Mint eddig is tapasztalhattuk, Khadzsuráhó amilyen kicsi, olyan sok látni- és megismernivalót tartogat a látogatónak. Többek között egy iskolát is, amelyet természetesen felkerestünk: a Kashi Prasad Bal Vidhya Mandir School viszonylag új, ennek ellenére szegényes és kopott épületben található, középen patióval és körülbelül annyi helyiséggel, ahány szóból az impozáns neve áll. Falait eléggé felületesen fehérre meszelték. Egy pici igazgatói szobát is berendeztek benne: volt abban egy asztal, egy rendesebb irodai, meg két műanyag szék, az egyik fal mellett egy lóca, az egyik sarokban meg egy alacsony vasszekrény. A néhány osztályteremben koedukált oktatás folyt. Kettőben közülük a világ legkezdetlegesebb kis asztalai és padjai voltak lilára, illetve barnára festve, néhány táska, meg könyv is volt a padokon. A harmadikban egy körbeterített vékony szőnyegen ültek a gyerekek, az ölükben tartották a füzetet, amibe épp írtak valamit, eléggé figyelmesen. Mindenfelé csupasz falak és döngölt föld, vagy valamiféle vékony cementtel leöntött padló fogadott, és a nebulók is csak mérsékelt kíváncsisággal tekintettek ránk. Indiában 2009-től van kötelező és ingyenes oktatás a 6 és 14 év közötti gyerekeknek, s a rendelkezés párhuzamosan jelent meg a gyerekmunka tiltásával. Ám ha a szülő nem küldi a gyerekét iskolába, senki sem vonja felelősségre, a kormány nem avatkozik bele. A tanárok jelentős hányada alulképzett. Ezzel együtt ma már 74 százalék az írástudók aránya az országban, de ez az arány természetesen régiónként eltérő. És még ezek után is volt khadzsuhárói látnivaló, hisz a templomok nyugati csoportját szintén ezen a napon néztük meg: viszonylag szépen parkosított, jókora területen állnak a díszes és jó állapotú szentélyek. A gyakorlott szem természetesen hamar felfedezi a különbségeket közöttük, de aki kevésbé van hozzájuk szokva, annak ez nem megy egykönnyen. Tény, hogy a sok, kisebb-nagyobb égbeszökő kupola és a vízszintes tagolás mindegyiket jellemzi, mint ahogyan – kevés kivételtől eltekintve – az említett, eléggé naturalisztikusan ábrázoló erotikus szobrok is. Akinek kedve volt, nyugodtan végignézhette az eléggé fantáziadús jeleneteket, amelyek az összesimuló kedveskedéstől a csoportos szexen keresztül a „fajtalankodásig” mindent magukba foglaltak. A rendhagyó díszítés magyarázatai már kevésbé élénk képzelőerővel bírnak: némelyek szerint egyszerűen a hinduk életörömét fejezik ki ily módon, ám van egy másik, az újabb kutatási eredmények fényében kialakított – érdekes és vitatható – elképzelés is. E szerint a település eredeti neve Sivapuri lett volna, és következésképp a templomok is Siva tiszteletét, illetve a teremtő és pusztító erő istenének és feleségének, Párvatinak a nászát örökítik meg, s természetesen ünneplik egyben. A hindu, mint általában a keleti, világfelfogásban a szeretkezés az életöröm része (megszerzési módja?) és a sokszínű egyesülés egyben a legmagasabb spirituális élmény is. Tény, hogy az állítólag száz ilyen jelenetet ábrázoló szobrok nem csak különböző közösülési pozíciókat, hanem csoportos meg állatokkal – lóval, elefánttal – folytatott szexuális jeleneteket is ábrázolnak. Az, hogy a szeretkezés bármilyen ritka, különleges vagy kifinomult formája mennyire spirituális élmény vagy sem, gondolom, azt egyrészt egyéne, másrészt életfilozófiája válogatja. Úgy vélem, mindazok – nemi, nemzeti, kulturális hovatartozásuktól függetlenül –, akik a mindennapi rutint, szorongásokat, feszültségeket, kötöttségeket csak az intenzíven megélt szexuális gyönyör útján képesek valamennyire semlegesíteni, netán (csak) ily módon tudnak kilépni belőlük, mi több, (csak) ily módon képesek az általában (bármely területen) ritkán elérhető rendkívüli élményt, az extázist is megtapasztalni, hajlamosak ezt a jelenséget kevéssé anyagiasnak és földinek érezni, némelykor talán el is túlozni, mint azok, akik a szexualitást egyszerűbb, ösztönösebb, ha úgy tetszik: állatibb indíttatásúnak és talán kevésbé jelentősnek tartják. Mindenképp az ilyen vélt vagy valós megélések egyrészt nagyon-nagyon egyénre szabottak, másrészt a nemiséghez rendszerint valamiféle egyéb – gondolati, rituális, mitológiai, én-erősítő – magyarázatot is társítanak, amelyek legtöbbször az élet fogantatásáról, kezdeti szikráról, magasabb rendű egyesülésről, a nemi szerepek idealizálásáról és hasonlókról szólnak. Az már egy másik, bár nem elhanyagolandó kérdés, hogy az így ideologizált szex valódi megélése mennyire testi, ill. mennyire spirituális, esetleg mindkettő, azaz mennyire van reális hozadéka mind a gyönyör, mind a kapcsolat, és nem utolsósorban a lélek tekintetében? Tény, hogy nyugati szexuális világunk lényegileg más, és bár sokan és sokszor foglalkoztak a keleti nemiség különleges voltával, olyan beszámolót, amely ezt saját tapasztalat alapján és esetleg reális, élményen alapuló összehasonlítást is végezve mutatná be azt – nem ismerek. Albert Ildikó [gallery link="file" ids="16772,16773"]