A westernfilmek és a 18. és 19. század világát idéző filmek egész sora azt az érzést erősíti bennünk, hogy a kártyajáték ízig-vérig amerikai találmány. Pedig bármennyire meglepő, a pontos eredete nem ismert. A történelem során Kínában, Indiában, Perzsiában egyaránt jelen volt, tehát kijelenthetjük, hogy gyökerei évszázadokra nyúlnak vissza. A kártyajátékokat Európában már a 16. századtól kezdődően ismerték, ahonnan a franciák által került át Amerikába. Viszonylag rövid időn belül, elsősorban a férfiak körében vált igen népszerűvé.
A 19. századot hűen ábrázoló regények és filmek főhősei gyakran ütik el idejüket kártyaklubokban. Egyik személyes kedvencem az orosz regényíró, Dosztojevszkij A játékos című kötete, mely a szerelem és a játékszenvedély regénye. A főhőst a szerelem sodorja a szerencsejáték világába, de idővel a játék izgalma feledteti a szerelme iránti vágyát.

Manapság már mindenhol kártyáznak: otthon a családdal, kártyaklubokban, különböző összejövetelek alkalmával vagy éppen egyedül. Persze senkit sem bátorítanék olyasmire, hogy pénzszerzés gyanánt kezdjen el kártyázni, hiszen nem véletlen, hogy legtöbbször a „lapok járásán”, azaz a szerencsén múlik, hogy az illető nyer vagy veszít, s mint tudjuk, napjainkban egyre többen esnek áldozatul a szerencsejátéknak. Ámbár a kommunizmusban tilos volt bármiféle ehhez hasonló tevékenységet űzni, sokan mégis vagyonokat kártyáztak el mindössze egyetlen este alatt. A szocialista erkölcs tiltotta ugyan, mégis sokan pénzben játszottak. A szerencsejáték-függőség leginkább a férfiak körében gyakori, de persze nők is áldozatául esnek. Egyes kutatások szerint az amerikai fiatalok két százaléka szerencsejáték-függő, nyolc százalékuk pedig valamilyen számítógépen űzhető játék szenvedélybetege. Ide sorolhatók a sorsjegyvásárlók, a sportfogadások szerelmesei, a játékgépekre és online szerencsejátékra költők, valamint az online kaszinókat látogatók.
Bár nem áll szándékomban falra festeni az ördögöt, mégis gondoljunk bele, kedves férfitársak, miért is vonzódunk már egészen kiskorunk óta a különböző kártyajátékokhoz. Magam is kerestem a választ, egyelőre eredménytelenül. Az viszont vitathatatlan tény, hogy gyermekként, a mostani tizenévesekhez hasonlóan, kártyákat gyűjtöttem. Emlékszem még azokra a téli estékre is, amikor nagyapám megtanított néhány magyar kártyajátékot, majd később önszorgalomból megtanultam a póker egy változatát, de „szerencsémre” nem mutattam soha akkora érdeklődést a kártyajátékok iránt, hogy ebből később anyagi veszteségem származzon. 
Ha elfogadnak egy tanácsot: önök se tegyék. A kártyajáték is, mint általában minden játék, addig jó, míg örömet szerez és kikapcsolódást nyújt a játékosnak.