Hogyan jut el a művész a rajzfilmek és a képregények világától a totális városképeken át a marosvécsi helikoni íróportrék portréja és közelmúltunk irodalmi hőseinek megrajzolásáig. A választ keresve Kelemen Albert székelyudvarhelyi műhelyében járt Simó Márton. Több alkalommal találkozhattam személyesen Kelemen Alberttel az utóbbi években. A munkáival is. Akkor ismerkedtünk meg, amikor épp a negyvenedik életévét töltötte, és akkor egy nagyobb merítésű, amolyan visszatekintő kiállítást szerveztek számára Székelyudvarhelyen. Ez alkalommal vallotta be az alkotó, hogy harminchét esztendeje rajzol. Ennek alapján ehhez hozzá kell adni újabb hetet, és akkor – kis túlzással – egy negyvennégy éves pályaívről beszélhetünk. Komolyra fordítva a szót, hadd áruljunk el néhány életrajzi adatot Kelemen Albertről: Székelyudvarhelyen született 1972. április 23-án, 1990-ben érettségizett a helyi Kós Károly Szakközépiskolában. Gyári munkásként, majd helyettesítő tanárként dolgozott. 1997 és 2001 közt művészettörténet szakon diplomázott a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, ezt követően tanít rajzot és művészettörténetet szülővárosában, korábban a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolában, jelenleg a Bethlen Gábor Általános Iskolában. Hitvallása szerint: „…nincsenek világmegváltó szándékaim, az ember olyan amilyen, és nem is kell megváltoznia (…). Célom a megfigyelés, rögzítés és bemutatás.” Megfigyeltem a kamaszkori rajzain, hogy annak idején erősen megérintette a rajzfilmek és a képregények világa. Ezt követően színes grafikákban számolt be a szülőkkel tett itthoni és külföldi utazásokról. Később az ősmagyarok kultúrája és formavilága felé irányult a figyelme, előszeretettel festett, rajzolt régi fegyvereket, ruhadarabokat, illetve különböző harci díszben lévő férfiakat. Próbálta rekonstruálni azt a miliőt, amelyben őseink egykor élhettek. Később a különböző kultúrtörténeti korszakokat tanulmányozva haladt a jelen felé, ám olvasmányélményeit ekkor már csodálatos formai és technikai gazdagsággal fűszerezte. Minden modort, stílust, technikát kipróbált, hogy ne csak elméleti, hanem gyakorlati ismereteket is szerezzen. Már főiskolás, fiatal felnőtt, amikor „végigrajzolja” a teljes huszadik századot: Ferenc Józseftől Sztálinig, Elvis Presley és a Beatles koráig. Ebben a korszakában olyanok a képei, mintha poszterek, mintha olajnyoma- tok lennének, amelyeket a tiszta-, később a leányszobákban szoktak tartani. „A képei által felvetett probléma, mondanivaló szuggesztív erővel és beszédesen jelenik meg. Képi világa fantáziadús, a szemünk előtt lebegnek a figurák és az események” – olvassuk Kovács Árpád művészettörténész ide vonatkozó írásában. Az ezredforduló táján kezdte el azt a sorozatot, amelyben Székelyudvarhely belvárosának épületeit vette sorra. Akvarellel színezett tusrajzok, de gyakran csak tustintát használva ábrázolja, teremti elénk papírra ezeket a jól ismert épületeket, templomokat, iskolákat, régi polgári bérházakat, városházát. Ebből több alkalommal is láthattunk válogatást a Haáz Rezső Múzeum Képtárában – egyéni és közös tárlatok alkalmával –, illetve a művelődési ház kiállítótermében. Az utóbbi tíz évben érdeklődése sorban több székelyföldi és erdélyi város felé fordult. Így jutott el Csíkszereda, Kolozsvár és Marosvásárhely történelmi városrészeinek megörökítéséig. Bizonyos épületeket több szemszögből is ábrázol olykor. Mindhárom városban totál-lokálnak érezték a szemlélők, és nem győztek betelni azzal az empátiával, amellyel Kelemen Albertet saját városuk felé közeledni látták. Két évvel ezelőtt eljutott Nagyenyedre is, ahol szintén régi épületek keltették fel a figyelmét, köztük a Bethlen Gábor Kollégium markáns épületegyüttese. Ott is egy kiállításnyi alkotás gyűlt össze, ez volt látható az enyedi Szász Pál Közösségi Házban 2017 novemberében megnyílt kiállításán. Ekkortájt fogalmazódott meg benne egy új próbálkozás ötlete, karikatúrasorozatban dolgozta fel Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marci című regényének figuráit. És új technikával próbálkozott, ekkor készítette első linóleummetszetét. Tibori Szabó Zoltán így méltatja Kelemen Albertet: „… szembenéz a múlttal, a jelennel, s nyíltan elmondja véleményét mindenről. (…) Világosan fogalmaz, azzal az egyszerűséggel, amely csakis a vonal és a forma biztos kezű uralójának adatik meg. Elénk tárja a görbe tükröt, s aztán csak vonogatja a vállát, ha ott nem éppen azt látjuk, amit szeretnénk.” Barangolásai során Marosvécsre is eljutott. Számos rajzon, kompozíción ábrázolta a várkastélyt 2017–2018-ban keletkezett munkáin. A „marosvécsi szerelem” azonban tartósnak bizonyult, hiszen H. Szabó Gyulával, a Kriterion Könyvkiadó igazgatójával megállapodtak abban, hogy egy kisgrafika-sorozatban hozzálát az Erdélyi Helikon írói munkái alapján készülő új sorozatához. Ebből lesz Vécsett egy új kiállítás, amelyet aztán több városba is el lehet majd vinni. Kelemen elhatározta, hogy a mára már irodalomtörténeti szinten meggyökerezett, a köztudatba beépült regény- és novellahősöket rendszer szerint rajzolja. Most éppen azon írók munkái alapján dolgozik, akik a második világháború, pontosabban a holokauszt áldozatai, Ligeti Ernő és Karácsony Benő hősei elevenednek meg a rajzlapokon. Kuncz Aladár, Kós Károly és Bánffy Miklós művei alapján is készültek már munkák. A művész ilyenkor még azt is fontosnak tartja, hogy a helikonista irodalmat újraolvassa. Nyilván a dokumentálódás végett, hiszen kiragadott mondatok alapján készül egy-egy illusztráció. Fel kell frissítenie az olvasmányélményeket. Azt is elképzelhetőnek tartja, hogy ilyen irányú munkásságával talán rá tud venni pár embert az újraolvasásra. Mindenképp dicséretes dolog, hogy a képzőművészettel szolgálni is kíván, visszahatni a más művészeti ágakra, az olvasáskultúrára és az egészséges transzszilvanizmus ápolására. Egyébként mindmáig nagyon erős Kelemen Albertnél az irodalmi hatás. Világirodalmi vonatkozásokban is. Az íróasztalán kis agyagszobor-csoportot láttam. Azonnal felismerhető a fúvószenekar öltözékén, hogy a k. und k. idejébe kíván minket kalauzolni. Ezt a sorozatot Joseph Roth (1894–1939) osztrák író regénye ihlette, amely a Trotta család három nemzedékének életén át mutatja be az Osztrák–Magyar Monarchia létrejöttét, tündöklését és bukását. A katonazenekar mellett pedig a dúcban épp a helikonista írók által Kuncz Aladár emlékére állított kőasztal, Marosvécs egyik szimbólumáról készült rézkarc nyomata látható. Folytatódik a sokoldalú érdeklődés és a kísérletezés Kelemen munkásságában. Biztosak lehetünk abban, hogy a tőle megszokott színvonalon jelentkezik hamarosan, és meglepetésekkel is szolgál.