A székely bácsi állítólag szemtanúja volt egy verekedésnek. Az ügy bíróságra került. A bácsit beidézték tárgyalásra. Kérdi a bíró: „Mit látott a verekedésből?” Mire a bácsi: „Nem láttam a balhét, csak hallottam.” A bíró idegesen: „Gyorsan kitakarodjon!” A bácsi távozás közben hangosat szellentett. A bíró ezúttal még idegesebben rászólt: „Nem szégyelli magát, hogy itt a tárgyalóteremben csak úgy szellent? Mindjárt megbüntetjük…” Mire a bácsi: „Bíró úr, látta-e, vagy csak hallotta? Az imént maga zavart el azért, mert a verekedést nem láttam, csak hallottam, s a hallottak nem számítanak bizonyítéknak.”
Ez a vicc jutott eszembe néhány napja a Nyolc óra matekozás című véleményem alá írt hozzászólások némelyikéről. Röviden arról szóltam, hogy meglátásom szerint nincs rendben, hogy a gyermekeket, a serdülő kamaszokat a legnehezebb matematikai feladatokkal sanyargatják az iskolában, s ezáltal gyakran megnehezítik a szülők hétköznapjait is. Ráadásul mindez úgy történik, hogy közben a pedagógus sem hibás. Talán csak akkor, ha úgy adja le az anyagot és kéri számon, hogy közben rettegnek tőle a gyermekek. Volt, aki hozzászólásban arról írt, nem árt egy bizonyos matematikai műveltség, mert mindent nem oldhat meg a MI, azaz a mesterséges intelligencia. Jómagam sem állítottam azt, hogy nem szükséges a matematikai műveltség, s arra meg pláne nem biztattam senkit, hogy használja a mesterséges intelligenciát. Valóban nem voltam nagy ász az említett tantárgyból, de így utólag nagyon örülök annak – főként lakásfelújítás, szőnyeg- és függönyvásárlás közepette –, hogy megtanultam a kerület- és a területszámítást, illetve valamelyest értek a szögszámításhoz is. Mindezek után adott a kérdés, hogy amit nézünk, látjuk-e, amit hallgatunk, halljuk-e, és amit olvasunk, értjük-e?
Ugyanitt jelzem, talán két alkalommal próbáltam barátkozni a mesterséges intelligenciával, de ő még annyira sem volt hajlandó barátkozni velem, mint általában a legnagyobb internetes kereső. Ezért elköszönve tőle jókat kívántam neki. Azt még tudom róla, hogy az előbbiekben felsorolt kérdéseimet a gyakorlatban nem tudja kivitelezni, ahogyan azt sem, hogy tiszteletre tanítsa használóit. Legutóbb egy művészlélek utasított helyre, ne használjuk az újságírásban a mesterséges intelligenciát. Mondom neki, eddig sem használtam, s közben gondoltam: miért is mondanék le a kenyérkeresőmről?!
Amúgy is a mesterséges mindig kevésbé kedves szívnek-léleknek. Azt elfelejtettem jelezni, hogy a legnagyobb közösségi oldal levelezőjében, ahol a partner látja a nevünket, így kezdődött az „oktatás”: „Kedves Imre!” Gondolom, azt is a MI, azaz mesterséges intelligencia írhatta. Vagy mégsem!? Hangsúlyozom, amíg portánkon búza- vagy kukoricadarával, csalánnal, répával, tökkel meg mindenféle házi takarmánnyal disznót tudunk nevelni, addig az ilyen elírásokért mesterséges malacot, illetve mesterséges kolbászt sem kérek. A MI számomra sokat többet jelentett és jelent, ha a helyzet megkívánja, mint a MI, azaz a mesterséges intelligencia. A MI maradjon a MI titkunk!