A hétköznapok rutinjából egy-egy váratlan esemény felszínre hozhat olyan kérdéseket, amelyek nem foglalkoztatják az embereket a mindennapokban. A múlt hétvégén az egykori kötöttárugyárban keletkezett tűz után mindjárt szárnyra kaptak az első pletykák, hogy a tüzet az épületbe beköltözött hajléktalanok okozták. Mára kiderült, másként történtek a dolgok. De az eset után felszínre került, hogy Csíkszereda területén több elhagyatott épületben is hajléktalanok élnek – immár évek óta.

[caption id="attachment_3027" align="aligncenter" width="620"] Otthonosan berendezett szoba. Állandósult ideiglenesség Fotók: Balázs Árpád[/caption]

Hajléktalan, akinek van hajléka? – ez a kérdés fogalmazódik meg bennem, amikor már a második szálláshelyet keressük fel. Akár az előző esetében, itt sem tűnik semmi ideiglenesnek. A keleti iparnegyedben nem a kötöttárugyár volt az egyedüli épület, amely menedékként szolgált. Dróthálóval körbevett udvar, több épülettel. A drótfonattól jól be lehet látni az egykori állami gazdaság területét. Az elhagyottnak tűnő épületen legtöbb helyen már nincs sem ablak, sem ajtó – egy kivételével. Az ablakkeretben üveg, az ajtón vasrács. A bejárat előtt kis szekér, benne két nagyobb méretű műanyag palack. Oldalukon a melegtől kicsapódott a pára. Látszik, nemrég töltötték meg hideg vízzel. – Jó jel – jegyzem meg kollégámnak –, valaki otthon van. Hangomra a rács mögül egy fekete kutya jön elő. Ugat. Megállunk. Miközben csaholva közelít felénk, jól látni rajta, hogy kölyköket szoptat. A rácsos ajtó mögül két férfi is előjön. A szabadban kezdünk beszélgetni, miután a kutyát visszaterelik a rács mögé, a kölykei mellé. Kettejük közül Victor beszédesebb. Tizenhat éves korától az utcán van, most harminchat. Élt már nagyobb város utcáján is, de egy ideje Csíkszeredában van. Nem kérdem, magától mondja, hogy az itt élők majd mindenikének van valami egészségügyi gondja. – Azt hiszik az emberek, hogy egészségesek vagyunk. Nekem már a lábam is volt megfagyva – s közben már a nadrágja szárát kezdi felhúzni, hogy meggyőzzön állításáról. Minél többet beszél, egyre rekedtesebb lesz a hangja. Közben a második szivarvégre is rágyújt. Azt már suttogja: amikor idegesebb, elmegy a hangja.

Festmények a falon Hirtelen esni kezd az eső. Az első percekben még kint áztatjuk magunkat, de hívnak, menjünk be. Az ajtó mellett fekvő, kölykeit féltő szuka pár percig még visszatart. Levente, aki eddig leginkább hallgatta a beszélgetést, az állat mellé guggol és megfogja. A sötét szobában több ágy is sorakozik. A falak díszítve vannak, a sarokban egy nagyobb sárgás-barna csempekályha áll. Miután a félhomályt megszokta a szem, egyre több részlet válik láthatóvá. Ikon, festmények, reprók is vannak a falon. Az egyik ágyból egy fiatalember kandarodik fel. Ő nem szeretné, hogy a képeken látszódjon. Nem erőltetjük. Victortól azt is megtudjuk, hogy hasán nagyobb vágás van. Az utcán szerezte, régebb – mondják.

Kilencet kölykezett, de nem bánja Újra süt a nap, a beszélgetést kint folytatjuk. Azt mondják, alkalmi munkákra szoktak járni, ilyenkor órabért fizetnek nekik. A guberálás, a kukázás is hozzátartozik a mindennapokhoz. Száraz kenyeret gyűjtenek. Levente mindjárt mutat is egy zacskót, amiben az összegyűjtött dolgok vannak. A kenyérdarabokon a penész már több színárnyalatban is megjelent. Láthatóan nem idegesíti ez őket. Érzem, ahogy lerí az arcomról a döbbenet. Nem tudom leplezni, ha arra gondolok, lehet, ezt kell megegyék. A közeli ablakpárkányról Levente egy tálat vesz elő, amelynek vizében két csomag csirkehús olvad. – Ilyent esszük mi! – hangzik nyomatékoson a válasz. Az udvaron két tűzhely is van, itt szokták elkészíteni az ételeket. A guberálás közben összegyűjtött maradékokból a kutyának is kikerül elég élelem. – Ez nem bánja, hogy kilencet kölykezett, a szőre is fényes – ezt már Magor jegyzi meg, aki a beszélgetés közben érkezett haza. A begyűjtött kenyérdarabokat zacskóba gyűjtik és eladják. 2 lej 50 banit kapnak egy nagyobb tasakért. Disznótartó gazdák vásárolják meg ezeket – mondják. Az épület mellett egy nagyobb tálban az esővizet gyűjtik össze, ezt mosakodáshoz használják. – Tiszták vagyunk, nincs szagunk – nyúl a blúzához Levente. Vannak, akik segíteni is szoktak rajtunk. – Nem félnek az emberek Önöktől? – kérdem, amire kérdéssel válaszolnak. – Mit gondol, hogy mi embereket ütünk le? Miért félnének? – mi nem bántunk senkit. A beszélgetés alatt egy újabb lakó érkezik. Nem jön üres kézzel: a zacskóban krumplit hoz és újságot, de inkább a szobába húzódik, nem vesz részt a társalgásban. Ezen a helyen hatan laknak. Van, aki más településről került Csíkszeredába, másoknak itt a városban is lenne hová menjenek, de inkább ezt az életformát választják. Levente Magor édesapja. Azt mondja, Ő a fia miatt marad itt. Korábban felesége is velük volt az utcán, de meghalt. A városban több ehhez hasonló hely is van. Egymás után sorolják a városrészeket, vagy öt helyszínt. Tudnak az ott élőkről, de nincsenek kapcsolatban egymással.

Van, aki csak „dexelni” jár A rendőrség épületével szemben, az egykori Gyopár Szálló kihaltnak tűnő épületében is van élet. A szebb napokat is megért ingatlanon betört ablakok, nyitott ajtók. A földszinti helyiségekbe könnyen be lehet látni, itt borosüvegek tucatjai hevernek üresen. A dorbézolások sorozata után a szeméthalom maradt. A földön szembetűnően sok a zöld papír, amit WC-papírként használtak. Az egyik földszinti ajtó hiányzó felső részét vászonnal pótolták. Maradt még kisebb rés, amin be lehet látni a szobába. Elhasznált, bűzös levegő áramlik ki. A szobabelső berendezése: asztal, ágy. A falon körben ruhák vannak felaggatva. Az asztalon egy nagyobb méretű lábos. Az ágy szélén könyvek. Kopogtatásra válaszolnak. Barnabás 36 éves és a telet itt töltötte. Nem egyedül lakik az épületben, vagy hatan vannak – mondja. Állítja, olyan is van, aki már negyedik éve itt él. Az itt alvók mellett vannak, akik „dexelni”, azaz szipózni járnak ide. – Senki nem zavar itt minket. A rendőrség szokott járni és a tulajdonos is járt – állítja –, de ki az illető, azt már nem tudja megmondani. Az udvaron, az egyik fenyőfára több ruha is ki van aggatva. Mellettük egy akasztókötélre emlékeztető zsineg lóg. Kollégám kérdésére, hogy miért van az ott, azt válaszolja: játékból. Barnabás szeme körül el van színeződve a bőr, ütés nyoma látszik rajta. Azt mondja, az utcán verték meg. Ő is sorolja azokat a helyeket, ahol még élnek hajléktalanok. A hajléktalanszállásra nem menne, mert ott túl sok szabályt kell betartani, és ráadásul ott napközben sem lehetne maradni. Hajléktalanszálló van,  de ott szabályok is vannak A csíkszeredai Városháza által fenntartott hajléktalanszállóban 34 személyt tudnak fogadni. A szabályok betartása mellett három hónapig lehet ott ingyen lakni, majd ezt követően a jövedelem függvényében 43–163 lej közötti hozzájárulást kell fizetni. Májusban 24 lakója volt a hajléktalanszállónak – mondja Vass Zsuzsánna, a Szociális Közhatóság munkatársa. A nyári időszakban sokan elhúzódnak onnan – jegyzi meg. – Empatikusak vagyunk a hajléktalanokkal szemben – fogalmazott megkeresésünkre Petres Kálmán. A Gyopár Szállót tulajdonló cég ügyvezetője hangsúlyozta: volt eset, amikor az épületnél már volt tűz, de nem rakták ki a beköltözött személyeket, mert embertelen hozzáállásnak tartották volna azt a megoldást. A tulajdonosoknak is kellemetlenséget okoznak az ott történő rongálások. Petres Kálmán azonban óvatosságra int, mielőtt minden rombolást a hajléktalanok nyakába varrnánk. – Az ottani állapotok mindenképpen kritikán aluliak – hangsúlyozta a tulajdonos cég ügyvezetője. Elmondta: az érintett intézményekkel mindenképp szeretnének leülni és megoldást találni a helyzetre. A környéken lakóktól pedig elnézést kérnek a kellemetlenségekért, ugyanakkor a türelmüket kérik.

A város, ahol élünk A váratlan esemény, amelynek füstje a fél várost belepte, felszínre hozta a hajléktalanok témáját, amely mellett azelőtt akár hónapok vagy évek óta elmentünk. Még szerencse, hogy gyorsan kiderült, nem az ő nyakukba varrható a vasárnapi gyújtogatás. A szikrázó hangulat helyett lehet érdemesebb volna alaposabban körülnézzük magunk körül. Mert nem gondoltam volna eddig, hogy a szemetesben guberálók nem maguknak keresik az élelmet. Ők csak közvetítők, hogy más disznói hízzanak a város hulladékán. Párhuzamos világokban éljük felszínes mindennapjainkat.

Daczó Dénes

[caption id="attachment_3028" align="aligncenter" width="620"] Kukából kikerült ételmaradék. Megrendelésre szállítják[/caption]