borús égbolt
enyhe havazás
Határkerülők
Nagyon sok szép emlékem van a húsvéttal kapcsolatban gyermekkoromból: nyuszijárás, hímes tojás és locsolkodás, és minden, ami ezekkel jár, van azonban még egy nagyon szép hagyomány, amelyik mind a mai napig fennmaradt: a húsvéti határkerülés, amikor megannyi ember – lóháton és szekéren – szervezetten indul útnak, hogy a környező településekről érkezőkkel találkozzon, és az áldást megkapva térhessen haza. Emlékszem, gyermekként mennyire csodáltam azt a sok „díszmagyarba” öltöztetett lovat és szekeret, véleményemmel pedig nem voltam egyedül, hisz minden évben zsúfolásig telt a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom kertje és annak környéke. Igazi ünnepi hangulatot teremtett ez a fajta hagyományőrzés (is), az idősek azonban már akkortájt többen is megjegyezték: vigyázni kell, mert ha a fiatalok nem viszik tovább, eljön az idő, amikor nem lesz húsvéti határkerülés. Érthető volt a figyelmeztetés, azonban egyelőre úgy tűnik, hogy aggodalomra nincs ok, idén is sokan voltak a határkerülők, talán még többen, mint amire számítottunk. Örömteli, hogy nemcsak a templom körüli téren, hanem a szekereken is nagyon sok gyermeket láthattunk, mintegy nyomatékosítva: a húsvéti határkerülés hagyománya egyelőre biztosan nincs veszélyben. Humoros, ugyanakkor felemelő pillanatokat okozott a pónilovak vezette kisszekér és a rajta ülő gyermekek látványa, bizonyára ők felnőttkorukban is járják majd a határt húsvétkor. Egy idős férfi kezét szorongató kisgyermek percenként ujjongott örömében, majd az ünnepség befejeztével azt kérdezte: „Ugye jövőre én is mehetek?” Valószínűleg úgy lesz, és többen követik majd a példáját, mert ez (is) egy olyan hagyomány, amely a miénk, és amelyre büszkék kell legyünk. Életben tartjuk, majd továbbadjuk, hogy még hosszú évekig színfoltja legyen húsvét vasárnapjának.
Kertész László
-min.jpg)
