A Gyimesekben még nem is olyan régen a nagycsalád volt a jellemző, de ma már egyre ritkább, és az iskolák gyermeklétszáma folyton apad. A több kis alegységből álló hidegségi iskolának talán ez az egyik legnagyobb gondja – derült ki a Rácz Árpád iskolaigazgatóval a bükkhavasi iskolánál folytatott beszélgetésből. – Hány épület, hány gyerek és hány pedagógus tartozik a hidegségi iskolához? – Összesen hat épületünk van, 23 csoportban 386 gyermek tanul iskolánkban, és több mint harminc pedagógus foglalkozik velük. A hidegségi iskolához tartozik a patakon felfelé haladva a hidegségszádi iskola, amit „Süket iskolának” neveznek a faluban, azért, mert az 1970-es években az ott dolgozó tanító bácsit Süket Lászlónak hívták. Most ott két tanító és egy óvónő dolgozik. Ha továbbhaladunk, fennebb van a hidegségi, a központi iskola, ahol új építésű óvodánk is van, három óvodai csoporttal, az iskolában pedig négy elemi osztály, és négy általános osztály. Azután következik a bükkhavasi iskola, ahol van két óvodai csoport és három elemi osztály. Hidegséget elhagyva kétfelé ágazik a patak: Barackos és Bükkhavas felé. Barackoson van egy iskolánk elemi osztályokkal. Ha Bükkhavas felé mennénk tovább, még átmennénk két hegyen, ott van Háromkút, és ott is van egy óvodai csoport és két osztály, mert a háromkúti (Farkaspalló II.) iskola is a Hargita megyei intézményrendszerhez tartozik. Emellett van mindegyik iskolánál takarítónő, van buszsofőrünk és két karbantartónk. – Az iskolabusz hozza-viszi mindenhonnan a gyerekeket? – Az lehetetlen lenne! Az iskolabusz csak a főútvonalon, tehát Hidegség völgyén jár, és Barackosba megy fel. Valamikor ott összevont iskola működött, a barackosi gyermekek nem jártak le onnan, hanem összevont egy-négy osztályban tanultak. Több mint tíz éve viszont egybeolvasztottuk a bükkhavasi iskolával, így most a bükkhavasi iskola másodikosai járnak ott, mert az iskolabusszal fel tudjuk szállítani őket, viszont a többi osztályokba Bükkhavasra hozzuk le a barackosi gyermekeket. Ezért sok vita van, mert még jó néhány patak tartozik hozzánk: Bükkhavaspatak, Já­vár­dipatak, Kovácspatak, és mindenhonnan jönnek gyermekek, de lehetetlen mindenkit busszal hordani, bizony van, akinek kell gyalogolni, de többnyire a szülők elhozzák autóval. Azért nagyot változott a világ! – Ön huszonöt éve tanít a hidegségi iskolánál. Hogyan változott a gyermeklétszám az elmúlt évtizedekben? – 1993-ban más világ volt. A bükkhavasi iskola épülete ugyanakkora volt, mint most, s az óvodai csoportok nem is fértek be, hanem bérelt termekben működtek, az iskolások pedig két váltásban jártak: délelőtt az egy-négy osztály, s délután a felső tagozatosok. Most mindenki egyszerre elfér. Ha jól emlékszem, hat éve kellett megszüntetnünk itt az 5–8. osztályt, így most már csak egy helyen van, a központi iskolában. Tizenöt évvel ezelőtt, amikor igazgató lettem, olyan 450 körül volt a gyermeklétszám. Megjegyzem, hogy Hidegségnek van egy olyan átka, hogy az alsó feléből sokan elmennek a megállói iskolához, tehát a Majláth Gusztáv Károly Iskolához, és van, aki Felsőlokon a középiskolában tanul ötödiktől. Ebbe nem tudunk beleszólni, mindenki oda megy, ahova akar. – Ugyanakkor ott is fogynak a gyermekek, úgyhogy biztos ott is örvendenek… – Mindenhol örvendenek a gyermeknek, mi is örvendenénk, de ez van. Szerintem nem feltétlenül járnak jobban a gyermekek, mert az utazás sok idő. Például, aki most ingázik Bükkhavasról Felsőlokra, az napi másfél-két órát tölt az utazással. Ha itt járna, az fele se lenne. – Milyen állapotban vannak az épületeik? – Az épületek nagyjából rendben vannak, a bükkhavasi kivételével. Erre ráfér a felújítás, újra kellene födni, leszigetelni, elkészíteni a kerekes székes feljárót… A háromkúti iskola új épület – igaz, az nem a mi tulajdonunk –, a hidegségszádi fel van újítva, és a hidegségi is rendbe van téve. Csak a bükkhavasi és a barackosi az, amelyik egy kicsit sántít. Ugyanakkor előreláthatólag épül egy új óvoda Középlokon, amelyet az egyház épít magyar kormánypénzből, és az a gondjainkat „megoldja”, vagyis ha elszívja a gyermekeket, azzal az állami óvodák meg fognak szűnni. De több hely marad a többinek. – Egészségügyi engedélye is van az épületeknek? – Amikor igazgató lettem, egyik épületnek sem volt termopán ablaka, vezetékes vize, központi fűtése. Nagyon sokat dolgoztunk, a megyei önkormányzat hozzájárulásával, kormánypénzek lehívásával, így most már minden iskolában – a barackosi kivételével – központi fűtés van, de a barackosiba is be van vezetve az ivóvíz. Igaz, hogy olyan rossz minőségű, hogy külön szűrőberendezést kellett szereljünk, hogy iható legyen. Ezeket a szűrőket évente kell cserélni, vízmintát kell végeztetni, s megjegyzem, hogy ez olyan sokba kerül, hogy a vízminta árából egy vízadagolót egy évig szinte tudnánk működtetni. – Előreláthatólag hogyan alakul a gyereklétszám, mire lehet számítani? – A létszám folyamatosan csökken. Úgy látom, a fiatalok nem találják a helyüket, és nemcsak az a baj, hogy elmennek, hanem a hagyományos családmodell is átalakulóban van. A Gyimesekben régen minimum kettő, de sokszor három generáció is együtt lakott, egymást segítve éltek az emberek, ez most itt átalakulóban van. A fiatalok nem követik az öregek példáját, nagy része külföldre megy, hazatérve épít egy nagy házat, vesz egy szép autót, de nem maradnak itt, nem nősülnek meg… Régebb a házasság szent dolog volt, most már az sem szent. Itt van az utolsó példa, a népszavazás a családról. Nem mentek el itt sem az emberek szavazni, pedig régebb amit a pap bácsi mondott a templomban, aszerint cselekedtek. Most már nem. Pedig szerintem elég lényeges kérdés volt, de ez sem érdekelte az embereket. Daczó Katalin