– Tudomásom szerint korábban is voltatok a Budapest–Bamako ralin. Melyik évben indultatok először? Beszélnél a csapatról?

– Először a 2020-as Budapest–Bamako futamon vettünk részt négyfős csapatunkkal, akkoriban még Józsa Zoltánnal, akinek helyét Kassay Miklós vette át. A tagoknak a felkészüléstől a célig előre meghatározott feladatkörük van: van, aki az adminisztrációs tennivalókért felel, van, aki az autó műszaki állapotát felügyeli, és így tovább. A csapat három tagja a legutóbbi út során megkapta azokat a védőoltásokat, melyek kötelezők az afrikai országokba történő belépéshez, így csupán az új csapattagunk, Kassay Miklós kellett védőoltást kapjon. Természetesen egy ilyen hosszú és kalandos út során, mely két kontinensen és több mint nyolcezer kilométeren zajlik, mindenre úgysem lehet felkészülni.

– Mit emelnél ki a legutóbbi utatok legemlékezetesebb pillanataként?

– Több emlékezetes pillanatunk és kellemes élményünk volt. A feleségem meghívta a barátainkat, és a budapesti rajtnál együtt köszöntek el tőlünk. Ám a futam egyik legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor Olaszországban lerobbant az autónk. A turbó bekrepált, azt sikerült helyben pótolni, ugyanis az út szélén beszereltem, így folytatni tudtuk az utunkat, bár tizenöt órás lemaradást kellett behoznunk a többi résztvevőhöz képest. A hátrányt végül sikerült leküzdenünk, ám még mielőtt a kikötőt elérhettük volna, az autó ismét elromlott – ezúttal a sebességváltó adta meg magát. Európából úgy vágtunk neki Afrikának, hogy az ötödik sebességet nem tudtuk használni. Utólag belegondolva nem is kellett, ugyanis csapnivaló útjaik vannak az afrikaiaknak. Azzal, hogy az autó nem volt műszakilag megfelelő állapotban, sajnos ki kellett hagyjuk a dűnés kalandot. Mi is átkeltünk rajtuk, de nem úgy, ahogyan elképzeltünk, hanem jóval szolidabban. Remélhetőleg az idén pótoljuk ezeket a kalandokat.

– Mire kell és mire érdemes figyelni egy hosszabb út során? 

– Meglepő, hogy a szervezők a versenyfelhívásban Spanyolországot jelölték meg veszélyes országként, a statisztikák alapján ugyanis ott történik a legtöbb rablás. Európai szemmel nézve egész Afrika érdekes: egyrészt lenyűgöző, másrészt lesújtó látni azt a nagy szegénységet, ami ott fogadott. Mint már említettem, az úton megosztjuk egymás között a teendőket: míg a csapat két tagja városnézőben van, addig a másik két társ az autóra figyel. Egyik afrikai országban olyan országúton haladtunk, hogy 140 kilométert tizennégy óra alatt tettünk meg. Ez Európában ma már nem fordulhat elő.

– Mi késztet valakit arra, hogy belevágjon egy ilyen hosszú és veszélyekkel teli útba? 

– Az a típus vagyok, aki szeret ide-oda mászkálni; ha időm engedi, szeretek extrémebb dolgokba belevágni, ez talán az egész csapatunkról elmondható, tavaly például offroadozni voltunk a Kaukázusban. A csíkszentkirályi Roncsderbi egyik főszervezője vagyok, szeretem a motorsportokkal járó kihívásokat. Idő kell, hogy jól felkészüljünk a Budapest–Bamako útvonalra. Legutóbb az autó műszaki állapota miatt repülőgéppel jöttünk haza, így kissé olyan érzéssel maradtunk, hogy túl gyorsan véget ért. Idén a visszautat is autóval szeretnénk teljesíteni. Köszönettel tartozom a családomnak, szerencsés vagyok, hogy elengednek és kipróbálhatom magam ezekben a kihívásokkal teli helyzetekben. 

– Mi egyéb tudnivaló van a futamról? 

– A mezőny Budapestről indul január 26-án, de az igazán fontos dátum január 29., ugyanis akkor van az afrikai start. A célba érés az előzetes számítások szerint valamikor február 12-re várható. Utunk során mindenképp igyekszünk pótolni a korábbi futamból kimaradt élményeket, és persze újakkal gazdagodni.