Elcsendesedtek a márciusi forradalmi megemlékezések, ám egész évben van okunk és lehetőségünk Petőfi Sándorra emlékezni. Az 1848–49-es eseményektől aligha vizsgálhatjuk külön a kétszáz évvel ezelőtt született lánglelkű költő életét. Forradalmi versei, a márciusi események előkészítésében vállalt szerepe, Bem József tábornokkal kötött legendás barátsága mind ismerősnek tűnhet számunkra. Ám a költő két legfontosabb „életeseményét”, azaz születésének és halálának körülményeit, sőt helyszíneit is kétségek övezik. 
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy munkámból adódóan „hivatalból” járhattam utána Petőfi élete bizonyos fejezeteinek. Riportfilmet forgathattam Koltón, Petőfi és Szendrey Júlia mézesheteinek helyszínén, majd Székelykeresztúron és Fehéregyházán tájékozódhattam halálának feltételezett körülményeiről. Mert természetesen az sem történt hétköznapi módon. Mert ugyan mi volt hétköznapi Petőfi Sándor életében? Hogy elesett-e, nem-e a „harc mezején”, talán sosem tudjuk meg biztosan. Annyi valószínűnek látszik, hogy 26 éves kora után nem születtek új művei a rendkívül termékeny tollú alkotónak.
Ha lehet, még ennél is érdekesebb a születési helyének kérdése. A közelmúltban párommal kerekedtünk fel, és egy magyarországi minivakáció keretében meglátogattuk Petőfi szülővárosát. Mind a kettőt! Merthogy két település is magának tartja a jogot és a dicsőséget, hogy elmondhassa magáról: ott született a nemzet költője. Első utunk Szabadszállásra vezetett, ahol Petőfi születésének idején szülei éltek. Az egykori szülői ház helyén most könyvtár és – természetesen – Petőfi szobra áll.
A helyi közművelődési egyesület kedves munkatársa készségesen állt rendelkezésünkre és mutatta be a Petőfi életrajzi adataival is bőségesen foglalkozó helytörténeti gyűjteményt. Dokumentumok és közvetett bizonyítékok alapján győződhettünk meg róla, hogy Petőfi Szabadszálláson született. Nem mellékesen felkereshettük József Attila anyai nagyszüleinek házát és síremlékét, valamint Prielle Kornélia sírját is, akit Petőfi Sándor már Szendrey Júlia jegyeseként kívánt feleségül venni…
Ezután autóztunk úgy 50 kilométert, és Kiskőrösön meggyőződhettünk arról, hogy Petőfi ott született. A szépen felújított szülői ház (igen, még egy!) és emlékmúzeum munkatársa bemutatta azokat a dokumentumokat és közvetett bizonyítékokat, amelyek azt támasztják alá, hogy a költő a városban született. Egész „iparág” épült erre Kiskőrösön, már a település határában öles táblák köszöntik a látogatót „Petőfi Sándor szülővárosában”. Ehhez képest Szabadszállás a szegény rokon szerepét tölti be a Petőfi-kultusz ápolásában, de ez egy másik történet.
Élményekkel tele, ám teljesen összezavarodva fordítottuk haza szekerünk rúdját (engedtessék meg ennyi népiesség, lévén szó Petőfiről). Az irodalomkönyvek egyértelműen Kiskőröst jelenítik meg szülővárosként, ám hiába hallgattuk az ottani muzeológus hölgy türelmetlen mondatát, miszerint „ez már egy lefutott ügy”, és „nincs mit beszélni róla”. Dehogy nincs! Amíg valakiről beszélünk, addig nem lesz elfelejtve. Petőfi Sándor pedig igazán megérdemli, hogy soha ne felejtse el a világ.