Az egész úgy kezdődött, hogy letiltott egy weboldal, mert elfelejtettem a korábban, közel tíz éve megadott jelszót. Persze próbálkoztam, gondolkoztam, keresgéltem, összekutyultam az általában jelszóként használatos szavakat, kifejezéseket, betűkombinációkat, @ és & jelet illesztettem random helyekre, hátha, gondoltam én, egyszer, valamikor kért egy különleges karaktert, én meg ráböktem egyre, de semmi. Sok helyen az elfelejtett jelszó esetén e-mailt vagy szöveges üzenetet küldenek, de van, ahol még biztonsági kérdések hosszú sorának megválaszolása is vár. Mit tehettem volna? Visszagondoltam az első háziállatom nevére, a szüleim születési évére, a tanító nénim középső nevére, az eredeti haj- és szemszínemre, a kedvenc rockbandámra, az első országra, ahová valaha utaztam, de semmi.
Arra jutottam, hogy ha egyszer véletlenül újra bejutok, az biztos, hogy a jelszó ugyanaz lesz, mint a felhasználónevem. Bár feltörni könnyebb, legalább megjegyezni is az. Lassan oda kerülök, hogy úgy fogok járni, mint a szomszéd néni, aki biztos, ami biztos alapon minden bankkártyájára ráírta fekete filctollal a hozzá tartozó PIN-kódot. Sokat nevettem ezen, persze szóltam is neki, hogy nem biztos, hogy ez a legjobb megoldás, ugyanis ha elveszíti, bárki gond nélkül bármennyi pénzt levehet róla. Aztán kékszesszel törölgettük át mindegyik bankkártyáját és gondosan leírtuk egy kis füzetbe, a wifi- és kapukód, különböző közösségi oldalak jelszavai, fontos családi dátumok és egyebek mellé a PIN-kódokat is. Persze azóta a kis füzettel jár mindenhová, de jaj, ha azt elveszíti…
Mert bizony sokszor még Z generációsként is nehéz minden szavakból és számokból összetákolt jelszavunkat megjegyezni. Volt is egy időszak, amikor sok oldalt és felhasználói fiókot feltörtek, adatokat loptak, és mindenhol változtatni kellett az évek alatt nagy nehezen megjegyzett jelszón. Az csavart fel igazán. Előtte ugyanis egy jól bevált, csupa kisbetűvel írt szót használtam mindenhol, legyen ez a panda. Kezdődött azzal, hogy „a jelszó túl rövid”. Így lett belőle pandamaci. Majd jött, hogy szükséges egy nagybetű. Pandamaci. De ne a jelszó elején használd. pandamacIII. A jelszóban nem követhetik egymást nagybetűk. Oh, hát hogy is gondoltam? Marad az „egyszerű” pandamacI. Persze szükséges egy szám. Így lett pandamacI33. Kell egy speciális karakter, de nem mindegy, hogy mi az, mert már miért is lehetne egyszerű írásjel, pont, vessző vagy kötőjel? Akkor pandamacI33@. A speciális karakter nem használható a jelszó végén. Na itt kezdtem mérges lenni, de fel nem adom, legyen panda@macI33. S amikor végre elfogadja, már olyan szinten módosult az eredeti, hogy egészen biztosan nem jegyzem meg.
Most már egy ideje a panda@macI33-at használom mindenhol, és ezt, ha valaki kitalálja és belép bármely oldalra, amelyre regisztráltam, meg is érdemlem. De ő is. Ja és hogy mi lett a weboldallal, amely letiltott? Létrehoztam egy új profilt, ahol a jelszó nem panda@macI33, hanem a felhasználónevem, csak visszafelé.