Alcsíki kórusok gyűltek össze szombaton délelőtt Csíkszent­ki­rályon: kilenc település képviseltette magát különböző egy­házi művek előadásával. A huszonharmadik kiadását ünneplő rendezvény szentmisével kezdődött és mulatsággal ért véget. Az együtténeklés szeretete nélkül nincs kórus sem – vallják az alcsíki karmesterek és a kórustagok. [caption id="attachment_64475" align="aligncenter" width="2600"] Figyelemmel kísérték egymás fellépését a részt vevő kórusok tagjai. Dicsérő énekek Fotók: Keresztes Bea[/caption] Lévén, hogy még sosem vettem részt az Alcsíki Egyházi Kórusok Találkozóján, nem tudtam, hogy mire számíthatok ezen a rendezvényen, amelyet stafétaszerűen szerveznek meg szerre a települések. Csíkszentgyörgy község után most Csíkszentkirályon volt a sor: a Szent István-plébániatemplomban gyülekeztek a kórusok és az érdeklődő hívek egyaránt, akik közül páran az ajtó ablakán keresztül figyelték az eseményeket. A szentmise elején felszólalt Csató Béla helyi plébános és Tamás József püspök is, utóbbi hangsúlyozta az egyházi kórusok szerepének fontosságát, a prédikáció során pedig Oláh Dénes marosvásárhelyi plébános fogalmazta meg a kóristák tízparancsolatát. Az itt elhangzott gondolatok nagy hatással voltak a jelenlévőkre, hiszen a nap folyamán több kórustaggal és karmesterrel is beszélgettem, akik egytől egyik azt vallották, hogy a szentmisén hallottakkal teljesen azonosulni tudtak. Oláh Dénes szentbeszédében úgy fogalmazott, a kórustagok meg kell próbáljanak alázatos, türelmes, figyelmes emberek lenni, akik Istennek ajánlják fel tehetségüket, valamint el kell tudják fogadni a kudarcot, építeniük kell a közösséget, és nem szabad megfeledkezzenek arról, hogy énekük nem más, mint hitük dalba foglalása, egyfajta tanúságtételként. A szentmise után kilenc egyházi kórus előadása csendült fel a templom falai között, a műsorban hagyományos és modern dicsőítő dallamokat is hallhattak az érdeklődők. Elsőként Csík­szent­lé­lek, majd Csíkzsögöd, Csík­szentimre, Csíkszentsimon, Csík­szent­györgy, Csík­szent­már­ton, Tus­nád, Tusnádfürdő és végül a házigazda Csíkszentkirály kórusa mutatkozott be. Az egymás előadását hallgató kórustagok kíváncsian figyelték kollégáikat, elismerően tapsoltak minden fellépőnek, meg-megjegyezve, hogy bizony egyre szembetűnőbb a fejlődés. Egészséges versenyszellem A fellépések alatt a versenyszellem egyáltalán nem volt érzékelhető, baráti hangulatban zajlott a két-két kórusmű előadása, a produkciót közös éneklés zárta le. A ceremónia után fúvószenekar kíséretével indultak tovább a jelenlévők, akik között – egyfajta mostoha kórustagként – lépkedtem én is, ismerős arcok után kutatva. A felvonulás egyszerre emlékeztetett lakodalomra és a csíksomlyói zarándoklatra, így nehezen tudtam elképzelni, hogy milyen lesz a kultúrotthonban szervezett mulatság. Út közben a csíkszentléleki kórus-keresztaljához szegődtem, ahol Darvas István, aki 5 éve kórustag, kérdésemre felelve elmondta, ezt a rendezvényt ihletforrásnak is tartja, hiszen ebben a közegben nemcsak a találkozás öröme a fontos, hanem az egymástól való tanulás is. – Ez persze nem verseny, de azért egy kicsit mégis az – jegyezte meg nevetve, és hozzátette, második családjának tekinti a szentléleki kórust. Már javában esett az eső, amire a helyszínre értünk, ahol megterített asztalok vártak mindenkire, így én is helyet keresve indultam útnak, meg is pillantottam a meghívottak számára terített asztalt, amikor kiderült, hogy van még hely a szentléleki kórus asztalánál, hát helyet foglaltam közöttük. Már nem is éreztem magam annyira mostoha kórustagnak, főleg, hogy mindenki nagyon barátságos és előzékeny volt velem, az ebéd előtti koccintásból sem hagytak ki. A nóta közbeni étkezésnek van egyfajta varázsa, amit azt hiszem, hogy csak a zenészek értenek igazán, de laikusként elmondhatom, úgy éreztem, énekszóra még nekem is jobban csúszik a zöldségleves. Éppen felállni készültem az asztaltól, amikor megszólított egy mosolygós kórustag, aki István véleményével ellentétben azt vallotta, hogy a hagyomány megőrzéséért ragaszkodik leginkább a kórushoz, ezt a közeget nem tartja a második családjának. – Számomra azért fontos ez a találkozó, és egyáltalán a templomban való éneklés, mert úgy érzem, hogy közelebb kerülök Istenhez. Persze, az is fontos, hogy a közösség nagyon összetartó, e nélkül nem is lehetne semmit elérni – mondta Kőszegi Beáta két falat között, majd körbenézett és odasúgta, reméli, hamarosan táncra perdül a tömeg, mert a kórustalálkozó olyankor az igazi. [caption id="attachment_64477" align="aligncenter" width="2600"] A csíkszentléleki kórus. Az énekkarok szebbé teszik ünnepeinket[/caption] Lelki béke az énekszóban Ezt a bennfentes infót követve úgy éreztem, ki kell sétálnom a friss levegőre, mert nem szerettem volna keringőző párokat zavarni. A teremből kilépve megpillantottam két csíkszentgyörgyi kórustagot, akik nemcsak együtt énekelnek, de egy párt is alkotnak, így odaléptem hozzájuk. Érdeklődésemet készségesen fogadták, és úgy nyilatkoztak, hogy a közös éneklés feltöltődés és pihenés is egyben számukra, valamint a kóruspróbák jó hangulata sem elhanyagolható szempont. – A művek, amelyeket eléneklünk, belső boldogságot adnak, habár néha nehéz a latin szövegekkel foglalkozni – mondta Lacika, akinek gondolatait barátnője egészítette ki. – Számunkra nagyon jóleső érzés, hogy szebbé tesszük az ünnepeket, és ápoljuk a hagyományainkat. Persze, az sem elhanyagolható, hogy a hangunkat is fejlesztjük. A tavaly mi voltunk a házigazda, és akkor nem tudtam elengedni magam, de most jobban át tudom élni a találkozót, számomra nagyon fontos ez az esemény – szögezte le Timi. A kedves párostól elköszönve arra lettem figyelmes, hogy valóban táncra perdült a jelenlévők nagy része. Sikerült közülük leszólítanom Domahidi-Vaszi Zalán csíkszentkirályi karnagyot, aki rengeteg teendője közt szakított rám pár percet, és elmondta, hogy 270 kórustag van jelen az eseményen, de 300-nál is több személy jött el a kultúrházba. Hozzáfűzte, elégedett az idei találkozóval, hiszen úgy tapasztalta, hogy az újak is fejlődnek, mindenki felzárkózik és átéli az együtténeklés örömét. – Ez a rendezvény megmutatkozási lehetőség minden kórusnak. Én úgy látom, hogy mindig készülnek a résztvevők, egészséges versenyszellem uralkodik, és tényleg tanulni akarunk egymástól. Nagyon jó, hogy gyarapodunk, reméljük ez így is marad – hangsúlyozta a házigazda. A csíkszentléleki kórusvezető, Gergely Tibor is időt szakított rám, elmondta, hogy az összetartozás érzését tartja a legfontosabbnak a kórustalálkozóval kapcsolatban, itt elsősorban a munkájukat ünneplik. Kiemelte, hogy nemcsak az éneken van a hangsúly, hanem a lelkiségen is, hiszen a közös éneklésben erő van. Szívből, nem csak szájjal Mialatt visszaültem az asztalomhoz, felsétált a színpadra Darvas Róbert csíkszentmirei karvezető, és bejelentette, hogy a jövő évben Szentimre lesz a rendezvény házigazdája. A hírt nagy taps fogadta, oda is léptem a fiatal kántorhoz, aki úgy fogalmazott, kihívás lesz a jövő évi szervezés, de bízik abban, hogy minden a tervek szerint halad majd. Amire mindenki elfogyasztotta az ebédjét, a terem nagy része táncra perdült, kicsik és nagyok egyaránt mulatoztak, a hangulatra nem lehetett panasz. Én is integrálódtam a környezetbe, habár az énekhangomat nem engedtem szabadjára, de ezt az egybegyűltek érdekében tettem. Mire hazaindultam volna, megszólítottam Fejér István csíkszentgyörgyi karnagyot is, aki tavalyi szervező lévén kijelentette, hogy nagyon nehéz feladat a találkozó lebonyolítása, de megéri, mert ilyenkor mindenki felszabadult. – A színpadon állni mindig különleges, ilyenkor palástolni kell az idegességet, és a kórusműre kell koncentrálni. Az Istennel töltött minőségi idő tartja össze a kórusokat, erre kell figyeljünk, sajnos a fiatalokat nem lehet csak úgy meghívni ebbe a közegbe, mert egyszerűen elfordítják a fejüket. Én úgy gondolom, hogy gyermekkorban kell kezdeni az ifjú kórista generáció nevelését – közölte, megjegyezve, minden házigazdának nyomást jelent a szervezés. Miután szabadjára engedtem minden pár percre elcsípett karmestert és kórustagot, lassan hazaindultam, és a zeneszótól hangos teremből kilépve arra gondoltam, nem is az a fontos, hogy mit énekelnek az embernek, hanem, hogy a szívükkel tegyék azt. Attól lesz igazán szép, Istennek tetsző gesztus. Erről győzött meg a kórustalálkozó. Keresztes Bea