Folytatja rektori munkáját Tonk Márton
A Sapientia EMTE akadémiai közössége december 4-én nagy többséggel választotta meg dr. Tonk Márton egyetemi tanárt az egyetem rektori tisztségébe. Az általános választások során a 241 szavazati joggal rendelkező oktató és hallgatói képviselő közül 187 jelent meg az urnáknál az egyetem négy helyszínén, ami közel 78%-os részvételt jelent az 50%-os érvényességi küszöbhöz képest – tájékoztat közleményében a felsőoktatási intézmény.
Tonk Mártont 2020-ban választotta rektorává az intézmény munkaközössége, aki első mandátuma alatt a Sapientia küldetésének megfelelően kialakított program mentén dolgozott azért, hogy „minőségre törő, versenyképes, a nemzetközi, de ugyanakkor az erdélyi magyar közösségi elvárásoknak is megfelelő” egyetemet működtessen.
Az új rektori mandátumra benyújtott 2025–2029-es vezetői programjának alapját is ez a vezérgondolat képezi. A pályázata benyújtását követően konzultációk keretében beszélte át stratégiai koncepcióját az intézmény munkaközösségével, a kollégáktól kapott javaslatokat pedig beépítette vezetői programjába.
A rektor a következő, ötéves mandátumára 33 pontba gyűjtötte azokat az irányvonalakat, melyeket vezetői munkája során szem előtt szeretne tartani csapatával közösen. Köztük olyan, intézményi menedzsmenthez köthető célkitűzéseket találhatunk, mint az egyetemi adminisztráció digitalizációja és „zölddé” tétele, a minősítési bérrendszerek erősítése vagy épp az alumnihálózat fejlesztése. Az oktatás és tehetséggondozás terén tematizálta a hallgatói támogatások növelését, a román nyelvi kompetenciák fejlesztését, valamint a pályaorientáció és a tanárképzés további erősítését. A tudományos kutatások tekintetében az önálló doktori iskolák indítása a legfontosabb célkitűzés, de a kutatás- és publikációtámogatási rendszerek, a fiatal pályakezdők felkarolása is kiemelt figyelmet kap. A rektor továbbra is meghatározó fontosságot tulajdonít az egyetem társadalmi szerepvállalásának, és az új mandátum során jelentős infrastrukturális fejlesztésekre kerül sor.
A közleményben azt is írják, hogy a Sapientia az elmúlt négy évben folytatta azt a növekedést, melyet a közel 25 esztendős létezése alatt mutatott, elérve egyik legfontosabb célját, hogy önálló magyar nyelvű képzést biztosítson Erdély négy magyarlakta megyéjében. 2023 őszétől önállóvá vált a Sepsiszentgyörgyi Kar, így mára már Kolozs, Maros, Hargita és Kovászna megye központjában egyaránt tanulhatnak a Sapientián a fiatalok. Az elmúlt négy évben egy időszakos intézményi felmérést is sikerrel vett az egyetem: 2021-ben a legmagasabb szakmai besorolást, kiemelt bizalmi minősítést („grad de încredere ridicat”) kapott. A folyamatos fejlődés mutatója az is, hogy a romániai felsőoktatási intézményeket rangsoroló Metaranking universitar listáján is szerepel 2022 óta az intézmény, mely a hazai egyetemek csak mintegy egyharmadát jegyzi. Emellett egy nagyszabású, 2,4 millió euró értékű digitalizációs PNRR-pályázatnak köszönhetően az oktatás és kutatás további fejlesztésére is nagy hangsúly került.
A választások során Tonk Márton iránt 156 szavazó fejezte ki bizalmát a 186 érvényes szavazatot leadó személy közül, így 83,87%-os többségi szavazattal nyerte el öt évre szóló rektori mandátumát. A választások eredménye az egyetemi szenátus, majd a minisztérium jóváhagyását követően válik véglegessé.