékoztatón azonnal szemet szúrt, hogy a rendezvénysorozat legérdekesebbnek ígérkező előadásainak a Sapientia – EMTE ad otthont, logikusan következett ebből, hogy előre megállapodott a két intézmény az együttműködésben. Az állam intézményei és a magyar felsőoktatási intézmények között ilyen szintű együttműködésre viszonylag ritkán van példa, így természetesen megkérdeztük, hogyan jött létre. Manuela Ionescu elmondta: nem teljesen új keletű az együttműködés, ugyanis egy jóval korábbi alkalommal a Sapienta oktatóiak az autók sebességének társadalmi érzékeléséről szóló kutatómunkáját segítette a rendőrség, amely őt tette meg kapcsolattartónak. Hozzáfűzte, természetes volt számára, hogy őket kéri fel az előadások megtartására. Mint mondta, a Sapientia oktatói felvetették: nem lesz abból baj, hogy valamennyi előadó magyar nemzetiségű? – Senkit nem kell érdekeljen, hogy milyen nemzetiségű az előadó, az az érdekes, hogy miről és hogyan beszél – adott hangot határozott álláspontjának Manuela Ionescu, ugyanakkor egyetértett felvetésünkkel, miszerint előfordul, hogy valami, ami egy egészséges társadalomban természetesnek számít, az napjainkban szokatlanként hat. Árnyalt értékelés Kérdésünkre, hogy mennyire elégedett az egész hetes rendezvénysorozat eredményeivel, úgy fogalmazott: elégedett is, meg nem is. – Hétfőn egy kicsit csalódott voltam, hogy viszonylag kevesen vettek rész a családon belüli erőszak elleni kampányunkban. Pedig a családon belüli erőszakra jellemző, tipikus külsérelmi nyomokkal kisminkelt diákok osztogatták a szórólapokat, ennek legalább egy minimális kíváncsiságot kellett volna ébresztenie – mondta. Hozzáfűzte: az emberek meglehetősen szkeptikusak voltak, sőt akadt, aki nem volt hajlandó elvenni a tájékoztatást szolgáló szórólapokat. Az előadások már rendben voltak A hétfői napot leszámítva azonban nem volt oka panaszra. Kedden az elvárásainak megfelelően alakult a rendőrök képzését szolgáló előadás a kárhelyreállító igazságszolgáltatásról, nem lepte meg, hogy a rendőrök között is akadt kételkedő, aki szerint amit Angliában lehet, azt nálunk nem. Meghívott szebeni vendégének – Stanciu Christian Leone, a Szeben Megyei Rendőrség bűnmegelőzési osztályának koordinátora – ugyanakkor annyira tetszett a dolog, hogy szívesen látná a Sapientia – EMTE előadóit Nagyszebenben is. Hozzáfűzte: szintén pozitívumként könyvelte el, hogy a szerdai konferenciára eljöttek a meghívott hatóságok, intézmények és civil szervezetek képviselői. Arra is volt példa, hogy a gyermekvédelmi igazgatóság egyik munkatársa nem kapott meghívót, de eljutott hozzá a konferencia híre és megkérdezte, részt vehet-e az eseményen. Azaz sokkal nagyobb volt az érdeklődés, mint várta. – Tetszettek a Sapientia oktatói által bemutatott előadások, és hogy sikerült kapcsolatot teremteni a tudomány képviselői és a rendőrség között. De számomra a legnagyobb meglepetés a Hargita Népe egész hetes érdeklődése volt – bókolt lapunknak Manuela Ionescu. Kiss Előd-Gergely


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!