Behúzom a sötétítőket, szellőztetek, beülök a gyümölcsfa árnyékába egy jéghideg limonádéval – korábban ennyi elég volt túlélni a rendkívül meleg nyári napokat. Most már a lakásban is nehéz elviselni a hőséget, nemhogy kint a szabadban, és nem kell tudósnak lenni ahhoz, hogy észrevegyük, évről évre egyre forróbb a helyzet. Korábban, amikor a globális felmelegedés szóba került, eléggé nagyokat legyin­tettünk, s szinte vártuk, hogy az alig 4,5 Celsius-fokos éves gyergyói átlaghőmérséklet kicsivel magasabb legyen. Persze nem gondoltuk, hogy a hőmérséklet valóban ilyen rövid idő alatt ilyen jelentősen változhat, és hogy ez milyen mértékben befolyásolja majd az életminőségünket.
A hibát természetesen nem magunkban keressük, inkább a romboló ipari technológiákban, a környezetkárosító anyagok megjelenésében, a „nagyok” környezetszennyezésében. Pedig a folyamatnak mi is részei vagyunk, még akkor is, ha próbáljuk hárítani a felelősséget: amikor klímát szereltetünk, amikor túl sok fölösleges dolgot vásárolunk, autóval járunk bicikli helyett, és csak fogyasztunk és fogyasztunk, nem gondolva a holnapra. Az összefüggéseket meglátni nem olyan nehéz, hiszen ha vásárláskor a többszörösen bedobozolt termékek helyett csomagolásmentest választok, máris hozzájárultam egy kicsit a szeméttermelés csökkentéséhez, s talán a jó példámból kiindulva mások is ugyanígy tesznek.

Amikor évekkel ezelőtt megjelentek a globális felmelegedés, klímaváltozás és más hasonló kifejezések, a kutatók távoli dátumokat emlegettek, amikor majd elviselhetetlen lesz a hőség, apadni kezdenek az ivóvízkészletek, növényfajok kerülnek veszélybe, és az egészségünket is próbára teszi a nagy meleg. Akkor azt gondolhattuk, hogy ezek valóban olyan becslések, amelyek még az unokáinkat sem fogják érinteni, de most már a bőrünkön érezzük, hogy azok a távoli évszámok most vannak, és minden igyekezetünk szükséges ahhoz, hogy valahogy megállítsuk a folyamatot. A helyzet súlyosságát azonban a jelenséggel kapcsolatos kifejezések megváltoztatásával is érzékeltetni kell, hátha így többen felkapják a fejüket és tudatosítanak – vélik a kutatók. A felmelegedés helyett a globális égés, az üvegházhatás helyett a kemencehatás, az éghajlatváltozás helyett a klímapusztítás szavaknak kellene bekerülniük a köztudatba, mert ezek jobban érzékeltetik a helyzet súlyosságát, és az egyéni felelősségérzetre is hatnak. 
A szavak erejét mindennap használva hiszek abban, hogy a használt kifejezéseink befolyásolják, hogyan gondolkodunk az adott témáról. Így elképzelhetőnek tartom, hogy a súlyosabb szavak elindíthatnak egy másfajta szemlélet felé, amikor első lépésként megfogalmazzuk, hogy változás kell, amelyért mi is tehetünk. És végre belátjuk, hogy nincs klímahiszti, hanem egy valós helyzet van, amely a bőrünket égeti.