enyhe havazás
borús égbolt
Háttérember
Vannak olyan emberek, akik nem szeretnek, nem akarnak reflektorfényben állni, de munkásságuk jelentős, meghatározó. Vannak olyan emberek, akiknek tevékenyéségére nem szoktunk figyelni, ugyanis mindaz, amit tesznek, természetesnek tűnik. Az ő munkájuk olyan, mint a háziasszonyé, a gondos családanyáé: csak akkor vesszük észre, ha nem végezte el. Vannak olyan emberek, akik szeretnek a háttérben maradni, de munkájukkal megteremteni a tehetséges alkotók kibontakozásának feltételeit. S teszik ezt természetes módon, figyelmet, elimerést nem várva. Az elismerést, a sikerélményt számukra az jelenti, hogy pártfogoltjaik kimagaslóan teljesítettek.
Manapság hajlamosak vagyunk arra, hogy a múlt – s ebben a közelmúlt – történéseit leegyszerűsítve értelmezzük értékítéletünkben feketének vagy fehérnek, jónak vagy rossznak, szépnek vagy otrombának minősítsük a történéseket, pozitív vagy negatív szereplőnek e történések alakítót, miközben megfeledkezünk működésük feltételeiről. A hetvenes, nyolcvanas évek történéseit kutatva, vizsgálva, ismételten arra a következtetésere jutok, hogy kultúránk megmaradását, fejlődését, gyarapodását; kultúránk megnyilvánulási lehetőségeinek biztosítását kisszámú, de annál elkötelezettebb, társadalmi, politikai funkciójukat, tisztségüket, beosztásukat pajzsként használva biztosították a nemzetiségi kultúra túlélését, fennmaradását, gyarapodását.
Ilyen ember volt Füstös Jenő is, aki a Hargita napilap megjelenését biztosította a diktatúra utolsó éveiben, abban az időszakban, amikor a lapot mondvacsinált ürüggyel lefejezték, főszerkesztőjét menesztették; s aki mindvégig háttérben maradó személyiségként, amolyan szürke eminenciásként tartotta a hátát a lap munkatársaiért, a lapban megjelentekért, biztosítva ezáltal a korlátozásokkal terhes időszakban is a lap megjelenését, a sorok közti üzenetek elrejtésének és dekódolásának lehetőségét.
Mint már említettem, vannak, voltak olyan emberek, akik nem szerettek, nem szeretnek reflektorfényben állni, akik hiszik és vallják, hogy dobbal nem lehet verebet fogni, de az elismerés hajszolása nélkül, hittel és alázattal ellátták feladatukat. Az elismerés számukra belülről fakadt: a jól végzett munka tudata.
Füstös Jenő megbékélten szenderülhetett öröklétre, ugyanis megtette mindazt, amit lelkiismerete szerint megtehetett. Nyugalma legyen csendes!
Sarány István
.jpg)
.jpg)
