borús égbolt
enyhe havazás
Határaink
Kapcsolatban vagyunk egymással. Különböző szerepekben, különbözőképpen.
Felnőtté válásunkhoz hozzátartozik határaink tágítása, meghatározása. Ezt a folyamatot legnagyobb részt az otthoni minta formálja, de iskolában, könyvekből, barátainktól és különböző közösségi élményeinkből is tanulhatunk. Amikor a gyerek felnőtté válik, a szülőnek is el kell engednie őt ahhoz, hogy egészséges önértékelésű fiatal legyen, és megálljon a saját lábán. Önállósulni csak a szabadság birtokában lehet, megtapasztalva saját hibáink, helyelen döntéseink következményeit.
Azt látom, hogy manapság ezt sok szülő nem engedi meg a gyermekének, mert tanácsaival és kontrollálásával folyamatosan akadályozza saját gyermeke önállósulását. A legtöbben észre sem veszik, csak valahogy nem tekintik a gyereküket felnőttnek, és úgy érzik, mindent jobban tudnak, ilyen alapon pedig „még jó, hogy terelgetik útján” a felnőtt csemetéiket...
Egy könyvben olvastam, hogy a szülők felkeresték a pszichológust, mert úgy gondolták, gyermekük rossz úton jár, mivel kedvetlen, és már többször nyúlt drogokhoz. Mint kiderült, a 25 éves fiuk még otthon lakott, és minden anyagi szükségletét a szülők elégítették ki, így nem járt dolgozni és nem voltak felelősségei. A szakember felvilágosította a szülőket, hogy nem a fiuknak, hanem nekik vannak problémáik, mivel gyermeküket nem segítik az önállóság útján, hanem inkább visszafogják, mert mindent megoldanak helyette. Azt a tanácsot kapták a szülők, hagyják, hogy gyereküknek legyenek kihívásai, amire megoldást kell találnia, vegyék el tőle az anyagi támogatást, hogy meg kelljen dolgoznia saját megélhetéséért.
Ennek a fiatalnak még nehezebb volt ezek után megállnia a helyét a világban, a társadalomban, hiszen eddig szülei mindent megtettek helyette, nem engedték el a kezét, még mindig gyerekként kezelték. A szülőknek meg kellett tanulniuk hagyni, elengedni, elfogadni és végignézni, ha a gyermekük hibázik. A fiatalnak pedig ki kellett mozdulni a komfortzónájából, munkát kellett találnia és felelősséget vállalnia önmagárt.
Hosszú távon mindenkinek meg kellett vívnia a saját harcát, hogy a másiknak jobb legyen. A családban minden egyén támogató, elfogadó és független kell legyen ahhoz, hogy élhető életet teremtsünk egymás számára, ne pedig nyomort.
Barabás Emőke
-min.jpg)