Kedves ismerősöm mesélte, hogy saját tapasztalat alapján értette meg, miért hadakoznak a pszichológusok, gyermekjogvédők a gyermekekről készült fotók megosztása ellen. Annak idején ő is, akárcsak a szülők jelentős része, büszkén posztolta pár éves gyermeke cuki fotóit. Közben a gyermek serdülő lett, és az internetes zaklatás áldozata. Bántalmazói éppen a gyerekkori fényképei kifigurázásával, küldözgetésével, megosztásával érik el a céljukat: fájdalmat okozni.
A hazai Mentsétek meg a gyermekeket egyesület közel háromezer 8–17 év közötti gyermek megkérdezésével készített felmérést, amelyből kiderült, hogy mintegy háromnegyedük naponta legkevesebb három órát internetezik, de a lányok jelentős része akár hat órát is tölt a virtuális térben. A válaszadók majdnem fele volt már áldozata online zaklatásnak, 20 százalékuk hetente megéli ezt.
A World Vision Romania Alapítvány friss felmérése szerint a fiatalok több mint egyharmada kapott nem kívánt szexuális tartalmú online üzenetet, tízből heten ismerkedésre való felkérést ismeretlen személytől, és öt százalékuk járta meg, hogy meztelen fotói közzétételével fenyegették meg, vagy meg is osztották azokat.
Február elején volt a biztonságos internetezés napja. Ezen a napon intézmények, civil szervezetek próbálják felhívni a felnőttvilág figyelmét, hogy mennyi veszélyt jelenthet az online tér gyermekeink­re nézve. Mert a történet nálunk, szülőknél kezdődik. Tetszik, nem tetszik, a mi tudatosságunkon múlik, mennyire szippantja be a világháló a csemeténket, és – mint az említett példa is mutatja – akár az is múlhat rajtunk, hogy a cyberbullying áldozatává válik-e. A minta mi vagyunk. Elég nehéz lesz kamaszodó lányunkat meggyőzni arról, miért nem jó ötlet intim testrészekről készült fotót küldeni a barátnak, ha mi magunk is nyakló nélkül posztolunk a közösségi oldalakon családi képeket, szelfiket stb. Hasonlóképp lehetetlen küldetés lesz a kütyükkel töltött idő korlátozása, ha anyukától már a kisgyerek azt látja, hogy még a játszótéren, a hinta mellett is telefonozik, apu pedig, amikor hazajön, órákat játszik a gépen.
Érdemes tudatosítani magunkban, hogy a gyermekek elsősorban korántsem információszerzésre használják az internetet, hanem szórakozásra és társas kapcsolatokra, na meg azt, hogy jóval védtelenebbek a felnőtteknél. Éppen itt a probléma gyökere: az online játékok világa órákra elvonja őket a való világtól, a feladatoktól, a testmozgástól, az emberi kapcsolatoktól, a közösségi média pedig könnyen kialakíthatja a tiniknél a FOMO-nak (fear of missing out) nevezett állapotot, ami rettegés, szorongás attól, nehogy lemaradjanak, kimaradjanak valamiről, valamiből.
Minél inkább kitoljuk a gyermek online jelenlétének kezdetét, annál esélyesebb, hogy védettebb lesz a veszélyekkel szemben. Minél többet beszélgetünk a témáról (beszélgetünk, nem észt osztunk!), minél jobb példát mutatunk mi, annál tudatosabb internet-felhasználó lesz. Minél több valós közös élményben van része, minél több erős érzelmi kapcsolata van, annál kevésbé lesz kitéve az online zaklatásnak. A világháló adott, a védőhálót nekünk kell biztosítanunk.