Székelyföldön a nagy többség a COVID idején ismerkedett meg a home office fogalmával. Mint minden újdonság, ez is jól felkavarta a közhangulatot, a – valljuk be – elég konzervatív közösségünk nem igazán tudott mit kezdeni a jelenséggel, hogy vannak, akik a hálószobájukban dolgozhatnak, és ezért fizetést is kapnak. Mert mi, a szüleink és visszafelé megannyi generáció nyomán azt hozzuk, hogy csak az a munka, ami kemény és izzadságos, amiért el kell menni otthonról, mert fúj a gyár. 

Persze, nem minden munka végezhető otthonról, de egyre több van, ami igen. A rugalmasabb cégek, intézmények nálunk is belátták, hogy nem feltétlenül akkor eredményes az alkalmazott, ha napi nyolc-tíz órát bent ül egy irodában. Ráadásul költségeket lehet megspórolni a távmunkával, nem is keveset, a dolgozó sem költ pénzt (és időt) a közlekedésre, talán ruhára sem annyit. Igen ám, csak menet közben kezdtünk rájönni a hátulütőkre, például arra, hogy a laptopot nehezebb lecsukni munkaidő végeztével, mint becsapni az irodaajtót, a munkaadók illemkódexe nálunk felé meg egyébként sem tartalmazza azt, hogy a szabadidő, a hétvége szent és sérthetetlen. Így a munkaidő sok esetben egész napra szétterjedt, bár közben megfőtt az ebéd, elkészült a gyermek matekházija, s egy kisebb súlyzós edzést is le lehetett bonyolítani két e-mail között.
Az azóta eltelt időszakban egyre több tudományos cikk szólt arról, hogy nem mindenkinek való a home office, nagyon komoly időmenedzsmentet, tudatosságot igényel az otthon dolgozótól, teljesen más szervezési módszereket a munkáltatótól. Másrészt vagány hozadéka a dolognak, hogy akár más településről, országból is lehet munkatársakat toborozni, s ez egyaránt jó lehet munkaadónak, munkavállalónak is. Mindent összevetve mégis szuper dolognak tűnt a távmunka, ráadásul az Y és főleg a Z generációhoz tartozó munkavállalóknak nagyon is megfelel, hiszen ők általában nem rajonganak a merev szabályokért. Világszinten sokan álltak át lelkesen a home office-ra, ám egyre többen ismerik fel, hogy valami még sincs rendben.
A The Economist cikke szerint olyan nagy techcégek, mint a Google és az Apple, ma már újra megkövetelik, hogy dolgozóik hetente legalább három napot a munkahelyen töltsenek. A kutatásokból is egyre inkább kirajzolódik, hogy az „élő” közösségnek mekkora szerepe van az eredményességben. Jól tudjuk, hogy az ember társas lény, de kiderült, hogy nemcsak a kimondottan munkára, projektekre fókuszáló megbeszélések, ötletbörzék hoznak hasznot, ugyanis az új ötletek, kreatív megoldások gyakran épp a szünetben zajló cseverészés közben születnek. A laza, kollegiális interakcióknak, pletykáknak, viccelődéseknek óriási szerepük van a hatékonyságban és – nem utolsósorban – a csapattá válásban is.
És milyen érdekes: a kötöttségek elutasításáról elhíresült Z generációsok is igénylik a közös irodai munkát! Egészen friss hazai kutatás mutatja ki, hogy a Z-s munkavállalók 70 százaléka legalább három napot a munkahelyen szeretne tölteni, hogy legyen kapcsolata a kollégákkal. Úgy tűnik tehát, hogy jelenleg a hibrid (egy kicsi „hómofisz”, a többi iroda) felállás a nyerő. Addig legalábbis, amíg a mesterséges intelligencia ki nem rántja alólunk a széket…