Hagyománytisztelő modern házak

Fotó: Szigeti Vajk István

Székely falukép, porta, ház. Mit is jelentenek ezek a fogalmak pontosan? Mit jelentett régen, és miként értelmezzük manapság? Hogyan lehet napjainkban hagyománytisztelő modern házat építeni Székelyföldön, amely eleget tesz a 21. századi ember igényeinek? Sorozatunkban olyan hagyományos építményeket mutatunk be, amelyek követendő példaként szolgálhatnak bárki számára, aki becsüli a helyi, hagyományos népi építészet értékeit.

A székely ház nem létezik. Pontosabban: nem létezik olyan, hogy székely ház, mivel egyáltalán nem könnyű meghatározni, mit is takar a fogalom. Már csak azért sem, mert tájegységenként, de akár falvanként, sőt utcánként is változnak a felhasznált alapanyagok, formák, díszítések: tulajdonképpen mindegyik Székelyföldön épült, hagyományos ház egyedi. Ugyanakkor vannak olyan jellemzői a régen épült házaknak, amelyek hozzájárultak a székely falukép egységessé formálásához. Ilyen például az anyaghasználat: agyagcserép, terméskő, boronafal, faburkolat és az egyszerű fehér vakolat, ami azokat a régi házakat jellemezte, amelyeket még itt-ott láthatunk. Minderre Esztány Győző építész hívta fel a figyelmet, amikor megkerestük, hogy válaszoljon néhány kérdésünkre
a hagyományos székely házakkal kapcsolatban.

Időben és térben is változott
Esztány Győző építész elmondása szerint azok a házak, amelyeket székelyek építettek saját maguknak, évszázadokon keresztül alakultak, folyamatosan változtak. Valamikor egy helyiségből állt az egész ház, aztán kettő lett: a kétosztatú háznál az egyik helyiség kisebb volt, mint a másik, és a kisebbik rész előtt volt egy fedett rész, amit eresznek neveztek. Később, amikor háromosztatú lett a ház, akkor középen volt a kisebb helyiség és az eresz. A házban volt egy tisztaszoba, amelyet vendégszobaként is használtak, illetve volt egy lakótér is, amely konyhaként, nappaliként és hálószobaként is szolgált – itt zajlott az élet. Hozzátette: a módosabbaknál a funkciók szerint több helyiség volt, hat egységből is állhatott a ház – elöl három, hátul három szoba –, de ezeket már kúriáknak nevezik. A legrégebbi házak fából épültek, általában boronafalúak voltak, vagyis a gerendák vízszintesen helyezkedtek el, a sarkakon különböző illesztési módokkal. Ezek az épületek meredek tetővel, zsúpfedéllel rendelkeztek. Később, a 19. században a zsúpfedelet felváltotta a zsindely meg a dránica, ezeket később pedig a cserépfedés. A zsindellyel födött házaknál is megmaradt a meredek dőlésszög, ezért a padlást füstpadlásnak is nevezték, ugyanis ezeknek a házaknak nem volt kéményük, így a padláson szabadon oszlott szét a füst.
– Ennek több haszna is volt: egyrészről itt füstölték fel a szalonnát, kolbászt, télen melegen tartotta a házat, ráadásul a füsttől a fazsindely és a tetőszerkezet konzerválódott és megkeményedett. A hátránya az volt, hogy a füst a házba is beszivárgott, és a szag kellemetlen lehetett – magyarázta Esztány Győző építész.
Mint mondta, a cserépfedél elterjedésével kisebb lett a dőlésszög, ezáltal a tetőtér is, és elterjedtek a kémények. Továbbá a 19. és 20. század fordulóján egyre nagyobb népszerűségnek örvendtek a tornácos házak. Ezek általában háromosztatúak voltak, a tetőnek alacsonyabb dőlésszöge volt, mint a régebbi házaknak, és cseréppel fedték be. Hozzáfűzte: ilyen házak épültek még az 1940-es és 1950-es években, ezért valószínűleg manapság ez a modell jelenik meg az emberek fejében, amikor a hagyományos székely házra gondolnak. Régen viszonylag egyformán építettek: az építész szerint sem formailag, sem az anyaghasználat tekintetében nem volt nagy eltérés, habár tájegységenként változó mértékben használtak fát, követ, agyagtéglát. Ahol kő volt, ott kőből építettek leginkább, ahol fa, ott elsősorban fából.

Egységes falukép
A falukép mindenhol egységes volt, mert a mesterek egy tipikus modell szerint dolgoztak. Esztány Győző hangsúlyozta: lehettek egyéni eltérések, hiszen mindenkinek másfajta igényei voltak. Mint mondta, a népi építészet organikus, azaz szervesen kapcsolódik
a környezetéhez, a természethez. Sok kis különböző egységből áll, amelyek között logikus kapcsolat van, de összességében egységesnek tekinthető. A szerves építészet alapelveit Frank Lloyd Wright amerikai építész írta meg, és Makovecz Imre, valamint az ő iskolája is eszerint dolgozott. Mint mondta, az organikus építészet tulajdonképpen a kapcsolatokról szól, kapcsolatban kell lenni a helyi kultúrával, a tájjal, a helyi építőanyagokkal, a helyi építőmesterekkel: – Ha nincsenek meg a kapcsolatok, akkor elvész az egység – mondta.
A székely falvak egységes képe az idő elteltével azonban felbomlott. Amint azt az építésztől megtudtuk, a kommunizmus második felében nagyon keveseknek adatott meg a lehetőség lakóházat építeni, és nekik is csak többnyire a kockaház típusterv jutott, ezért ebben a korszakban általában ilyenek készültek. A kilencvenes években már szabadabban lehetett építkezni, egyre nagyobb házak kellettek a többségnek.
– Megjelentek a széles nyeregtetős házak nagy oromfalakkal, és népszerűek lettek az utcai „integetőteraszok”. Az idő elteltével egyre több forma jelent meg: a hazatérő, külföldi vendégmunkások fejében új házképek alakultak ki, és ma már bármilyen háztípust találhatunk az interneten is. A falukép egysége így változott meg – vázolta fel röviden a falukép felbomlását az építész.

A házak is viselkednek
Mint Esztány Győző fogalmazott, a házak is viselkednek:
– Ha valamilyen eseményen veszünk részt, akkor illik úgy öltözni és viselkedni, ahogyan a többiek, mert az sehogy sem néz ki, ha egyvalaki tréningruhában, egy másik viszont estélyiben van – mondta. Az építkezésnél pedig pont ez történt: most már mindenki úgy öltözködik és úgy viselkedik, ahogyan épp jónak látja. Ezért az újonnan létrejött vagy a lényegesen átépített utcákban, falurészeken ma már nem lehet egységes faluképről beszélni.
No de hogyan lehet úgy építkezni, hogy hagyományos székely háznak tűnjön az épület, mégis eleget tegyen a 21. század emberének? – tettük fel a kérdést. Az építész elmondása szerint több módszer is van erre: nagy házat is lehet úgy építeni, hogy besimuljon a faluképbe. Ha például az utcára a ház kisebb tömegű része néz, és csak hátrafelé bővül, akkor az utcaképet sikerült megmenteni a változástól. Mint mondta, régen az emberek az idejük nagy részét a természetben, az udvaron töltötték, kevésbé a házban, ezért is volt elég egy kis épület. Manapság az ember élete beszorult a házba: általában belterekben töltjük az időnk nagy részét, de régen fontosabbak voltak a külső terek meg a növényzet is. Új igények vannak: nagyobb tér, külön szobák és fürdőszoba is szükséges. Mint mondta, a régi, háromosztatú házakat hosszirányban lehet hagyománytisztelőn bővíteni, vagy ha elég tágas a tetőtér, akkor tetőtér-beépítést is lehet alkalmazni. Olyan tervet is készítettek már, amely szerint két hagyományos házformát egymás mellé helyezve, U alakban sszekötötték az épületet:
– Igazából egy nagy, négyzetes alaprajzról van szó, mégis a bontott tető segít beilleszteni az épületet a faluképbe – mondta.
Mint mondta, az erdélyi és anyaországi építészközösség egy része – a Maros-parti Népfőiskola felhívására – terveket készített a székely ház „megfogalmazására”. Pályázatot indítottak, amelynek a neve Modern székely ház volt. Gyergyócsomafalván kiválasztottak egy telket, az építészeknek erre a területre kellett megtervezniük egy székely házat. A cél az volt, hogy olyan típustervek szülessenek, melyek a hagyományt követik, és eleget tesznek a mai emberek igényeinek. Emellett az is cél volt, hogy széles körben felhasználható építészeti tervek készüljenek, amelyekhez bárki hozzáférhet. Az építész hozzátette: igazából tájegységenként, de akár falunként vagy utcánként is szükség volna típustervekre, hogy a megfelelő típus a megfelelő helyre kerüljön.
– Ha egyre több tájba illő, hagyományos modellt idéző ház épülne, akkor a falukép újra egységessé alakulhatna – fogalmazott.

Péter Ágnes