Hirdetés

Hamarosan átadják a csomagokat

HN-információ
Hamarosan véget ér a Juventutti Alapítvány február elsején indított, születésnapi jótékonysági akciója. A tízéves fennállását ünneplő civil szervezet online jótékonysági gyűjtése március 28-ig tart. A célként kitűzött összeg háromnegyede gyűlt eddig össze, a hónap végéig még várják a további felajánlásokat. A mélyszegénységben élő gyerekeken kívánnak segíteni – közölte lapunkkal a Juventutti Alapítvány. Közel tízezer lej összegyűjtését tűzte ki célul az alapítvány eredetileg, az online megvásárolt virtuális tortaszeletek árából nagy mennyiségű élelmiszercsomagot állítanak össze és szállítanak ki a mélyszegénységben élő gyerekeknek. Egy virtuális tortaszeletet 10 lejért lehet megvásárolni a www.juventutti.ro honlapon – derült ki a Juventutti közleményéből. Április másodikáig, két hét leforgása alatt több mint 300, szerény körülmények között vagy mélyszegénységben élő gyermekhez látogatnak el önkénteseikkel, hogy az adományokból megvásárolt bőséges élelmiszercsomagokat átadják a családoknak. Az a céljuk, hogy az adományok átadása mellett az önkéntes csapat találkozhasson a nélkülöző családokkal, továbbá az is, hogy minden gyerek kezének festékes lenyomatát elkérjék egy jövőbeli látványprojekthez. – Az elmúlt évek során számtalanszor bebizonyosodott, hogy a közösség ereje hihetetlen méreteket tud ölteni, ezért mertünk kitűzni ilyen nagy célt. Számtalan módon meg lehet ünnepelni egy 10 éves születésnapot, de mi úgy gondoltuk, úgy ünnepelnénk, ahogy a leginkább közel áll a szívünkhöz – mondta Lázár Tímea, az alapítvány elnöke. Hozzátette, fontos szempont volt, hogy azoknak az embereknek segíthessenek, akikkel az elmúlt években is együtt dolgoztak. – Nagyon köszönjük az eddigi adományokat, és köszönjük azoknak is, akik ezután fognak vásárolni még egy szelet virtuális tortát, hogy tényleg megvalósulhasson ez a születésnapi álmunk – fűzte hozzá az elnök. Még lehet segíteni Az online bankkártyás adományozás mellett banki átutalással is lehet segíteni: Fundația „Juventus” Alapítvány, CIF: 28063548, lejes számlaszám RO29 BTRL 0210 1205 2417 56XX, eurós számlaszám RO98 BTRL EURC RT00 2417 5601, Banca Transilvania Miercurea Ciuc, megjegyzés EZER TORTASZELET

Fülöp Orsolya



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!