Hirdetés

Hazulról hazaiaknak – másodszorra

HN-információ
A régizene-fesztivál és a dzsesszfesztivál után augusztus közepén a komolyzene központja lesz Csíkszereda: jeles fellépőknek tapsolhat a közönség a Hazulról hazaiaknak gálakoncerten augusztus 12-én, következő héten pedig Borospatakon tartanak mesterkurzust világhírű tanárok az ifjú tehetségeknek. Daczó Katalin eseményelőzetese. A Virtuózok komolyzenei programban részt vevő erdélyi és székelyföldi fiatalok, Molnár Levente és Mester Viktória operaénekesek, valamint a Csíki Kamarazenekar tart hangversenyt augusztus 12-én Csíkszeredában. – Két generáció mutatkozik be ezúttal együtt, és valóra válik a fiam, Molnár Levente álma, a szülőföld komolyzenei élményben való részesítése és a fiatal tehetségek felkarolása – hangsúlyozta Molnár Csaba szervező, akitől megtudtuk, hogy a koncertet, valamint az azt követő mesterkurzust az ARTstart4U Egyesület és a Class Értékeink Egyesület szervezi. A koncerten fellépik a sepsiszentgyörgyi Máthé Izabella, a nagyváradi Mészáros Levente, a nyárádkarácsonyi Pethő Rebeka, a gyimesközéploki Timár Kinga, a kézdiszentléleki Török Ákos, a csíkmadarasi Petres Tamás, a marosvásárhelyi Nagy Krisztina, az ákosfalvi Jakab Roland, a kolozsvári Kis Radu, a pécsi Boros Misi, a budapesti Szüts Apor, valamint a csíkszeredai Ioni Eduárd Gyula, Sass Barbara és Ioni Renáta. Az est sztárvendégei Molnár Levente és Mester Viktória operaénekesek lesznek. Molnár Levente Liszt-díjas operaénekes Gyergyóremetén született – vasárnap, július 8-án veszi át a település díszpolgári címét –, Csíkszeredában a Nagy Imre Általános Iskolában, majd a Nagy István Művészeti Líceumban tanult. 18 évesen debütált az aradi Nemzeti Színházban, 21 évesen már Budapesten, a Magyar Állami Operaházban játszott főszerepeket. Többször fellépett a londoni Covent Gardenben, Berlinben, Bécsben, Bordeaux-ban, Münchenben, Londonban, Tokióban, Madridban és a New York-I Metropolitan-ban is. Mester Viktória Jászay-díjas operaénekes a Magyar Állami Operaház művésze. Az augusztus 12-i gálakoncertet követő héten a borospataki skanzenben Megyimóreczné Schmidt Ildikó zongoraművész, Tonyi Beáta hegedűművész, Kovács Lóránt fuvolaművész, Lakatos György hegedűművész, Molnár Levente és Mester Viktória, valamint Bolyky Zoltán karmester tart mesterkurzust mintegy negyven székelyföldi fiatal tehetség számára. A mesterkurzus augusztus 18-án borospataki koncerttel zárul. – Célunk a székelyföldi klasszikus zenei tehetségek támogatása – hangsúlyozta Molnár Csaba –, a székelyföldi közönség nem mindennapi klasszikus zenei élményben részesítése, valamint a fiatalok továbbképzése, nevelése, hogy hosszú távon minél több zenei nagykövetünk legyen a világ nagy koncerttermeiben. Ennek megvalósításához várunk támogatókat és minél több nézőt. A koncertjegyek árusítása jövő héten kezdődik.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!