A Facebook világában jártas olvasóink láthatták már azt a fotót, amelyen egy kivágott erdő látható, és attól nem messze egy férfi vízkereső bottal sétál. Vizet találva szinte elalél az örömtől. Ez a kép jutott eszembe, amikor ugyancsak arról olvastam beszámolót és a hozzászólók véleményét, hogy a székelyföldi városokban milyen jól működik a lábbuszprogram. 
Volt, aki azt írta: „lábbusszal érkezni iskolába, munkába menni a legmenőbb dolog”. Mások meg annak örültek, hogy „esős, havazós napokon is jár a lábbusz”. A különleges járatokról immár több mint egy éve is megírtam, hogy mi a véleményem. Vázoltam és emlékeztetőül írom most is: nagyapámék néhány évtizede hóban, fagyban mezítláb, egy-két hasáb fával igyekeztek a hőszigeteletlen, központi fűtéssel nem rendelkező iskolába. Mi magunk tizenöt-húsz éve – immár sokkal jobb körülmények között – ugyancsak hideg, csípős, ködös reggeleken gyalogoltunk mintegy húsz percet az iskoláig. Aztán az össznépi elkényelmesedés eljutott arra a szintre, hogy még azt a gyermeket is elviszik autóval, aki alig néhány száz méterre lakik az iskolától. Nyilván nem vagyok a fejlődés ellenzője, s ejsze a sötétséget is csak az áramszolgáltató okozza, de továbbra sem látom értelmét a fuvarozásnak. Nyilván vannak esetek, amikor az édesanya, édesapa (húúú, újabban már ciki így megnevezni a szülőket!) siet, közben mást is intézni kell, vagy éppen összeegyezteti a fuvart más programjával, de vidéken szinte értelmetlen, főként a felsőbb osztályos gyermekek szállítása. 

Amint korábban is írtam, meglátásom szerint az utca egy-egy rezzenése edzi még a legkisebbeket. Tehát a lábbuszt jó és támogatandó ötletnek tartom, de ha éppen jól működik valamelyik városban, attól még ne aléljunk el. Különösen azért se, mert a világ lehető legtermészetesebb „szállítási eszköze”. Csak időközben a gyermekeket és a szülőket is meghülyítő technológia elfeledtette. Most meg úgy teszünk, mintha soha nem létezett volna. A szenzációhajhászást hagyjuk meg azoknak, akik abból próbálnak megélni! Aztán azt sem értem, hogy akik azt hangoztatják, hogy lábbusszal érkezni iskolába a legmenőbb dolog, azok gondolnak-e esetleg Jancsira, Juliskára, aki soha életében nem járt a saját lábbuszán kívül más járművel iskolába, mert nincs lehetősége rá. Vajon ő hogy érzi magát, amikor népszerűsíteni próbálják a lábbuszt? Gondolnak-e arra, hogy Jancsinak s Juliskának lehet, hogy még „téli gumira” sem futja? Vagy ha van is „téli gumija” a lábbuszon, akkor az eléggé kopott, szakadt, és elázik a lába. 
Furcsa világot élünk! Leszoktatjuk magunkat és a gyermekeinket a jóról, gyakran rábízzuk őket az úgynevezett villanypásztorra, lásd: táblagép, telefon stb., aztán jövünk a nagy ötlettel, hogy gyalogolni jó. Természetesen a példamutatás elmarad. Elég elé vagyunk! Természetesen a tisztelet ezúttal is megilleti a kivételt. S szerencsére vannak is kivételek. Ők a józan eszüket használják. A jövőben vigyázzunk, hogy a lábbusz nehogy tolatni kezdjen!