– Honnan jött a történelem és a harcművészetek iránti szenvedélye, hogyan jellemezné magát?

– Ha magamat kellene jellemeznem, akkor harcos papnak mondanám magam. Bár nem végeztem teológiát, nem vagyok pap, az egész életemre ez a két minőség hatott a legjobban. Mi a 80-as években az atommaszkulin amerikai filmek világában nőttünk fel, ráadásul édesapám a taszári repülőezredben volt katonatiszt, és én nagyon felnéztem rá. Innen jön ez a harcos mivoltom. Nagyvázsonyban egy fantasztikus várfesztiválon vettem részt, ami nagy hatással volt rám, és befolyásolt a későbbi középkori hagyományőrzés felé vezető utamon. Az istenkeresés, a hit nagyon markánsan jelen van az életemben. Jártam egy természetgyógyász-szabadegyetemre, megismerkedtem közben a keleti filozófiákkal, mindenféle vallással, az ókori Kelettől egészen a mai világvallásokig, az első szakdolgozatomat is erről írtam, a papi énem innen fakad. Számomra a harcművészet is ebbe illeszkedett be, egy fejlődési modell, amelyben az ember saját magát kell legyőzze és akaratát érvényesítse önmaga felett. A történelem iránti szeretetem is egész kicsi koromig vezethető vissza, két egykori tanáromnak köszönhető, akik szívvel-lélekkel tanítottak. Édesanyám is pedagógus volt, ez is erős vonal volt az életemben.

– Hogyan született meg az Arany Griff Rend?

– Már Magyarországon is a Fekete Hollók Rendjének – ami szintén egy középkori hagyományőrző csoport – voltam a főszervezője, alelnöke, edzője, majd miután ideköltöztünk Székelyföldre, ezt a hagyományőrző szeretetet hoztam magammal. Csakhamar kiderült, hogy lenne igény rá itt is, sokan csatlakoztak, biztattak, hogy vágjak bele. A Református Kollégiumban elkezdtük az edzéseket, és azóta nincs megállás. Mindennek már tizenegy éve. Mára kialakult egy jó kis csapat, egy kemény mag, körülbelül huszonöt ember, aki életformaszerűen űzi ezt, és már a vállalkozása is erre épül. A csapat egy nagyon baráti és családias hangulatú társaság. A Covid előtt heti két edzésünk volt, plusz egy táncpróbánk, de mostanra már csak heti egy-egy alkalommal találkozunk. Évente általában húsz-huszonöt rendezvényen veszünk részt határokon innen és túl. Nagyon magas színvonalat képvisel a csapatunk, ami a tánctudásban, a harcművészetben, a felszerelés és haditábor terén egyaránt megmutatkozik.

– Milyen rendezvényekre járnak? Mit láthatnak az érdeklődők az előadásukban?

– A hagyományőrző csapatunk igyekszik minden alkalommal a tizenötödik századi székely és erdélyi magyar kultúrát megjeleníteni, az udvari és harcos kultúrát egyaránt. Kiépítünk egy középkori haditábort, van hadisátrunk, fegyver­állványunk, de van kínzóeszközünk is, például kalodánk. A csapatunk elég színes, nem egységes, azonos öltözetű emberek vagyunk, hanem mindenki középkori falképeken látható vagy krónikákban szereplő karakterek bőrébe bújik. Színes kavalkádot alkotunk, számos korabeli ruhánk van, és ez a miliő betekintést enged az erdélyi kultúrába, ahol szászok, székelyek, magyarok együtt éltek, de akár Itáliát megjárt zsoldosöltözékünk is van, illetve a keletiesebb beütések szintén fellelhetők ruháinkon. Van kovácsunk, szerzetesünk, udvarhölgyeink. Általában egy középkori táncbemutatóval kezdünk, van egy 15–16. századi tánccsokrunk, amelyet korabeli tánckódex alapján a táncművészeti főiskola tanára tanított, ezekből a táncokból szemezgetünk egy-egy fellépésen. A mulatság után pedig jön a csata, a harci bemutató. Már nem koreografált vívást csinálunk, mint régen, hanem már annyi vértezet van rajtunk, hogy megengedhetjük magunknak, hogy szabadon vívjunk. Ez sokkal valósághűbb, így azt sem lehet előre tudni, hogy ki fog a végén győzni. Ezért is kellenek a heti edzések, hogy formában legyünk, hiszen a páncélok nehezek, 30-35 kg is megvan, és a csatát bírni kell.

– Ön milyen karaktert jelenít meg, milyen az öltözéke?

– A középkorra az a jellemző, hogy minél több anyag van rajtad, annál előkelőbb vagy. Van egy felemás nadrágom, amely a tizennegyedik században jött be divatba, a csizmám a nagyszebeni főoltárnak az ábrázolása alapján készült, keleties kaftánokat viseltem tánc közben, most készül az erdélyi főurakéhoz hasonló viseletem, a páncélomat pedig Báthory Istvánéról másolták a főúri sírbolt faragványáról. Az ő címeres pajzsát használom, így vagy őt, vagy pedig a kíséretéből egy lovagot jelenítek meg.

– Milyen tervekkel vágnak neki a jövőnek?

– Szeretnénk helyhez kötött történeteket is bemutatni a jövőben, és bízunk benne, hogy lesz utánpótlás. Bárki csatlakozhat az Arany Griff Rend csapatához, várjuk szeretettel, kortól és nemtől függetlenül azt, akit érdekel, magával ragad ez a középkori világ.