A menedzsmentterv tilt, a gondnok nevelne

HN-információ
Az utóbbi évtizedekben sokat javult a Szent Anna-tóra járó turisták magatartása, Kerezsi László gondnok szerint a fürdőzők nevelése meghozta az eredményét. Éppen ezért túlzottnak tartja azt az intézkedést, amely idéntől betiltja a tóban való fürdést, és csakis a szervezett versenyekkel tesz kivételt. A vízügyi, valamint a turizmus ágazatainak összehangolásával foglalkozó szakemberek, sőt a terület tulajdonosa is üdvözli a lépést. Kerezsi szerint azonban a nyári hónapokban jelentős idegenforgalmi visszaesésre lehet számítani. [caption id="attachment_69557" align="aligncenter" width="1000"] Kedvelt fürdőzőhely a Szent Anna-tó. Tiltott övezet Fotók: László F. Csaba[/caption] A fürdés betiltását javasló menedzsmentterv még tavaly december 12-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben, az erről tájékoztató többnyelvű táblákat pedig az elmúlt napokban helyezték ki a tó környékén. Az országos médiában hétfőn „robbant” a hír, azóta folyamatosan csörög Kerezsi Lászlónak, a tó gondnokságáért felelős csíkszeredai Ecos Club Kft. vezetőjének a telefonja. Mint mondja: pánikhangulat alakult ki, Magyarországról is sokan érdeklődnek az új intézkedés felől. Nem veszít turisztikai értékéből A Szent Anna-tóban való fürdés megtiltása az utóbbi évek érzékeny vitatémája. A legfőbb érv a vízminőség romlása, amelyet elsősorban a naptejjel való fürdőzés okoz. Darvas János, az Olt medencegondnoksága csíkszeredai szakaszmérnökségének főmérnöke az Agerpres hírügynökséggel közölte: „Ha az ember testápolóval keni be a bőrét, és nem várja meg, míg az beszívódik, a krém egy része a víz felszínén marad és hártyát képez. Ez nem pusztán szennyez: annak is káros következményei vannak, hogy elszigeteli a vízfelületet”. A vízügy, a lázárfalvi Pro Szent Anna Egyesület, továbbá a Csomád–Bálványos természetvédelmi terület menedzsmenttervének, valamint a térség Hargita megyei része rendezési tervének készítői is amellett érveltek, hogy visszafogottabb, ellenőrzöttebb, civilizáltabb turizmusra van szükség a tó körül. Így került be irányelvként a menedzsmenttervbe, hogy tiltsák be a fürdőzést. A természeti terület Hargita megyei részének övezeti rendezési tervét Korodi Szabolcs vezetésével a Vallum Kft. készíti. A menedzsmentterv készítéséhez nekik nincs közvetlen közük, a döntés meghozatalában sem volt hatáskörük. Mint lapunknak egy korábbi interjú alkalmával fogalmazott: „a tömegturizmust vissza kell szorítani, elérni, hogy ne ez legyen a székelyek és a fél ország ingyen Balatonja és fürdőhelye”. Ő is üdvözli ezt a döntést. – Mi urbanisztikai szempontból a nyári két hónapot ugyanúgy kezeljük, mint a többi tizet. Négy évszakos turizmusban gondolkodunk, amelyet meglátásom szerint nem befolyásol az, ha részben megváltozik a nyári jelleg. A tó ugyanúgy turisztikai desztináció marad – nyilatkozta lapunknak Korodi Szabolcs. A méltóságot nem kezelik a helyén A Szent Anna-tó és Mohos-tőzegláp a Lázárfalvi Közbirtokosság területén található. A közbirtokossági elnök, Szakács Márton szerint a tiltás egyik kezdeményezője éppen a lázárfalvi székhelyű Pro Szent Anna Egyesület volt, amely civilek és szakemberek bevonásával kérte a vízminőség pontos megállapítását. Szakács feltételezése szerint korábban mind a vízminőség, mind pedig a turisták számát illetően ferdített adatok álltak rendelkezésre, éppen a fürdőzés fenntartása érdekében. – A Szent Anna-tónak méltósága van, és nem kap ehhez a méltósághoz illő gondozást. Ebben segít a tiltás, amely meglátásom szerint nem veti vissza látványosan a turisták számát – nyilatkozta Szakács Márton. A közbirtokossági elnök szerint semmilyen szerződéses viszonyban nem állnak az Ecos Clubbal, és a gondnoki szolgálatot végző kft. visszaosztásán kívül nincs jelentős bevételük sem – így pedig bevételkiesést sem okozna a területtulajdonosnak, ha mégis csökkenne a látogatók száma. Megoldhatatlan Kerezsi László, az Ecos Club vezetője nem látja ennyire sötéten a helyzetet: szerinte egyrészt túlzás a fürdőzés betiltása, másrészt pedig gyakorlatban megoldhatatlan. – Már a menedzsmentterv közvitájának alkalmával felmerült, hogy ha a terv szerinti tiltás mellett döntenek, akkor hogyan járnak el a szabálysértők ellen. Nekünk nem áll hatáskörünkben az igazoltatás és a bírságolás, mi nem állíthatunk ki ilyen típusú jegyzőkönyveket. A csendőrség ezt megteheti, neki viszont alaposan meggyűlik a baja, főként amikor személyi igazolvány nélkül fürdőzőket büntetne: őket ugyanis be kell szállítaniuk Tusnádfürdőre a rendőrőrsre, majd vissza kell hozniuk a tóhoz – fejtette ki Kerezsi László. Kerezsi ugyanakkor emlékeztetett: a versenyszerű rendezvényekkel – vízügyi jóváhagyás fejében – kivételt tesznek. A gondnok szerint a hatáskörök és a büntetések mértékének meghatározásától függetlenül is, lehetetlen minden egyes fürdőzőt „kihalászni”, ezért a tiltást nem is tartja helyes intézkedésnek. Továbbra is a nevelést választotta volna. – A 90-es évek elején még fákat húzattak a parton, a tó néha tele volt konzervdobozokkal. A folyamatos nevelésnek köszönhetően mára eljutottunk oda, hogy ha valaki eldob egy darab papírt, a mögötte jövő turista rászól és felveteti a szemetet. Haladunk afelé, hogy az emberek megértsék a természet kímélésének fontosságát, és egyre többen belátják, hogy csakis civilizáltan szabad fürödni. Ezért túlzásnak érzem a fürdés betiltását. Alapvetően jó dolog, de én nevelésen keresztül vezettetném be – közölte lapunkkal Kerezsi László. A gondnok szerint júliusban és augusztusban akár 30-40 százalékkal is visszaeshet a turisták száma, és ezt a helyi lakosok is érezni fogják a bőrükön. Kovács Hont Imre


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!