Bakos Alexandra Karina: a gyermek a legjobb befektetés
A Gyergyószárhegyen élő Bakos családban hat gyermek született, ami új energiát hozott a házaspár mindennapjaiba, és megtanította számukra a nagycsaládos lét semmihez sem hasonlítható érzését. A hétköznapjaik sokszínűségéről, nevelési elvekről, példamutatásról, logisztikáról és a „nem cserélnék senkivel” érzéséről Bakos Alexandra Karina hatgyermekes édesanyával beszélgettünk.
– Kislányként milyen életutat képzeltél el magadnak?
– Bonyolult az életutam… Aradon születtem, háromgyermekes családban, majd egyre többet és hosszabban időztem édesanyám testvérénél Gyergyóremetén. Mivel nekik nem született gyermekük, tőlük több szeretetet kaptam. Olyannyira kölcsönössé vált a szeretet, hogy itt ragadtam. Örökbe fogadtak. Életem legszebb korszakát köszönhetem nekik, csodálatos gyermekkorom volt. Teljesen átlagos képességű kislány voltam, viszont ambíció, kitartás és szorgalom terén átlagon felülinek tartottak. Így már diákéveim kezdetén megtapasztalhattam a siker ízét, az érzést, mikor felnéznek rád, adnak a véleményedre. Szomjaztam a tudást, hogy később minél többet adhassak át a gyerekeimnek. Ez azóta sem változott, jelenleg épp a jogi doktori fokozat megszerzésén ügyködöm.
– Vágytál a sokgyermekes létre?
– Hiperaktív egyéniség vagyok. Egyetemi éveim végén csak arra fókuszáltam, hogy szakmámban a lehető legmagasabb szintre jussak. Két-három gyermekben gondolkodtunk, de aztán egész ügyesen sikerült összehangolni a családot a karrierrel, így hamar világossá vált: nagycsaládot szeretnénk. Állami szektorban, jogászként kezdtem, de már banki végrehajtóként dolgoztam, mikor úgy döntöttünk, vállalnánk harmadik gyermeket is. Már akkor igazi csodák voltak ők a mi életünkben, így tulajdonképpen úgy voltunk vele, ha továbbra is alkalmasnak talál bennünket a Jóisten, állunk elébe. Ez most hatgyermekes szülőként sem változott. Ha érkezne egy esetleges hetedik, a lehető legnagyobb szeretettel fogadnánk, megtiszteltetés lenne számunkra, ha minket választana. Valóban óriási kihívás őket nevelgetni, főleg így, hogy nincs segítségünk, a férjemmel ketten neveljük őket, de őszintén, nem is igényeljük. Hatalmas segítség, hogy mindannyiuknak erős az immunrendszerük, jó evők, jó alvók, mi pedig pihenten ébredhetünk, és megújult energiákkal nézhetünk szembe a mindennapi kihívásokkal! Azt tartom: nincs rosszabb egy fáradt, kimerült, ingerült anyánál, s „ha anya jól van, akkor körülötte mindenki boldog”!
– És ha a mindennapok realitását nézzük, mit jelent a hatgyermekes lét? Milyen megvilágítást kap ebben az esetben a karrier, a túlterheltség vagy az adni tudás képessége?
– Rengeteg energia és jól felépített logisztika kell hozzá. Jól gyermeket nevelni irtózatosan nehéz! Felér bármilyen vezérigazgatói tisztséggel. Ahhoz, hogy a társadalom számára hasznos embereket tudjunk nevelni, fontos a pedagógus-szülő-gyermek hármasa, amihez a szülő teljes hozzáállása szükséges. Csak annyi gyermeket érdemes vállalni, amennyit anyagilag, fizikailag és lelkileg is elbírunk, és ameddig az utolsóként érkezőnek is ugyanazt tudjuk nyújtani, mint anno az elsőnek. Mint volt banki szakember úgy fogalmaznék, a gyermek a legjobb befektetés, ha képesek vagyunk elegendő energiát áldozni a nevelésükre.
– Milyen reakciók érkeznek hozzátok a külvilágból?
– Negatív visszajelzéseket nem igazán kapunk, inkább tisztelnek a döntésünkért, és sokan csodálkoznak azon, hogy jó modorúak és okosak a gyermekek. Az oktatásuk mellett nagy hangsúlyt helyezek az öltözködésükre, nem járnak tréningnadrágban iskolába, sem óvodába, megfelelő ruházattal adjuk meg a tiszteletet a pedagógusoknak, az intézménynek. Ez nekem nagyon sok energia, akárcsak az, hogy mindig minden gyermeknek meglegyen mindene, ne felejtsen itthon semmit. Nem szeretnék lehetőséget adni senkinek arra, hogy azt mondhassa, nem tudok eléggé rájuk figyelni azért, mert sokan vannak. Ez lehet, hogy megfelelési kényszer valamilyen szinten, de jó oldala is van, hiszen ők is megszokták a rendet és a rendszerességet maguk körül. Ebben segít a rendszerfal, ahol mágneses táblák, rekeszek és táblázatok vannak, így mindenkinek oda teszem a tízóraiját, a ruháit, ők pedig az ellenőrzőt, az üzenőt és mindent, amiről tudnom kell.
– Adódik a rendszerfal kapcsán a következő kérdés: hogyan telik egy napotok?
– A hétköznapokon fél hétkor kelünk, mindenki megkapja a tízórait, a ruhákat előző este már előkészítem. A férjem viszi őket iskolába-óvodába, de csak a kapuig, onnan a nagyok elkísérik a kicsiket, de mindenki önállóan öltözködik és tart rendet a dolgai között. Ezalatt én a kicsivel otthon végzem a házimunkát: rendet rakunk, ebédet főzünk, hiszen 12-kor már jön haza az előkészítős lányom és utána sorban a többiek, egészen délután 5 óráig. Ekkorra általában végzünk a tanulással a hatodikos és a hetedikes fiammal, és a vacsoráig fennmaradó időt Apával töltik. Nyolc órakor már mindenki a saját szobájában van, a kisebbek már alszanak. Ekkor következik a közös időnk a férjemmel. Bár sokan megdöbbennek ezen, számomra az első helyen a férjem van, a mi szövetségünk, hiszen amikor kirepülnek a gyermekek, mi maradunk kettesben… Szeretet, odafigyelés, beszélgetés kell ahhoz, hogy a kapcsolatunk megmaradjon.
– Az énidőd, egyéni céljaid megfogalmazása helyet kap a sodró hétköznapokban?
– A gasztronómia és a lakberendezés hobbiként vannak jelen az életemben, folyamatosan tanulok, online tanfolyamokon is részt vettem, de az alvásidőmből nem veszek el. A konyhában, főzés közben pihenek, relaxálok: főzök, tálalok és fotózok, ezt nagyon szeretem, készülök megjelentetni egy saját szakácskönyvet a közeljövőben. Online most is dolgozom, részmunkaidőben, és készülök a doktori fokozatra. A családjoggal foglalkozom, bár számomra most már a gyermekeim sikere és boldogulása a legfontosabb.