„Ha pedig a Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek; még bűneitek­ben vagytok. Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjök lőn azoknak, kik elaludtak.” (1 Kor 15,17-20)
Húsvét a kereszténység legfontosabb és legnagyobb ünnepe. A feltámadás ünnepe. Az élet diadala a halál felett. A tavasztündér is ilyen tájban kopog be ablakunkon, énekesmadarak lágy trillájában és a csillogó napsugár fényében üzenve, nincs örök elmúlás, mert a zord tél halálos ölelésének nincs örökké tartó ereje, és a pusztulat kopár vidékein újra sarjad az élet, a természet.
A húsvét is a feltámadás örök üzenetét hirdeti. Krisztus föltámadt, és az élet legyőzte a halált. 
A mai kor anyagias, a mammon kábulatában tévelygő embere hajlamos megfeledkezni e csodáról. Az ünnep fénye megkopott, az évszázadok során a nemtörődömség szürke pora lepte be a fényt. A mindennapi rohanásban Krisztust dohos, ódon falak közé száműztük. Jobb esetben még a bevásárlási roham után összeül a család, de a megváltót már az evészet, ivászat zaja tartja távol asztalunktól. A nyuszi, a csirke és a tojás az, ami a leginkább eszünkbe jut a húsvéti bárány helyett.
Persze a számos népszokás és hagyomány, ami szorosan kötődik az ünnephez, ugyancsak fontos, mert mind-mind üzennettel bír. A húsvéti hímes tojás, írott tojás, piros tojás is szimbolikus jelentésű. Maga a tojás a legrégibb húsvéti eledelek egyike, az életnek, az újjászületésnek az archaikus jelképe. Amint a tojásból új élet kel, úgy támad föl Krisztus is sírjából az emberek megváltására. A piros héj Krisztus elhullatott vérét, a fehér – belső festetlen rész – a verejtékét jelképezi. A tojás liturgikus-szimbolikus jelentése az idők folyamán elhalványult, és ünnepi, szinte már profán ajándékozás lett belőle.
A nyúl vagy nyuszi ugyancsak a húsvéti ünnephez kötődő figura, már az ókor óta a termékenységi szimbólumok egyike a szaporasága miatt. A gyermekek „hisznek” a húsvéti nyúlban, amely ajándékot hoz nekik. Húsvétkor sok helyen a kertek, parkok megtelnek olyan gyermekekkel, akik a kedves kis szőrmók nyuszi által elrejtett ajándékokat keresik.
A kiscsibék egy élettelen dologból, a tojásból kelnek ki és válnak élővé, ez pedig a keresztény kultúrában a feltámadásra utal, azaz: van élet a halál után is. Amint a csirke áttöri a tojás falát, és életre kel, úgy támad föl Jézus is a sírjából.
Jézus, az Isten báránya. A húsvéti bárány Krisztust szimbolizálja, aki meghalt az emberiség bűnei­ért. A zsidók is bárányt áldoztak minden húsvétkor.
És végül, de nem utolsósorban a barkáról se feledkezzünk meg, amely vidékünkön a húsvéti ünnepkörnek ugyancsak egy erőteljes szimbóluma. A pálmalevelek helyettesítője itt a Kárpát-medencében. A barkát virágvasárnap, azaz húsvétvasárnap előtt egy héttel, Jézus Jeruzsálembe történő bevonulásának ünnepén szentelik meg a templomokban.
A hagyományok e színes kavalkádjába az áldozatról megfeledkeztünk. Arról, aki a legdrágábbat adta értünk. Mert a legnagyobb szeretet az, ha az életet adjuk azokért, akik fontosak. Nincs annál nagyobb szeretet, ha valaki az életét adja. „Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindannyiunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?” (Róm 8,31-32)
Húsvétkor tehát azt a végtelen szeretetet ünnepeljük, amellyel Isten körülvesz mindannyiunkat. A halált legyőző szeretetet, ami a pokol kapujában is reményt ad. 
Van feltámadás!