– Háromgyermekes családban született Geszteréden. Mit jelentett önnek nagycsaládban felnőni, és hogyan ítéli meg a család szerepét a mai társadalomban?

– Hálát adok Istennek a családomért, a szüleimért, a testvéreimért és a nagyobb családomért, melyben a közeli rokonokkal, unokatestvérekkel igazi nagycsaládi kapcsolatot és törődést él­het­tünk meg. Hiszem, hogy a családokban rejlik az ember mint személy legalapvetőbb formáló ereje. A család az emberi közösség, a társadalmi együttélés alapsejtje, ezért az egyház küldetésének a legfontosabb célja a családok segítése, a családok hitéletének megerősítése.

– A kecskeméti piaristáknál érettségizett 1979-ben, majd Nyíregyházán elektroműszerészi végzettséget szerzett 1981-ben. Ebben az évben kérte felvételét az egri szemináriumba, ahol filozófiai és teológiai tanulmányait végezte 1986-ig. Hogy lesz a reálterületek iránt érdeklődő fiatalból a humántudományok elkötelezettje? Kiknek a példája, milyen hatások játszottak közre abban, hogy meghallja Isten papi életre hívó szavát?

– A keresztény családnak és a keresztény közösségnek formáló ereje van. Esetemben a családomnak és a szülőfalummnak, Geszteréd közösségének volt együttesen hatása személyes életemre. A keresztény közösségben szerzett tapasztalatok és körülmények határoznak meg és tesznek alkalmassá egy fiatal szívet arra, hogy Isten szavát meghallja. Különleges ajándék, amit kaptam. Ennek köszönhetően a mai napig hiszem és vallom, hogy a családi asztal és a keresztény közösség formálja a jövő hivatásait, a szülői és az egyházi hivatásokat.

– Püspöki jelmondata: Cog­novimus caritatem, azaz Megismertük a szeretetet (vö. 1Jn 4,16). Miért ezt választotta főpásztori jelmondatának? És mi­­féle szeretetet ismerhetünk ma meg egy olyan világban, amelyet mikrotársadalmi szinten a széthúzás, az ellenségeskedés, a válás, makrotársadalmi téren pedig a politikai megosztottság, a szociális egyenlőtlenség, az erőszak, még tágabb kon­textusban a háborúk különböző fajtája határoz meg?

– Amikor pappá szentelésre készül valaki, és jelmondatot választ, olyan gondolatot, üzenetet keres, amiről úgy érzi, meghatározza szívének irányultságát. 1986-ban két társammal együtt szenteltek pappá, és mindhárman ugyanazt a papi jelmondatot választottuk. A mai napig ugyanolyan nagy barátságban vagyunk egymással, mint régen. Püspökké szentelésem előtt sem tudtam számomra személyesebb papi jelmondatot elképzelni és választani, hiszen ebben áll az, hogy Jézus Krisztus az Atya szeretetét mutatta meg, amiben a kereszthalált is vál­­lalta. Az egyház küldetése ma is az, hogy közösségben éljük meg a keresztény testvériséget és Isten szeretetét. Ennek a szeretetnek a megélését és továbbadását tartom a legfontosabbnak. A világ nagyon gyorsan változik, de valójában minden élethelyzetben és szenvedéstörténetben, minden kultúrában az emberi szív legvalóságosabb igénye az embertársi és az istenszeretet valósága.

– Egy interjújában úgy fogalmaz, hogy Jézus a keresztútjárásával példát mutat, feltéve a kérdést: És te, te mit csinálsz, felvetted már a keresztet? Majd hozzáteszi – úgy gondolom, me­rész kijelentés –, hogy a legtöbb fiatal azért boldogtalan, mert nem meri felvenni élete keresztjét. Nem mer felelősséget vállalni a saját életéért. Milyen támpontokat adna a fiataloknak, hogy szembenézzenek életükkel, és merjenek „elindulni az úton”?

– Ahogy bizonyos sport­ágakat, úgy az életet sem lehet elméleti szinten elsajátítani. A szempontok, a gondolatok nem tanítanak életre. Az életre az élet tanít. A fiataloknak a valóságos életvezetésben, a családban kell és rendkívül fontos megtanítani, hogy az élet nem mentes a szenvedésektől, hogy nem áldozat nélkül való lét. A min­­dennapi szenvedést vagy áldozatot a szeretetet megélve lehet csak elviselni. Ez az a kereszt, amire Jézus azt mondja: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap, és úgy kövessen.” (Lk 9, 23) Mindaz, aki szenvedés és áldozat nélküli életet képzel el magának, amelyben minden csodálatosan rendben van, az nagyon boldogtalanná teszi saját magát, a környezetét, és nem fogja megélni az élet örömeit. Az élet valódi örömét a vállunkra jól elhelyezett kereszt és a jól megélt áldozat biztonsága adja.

– Jézus harmadnapi feltámadásáról úgy vélekedik, hogy nem a kard, a háború, a közömbösség győzött, nem a tömeg agressziója, hanem az élet és a szeretet, majd hozzáfűzi: merjünk feltámadni! Hogyan?

– Az életben nagyon fontos az újrakezdés lehetősége. Hiszem, hogy az újrakezdés újjászületés. Az evangélium tanúsága szerint Jézus azt mondja Nikodémusnak: „»Aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát.« Nikodémus megkérdezte: »Hogy születhet újjá valaki, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe azért, hogy újraszülessék?«

Erre Jézus azt mondta: »Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízből és (Szent)lélekből születik, az nem megy be az Isten országába. Ami a testből születik, az test, ami a Lélekből születik, az lélek. Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam: újjá kell születnetek.«” (Jn 3, 3–7) Amit Jézus ebben az evangéliumi szakaszban mond, az a feltámadás előképe a mi sorsunkban. A feltámadás a végső, örök megdicsőülés, amit a szeretet tesz teljessé: a földi életben megélt szeretet és Isten végtelen irgalmából jövő szeretet, amivel Isten megteremtette a világot és az embert. Nagyon fontos, hogy csak így és ebben a szeretetben bízva tudjuk az életünket az Isten szeretetében megújítani, megerősíteni és teljessé tenni.

– És mi lehet a Szentlélek eljövetelének aktuális üzenete a ma embere számára? Hogyan fogadjuk, majd hogyan építsük be helyesen az ő érkezését mindennapi életünkbe?

– Amikor valakivel kapcsolatban vagyunk, akkor az a személy és kapcsolat meghatározza az életvezetésünket, legyen az szülői, hitvesi vagy baráti, amely erősíti és gazdagítja mindennapi életünket. Ugyanígy van ez az istenkapcsolattal is. Ha igazi, élő, akkor Isten a mindennapi életben jelen van a döntéseinkben, a munkánkban és az emberi kapcsolatainkban. Ahogy pünkösdkor elindult az egyház élete, és ahogy a mai napig a Szentlélek vezeti, az a hétköznap apró, illetve nagyon súlyos döntéseinek is a világossága, az ereje és a biztonsága. Ezért az egyház a Szentlélek vezette közösség, így a keresztény embereknek, családoknak és az egyházközségeknek is a Szentlélek által vezetett közösségként kell élniük és kapcsolatban lenniük Isten Lelkével.

– Mit gondol, mi a zarándoklat szerepe a szekuláris világban és az egyház életében?

– Az ember életének egyik legfontosabb üzenete, hogy úton van. Az úton levés a zarándoklatban valósul meg, amelynek során a mindennapi életünkből való el- és kimozdulást élhetjük meg, mintegy fölmegyünk egy magaslatra, egy hegyre. A zarándoklat Csíksomlyón valóságosan is megjelenik, ahol megtisztult szemünkkel és látásunkkal messzebbről és magasabbról, Isten tekintetével vethetünk számot az életünkkel. Ezért tartom nagyon fontosnak a zarándoklatokon való részvételt, amelyek között különleges erővel bír és nagyon sok ember szívét megerősíti a csíksomlyói pünkösdi búcsú.

– Pécs földrajzilag messze van Csíksomlyótól. A Szentlélek eljövetelének vigíliáján ön lesz a több évszázados csíksomlyói fogadalmi búcsú ünnepi meghívottja, szónoka. Járt-e korábban Erdélyben, a Székelyek Nagyasszonyának szentélyében, és ha igen, milyen lelki vagy más természetű tapasztalatokat szerzett?

– Háromszor jártam már Csíksomlyón. Mindhárom alkalommal a Boldogasszony zarándokvonattal érkeztem, és nagyon örültem a lehetőségnek, mert már az utazás maga is zarándoklat volt, nem csak úton való lét. Útközben ugyanis lehetőségünk van imádkozni, elcsendesedni, ta­lálkozni, egyszerűen jelen lenni Istennek, egymásnak és önmagunknak. Ezért rendkívül fontosnak tartom, hogy buzdítsam a híveket a zarándoklatokon való részvételre, hiszen olyan ajándékokat, lelki élményeket élhetnek meg általa, amit sehol máshol nem lehet megtapasztalni.

– Hogyan fogadta az erdélyi ferencesek felkérését, és most szónoki minőségében milyen lelkülettel készül, érkezik a csíksomlyói kegytemplomba, valamint a Hármashalom-oltár természeti szentélyébe, ahol nemcsak a fizikailag jelen levő, hanem a média csatornáin a világ különböző pontjáról bekapcsolódó zarándokok százezreihez szólhat?

– Egy ilyen felkérés mindig megrendítő. Első érzésként az ember saját kicsinységét éli meg. Nagyon felelősségteljes ezen a helyszínen szólni, ezért fontosnak tartom, hogy a Hármashalom-oltárnál az Isten szava szólhasson a szívemből. Számomra a készülés lényege, hogy keressem Isten akaratát, szavát, amit ott szeretne rajtam keresztül elmondani. Hiszem, hogy a személyem csak eszköz az Isten kezében, és én szeretnék nagyon engedelmes és Istenre figyelő eszköz, szónok lenni.

– „Újuljatok meg!” (Ef 4, 23–24) – így hangzik a 2024-es év és a csíksomlyói pünkösdi búcsú mottója, utalva a Gyulafehérvári Főegyházmegye pasztorális évére is. Mi hozhat megújulást az egyházban, a társadalomban, és mit kell tennünk azért, hogy megújulhassunk egyéni életünkben?

– Az ember csak a kapcsolataiban és a szeretetben képes valóságosan megújulni. Amikor megújulásról beszélünk, látnunk kell, hogy napjainkban a katolikus egyház csodálatos megújulás elején tart. A családoknak is ugyanerre a megújulásra van szükségük. Ezért aki komolyan veszi és akarja a megújulást, annak valóságos változásokat és történéseket kell megteremtenie és megélnie a kapcsolataiban. Csak a szeretetünkből fakadó tetteink mutatják a változást és annak minőségét. Csak így lehetséges, hogy megújuljon kapcsolatunk Istennel, megújuljanak kapcsolataink személyes és közösségi életünkben, illetve csak a közösségi szolgálat lesz képes megújítani a családok életét.
 

Borsodi L. László