Egy egész kultúrháznyi diák nézte végig a Kereszthegy című, második világháborús eseményeket felidéző filmet. Nem mondom, hogy nem nyüzsögtek és nem beszélgettek közben, de ettől még biztos vagyok benne, hogy mindegyiküknek megmaradt egy-egy jelenet az emlékezetében. Később csillogó szemekkel hallgatták a korabeli egyenruhába öltözött hagyományőrzőket, ahogy a kitüntetésekről, a fegyverekről, a harcokról és a katonák életéről meséltek, minden feltett kérdésre türelemmel és szakértelemmel válaszolva, de figyelembe véve a kérdező életkorát is.

Manapság hatalmas kihívásként éljük meg a gyermekekhez, kis- és nagykamaszokhoz való kapcsolódást. Hiszen amíg kicsik, feltétel nélkül elfogadják, amit mondunk, lelkesedve utánozzák – jó és kevésbé jó – szokásainkat, szüntelenül kérdeznek és jelen vannak. Néhány év elteltével aztán – látszólag – nem érdeklik őket a felnőttek kinyilatkoztatásai, megkérdőjeleznek, érvelnek, vitáznak, és már nem feltétlenül tekintenek példaképnek minket… Ezt látjuk mi, felnőttek, ha nagyon felszínesen közelítünk a kérdéshez, amelyben szülőként, pedagógusként, nagyszülőként, nagynéniként, nagybácsiként mindannyian érintettek vagyunk. De ha a felszínen túl, kicsit közelebb megyünk a gyermekhez, más világ nyílik meg, és talán itt kezdődik el egy olyan kapcsolat, amiért érdemes elviselni a kamaszkor nehezebb időszakait is. Ha a gyermek kérdez, és mi osztatlan figyelmünkkel tüntetjük ki, azt tanulja meg, hogy a világ érdekes, felfedezésre méltó, és nem azt, hogy veszélyes, kiszámíthatatlan. Ahogy megtörténik a kapcsolódás, utána már könnyű dolgunk van, hiszen az érdeklődő gyermek minden tudást magába szív. Ilyenkor nem mindegy, mit mutatunk neki, mire helyezzük a figyelmet, az érdeklődést.
Az említett eseményen azt láttam, hogy a gyermekek büszkék: lakóhelyükre, (h)őseikre, azokra az értékekre, melyek körbeveszik őket. Valószínűleg ehhez sok tényező együttállására van szükség, a szülői példa, az iskolai nevelés, a fent említett és hasonló események, de az utazás is rávezetheti őket arra, milyen jó hazajönni abba a környezetbe, ahol a mindennapokat éljük. Hiszen egy olyan környezetben, ahol inspiráló felnőttekkel találkozhatunk, ahol az ősök példaképek lehetnek, ott van esély arra, hogy – minden borúlátó előrejelzéssel dacolva – felnő egy generáció, amely értéket őriz és teremt.