Hozzáférhetőbb, mint a drog, egészségesebbnek tűnik, mint a cigaretta, veszélytelenebbnek, mint az éjszakai diszkó, és mégis rendkívül kockázatos. Csak Csíkszeredában az utóbbi évben két halálos áldozata is volt korunk egyik legalattomosabban kialakuló szenvedélybetegségének, a számítógép-függőségnek. A probléma nagyságáról nem áll rendelkezésünkre adat, és minden vetületének felvillantása szinte lehetetlen egy újságcikkben, de megpróbáltuk egyik áldozat édesanyjával és szakemberekkel körbejárni a kérdést. Kiderült, léteznek terápiás módszerek, de Székelyföldön még alig van, akitől szakértői és főként intézményesített segítséget kérni, ha felüti fejét a baj. [caption id="attachment_32246" align="aligncenter" width="620"] Órákig leköti a játékos figyelmét a számítógép (Fotó: László Róbert)[/caption] Igazi számítógépfüggőt szóra bírni szinte lehetetlen. Nekem legalábbis nem sikerült. Pedig azt hinnénk, ha egész napját a gép előtt tölti valaki, biztosan jelen van a közösségi hálón, kommunikál Facebookon vagy Skype-on. De ez nem ilyen egyszerű. Van, de nincs jelen – A Facebookkal nem lehet elzárkózni, mert még túl sokat is elárul az emberről, márpedig a függő ember inkább bezárkózik – világosított fel az egyik áldozat édesanyja, akinek ma is nagyon nehéz beszélnie tragédiájukról, és hogy mégis megtette, csakis annak tudható be, hogy segíteni szeretne a hasonló helyzetben levőkön. – Hatodik osztályos korában vettem észre, hogy többet kezd ülni a gép előtt, és elhanyagolja a tanulást. Nem hallgatott rám, sem a nagytestvéreire. A férjem meghalt, amikor a kisfiam 6 éves volt, és talán kamaszkorba jutva egyre inkább hiányzott neki az édesapja. Ahogy telt az idő, egyre többet játszott, mindig bizonyítani akart, mindig a következő szintre akart fellépni, és eljutott oda, hogy csak a számítógépes játékokon keresztül tartotta a kapcsolatot a barátokkal, telefonon sem beszélt senkivel. Az iskolapszichológushoz fordultam először. Kezdetben a fiam szóba állt vele, de miután az iskolapszichológus kihívatta egyszer óráról, vele sem beszélt többet. Egyébként is sokat csúfolódtak vele az osztálytársak, és ez még csak fokozta a kisebbségi érzését. Nyolcadik osztály második felében aztán kimaradt az iskolából. Az édesanya nem adta fel. Sok helyről próbált segítséget kérni, alapítványokat keresett fel, de érdemi segítséget nem kapott. A szenvedélybetegségekkel foglalkozó szervezetek elsősorban felnőtteket és alkoholfüggőket gyógyítanak, gyerekekre nem volt kidolgozott programjuk. Kérte a telefonos lelkisegély-szolgálatot, hogy hívják fel a fiát, próbáljanak vele legalább telefonon beszélni, de azt a választ kapta, hogy ők nem hívhatják, a segélyre szorulónak kellene az első lépést megtennie, fordítva nem működik. A fiú közben egyre jobban bezárkózott, elbarikádozta magát, csak éjszaka járt ki a szobájából. Játszott, dokumentumfilmeket nézett, 6-7 órát alhatott, azt is nappal. Míg kisebb korában nagyon szerette az állatokat és a természetet, teljesen megváltozott, rá sem nézett a kutyára, és a teknősének a gondozását át kellett venni. Amikor házhoz ment egy pszichológus, fél órán keresztül próbálkozott, de nem sikerült szóba állnia vele. Úgy élt, mint egy hikikomori, vagyis, a hivatalos japán meghatározás szerint, mint „egy olyan személy, aki elzárkózik otthonába és több mint hat hónapig fenntartja ezt az állapotot”. Amire sikerült egy speciális ügyekre szakosodott segítőt találni, már késő volt. – A legszörnyűbb a tehetetlenség volt – idézte fel az édesanya. – Az a két év, amíg folyamatosan próbáltam segítséget találni, de nem tudott senki segíteni! Szörnyű volt, de legalább élt! Az utolsó napokat az édesanya, érthető okokból nem kívánta részletezni. Amint röviden elmondta, miután két napon keresztül nem fogadta el a fiú az ételt, úgy érezte, muszáj határozottan közbelépnie és betörni hozzá. – Én úgy gondolom, hogy nem öngyilkos akart lenni, hanem a maga módján szeretett volna élni. Mikor kihoztuk, akkor is csak vissza akart térni a maga világába – foglalta össze a gyászoló anya, aki úgy érzi, ezzel a veszéllyel és a függőség kialakulásának okaival sem foglalkozik eleget az iskola. – Sokszor csak a teljesítményt nézik, a jókkal foglalkoznak, a gyengébb lelkületűek pedig a peremre kerülnek, nem érzik magukat biztonságban, és a gép jelenti számukra a kiutat. A függőség örvényében A számítógép-függőségről a világhálón is rengeteg anyagot lehet olvasni, meghatározták, osztályozták és csoportosították, de mi az idézetek helyett helyi szakértőket kérdeztünk a problémáról. – A számítógép-függőség úgy­nevezett viselkedési függőség, akárcsak a szerencsejáték-függőség, a szexfüggőség, a főleg nőket érintő kényszeres vásárlás, vagy éppen a nőket-férfiakat egyaránt érintő munkafüggőség – sorolta Forró-Erős Gyöngyi csíkszeredai pszichológus, mentálhigiénés szakember. – Ezekről a függőségekről gyakran gondolják azt a laikusok, hogy veszélytelenebbek, mint a szerfüggőségek, például a drogfüggőség vagy éppen az alkoholizmus, holott éppen úgy rombolják a szenvedélybeteg személyiségét és társas kapcsolatait, mint az utóbbiak, éppen ezért van, hogy extrém esetben akár az önpusztításhoz is vezethetnek. Forró-Erős Gyöngyi szerint nem azért fordulnak bizonyos esetekben a számítógépfüggő fiatalok önmaguk ellen, mert elveszik tőlük az internetet, hiszen ma már szinte nincs fiatal, aki nem használna internetet. – De miért is kezd mégis valaki kontrollálatlanul, strukturálatlanul számítógépes játékokat játszani? Ugyanazért, amiért például elkezdhet adott esetben alkoholt inni: hogy ne kelljen foglalkoznia a rossz pszichés közérzetét okozó problémáival, hogy elterelje róluk a figyelmet – véli a pszichológus. – Ez pillanatnyilag segít ugyan, de a problémákat nem oldja meg. Sőt, ezek száma csak nő, az illető meg tovább játszik vagy éppen iszik, sőt, mivel egyre több a problémája, így egyre több a feszültsége, egyre többet iszik, esetünkben játszik, hogy a „lelki békéjét” biztosítsa. És lassan belekerül a függőség örvényébe. A függő embernek pedig teljesen megszakad a kapcsolata a világgal. Gondoljunk az alkoholistára: munkahelyéről többnyire kirúgják, családjával maximum annyi a kapcsolata, hogy néha megkergeti őket, baráti kapcsolatai meg legfennebb az ivócimborák szintjére zsugorodik. Ugyanez történik a számítógépfüggő fiatallal is: a társas kapcsolatai teljesen megszakadnak, nincsenek barátai, családja elől is legtöbbször bezárkózik a szobájába, ahol a számítógépe van – ez semmivel sem különb, mintha mondjuk börtönbe volna zárva, legfennebb itt néha hallhatja az édesanyja hangját az ajtón kívülről. De az eredmény a teljes elmagányosodás, amiből meglehet, hogy az örvényben lévő fiatal tudja, hogy ki kellene törni, mondogatják is neki, de ő éppen úgy nem érzi magát képesnek arra, hogy az internetes játékok nélkül éljen, mint ahogy az alkoholista sem tud ellenállni a pohárnak. Ez a tehetetlenség-érzés, hozzáadva a magányt, illetve a sok és egyre növekvő feszültséget, ami ellen már hiába játszik, lassan elvezethet akár az önpusztításhoz is. A játékban mindig újrakezdheti Molnár Sándor segítő szakember, az Erdélyi Mária Út Egyesület alelnöke a különleges esetek kezelője. Rendszerint akkor hívják, ha más nincs, akihez fordulni, sokan ismerik, tudják, hogy a Mária Utat sem csak zarándoklatra használják, hanem gyógyításra is. Szerinte fokozatosan válnak a számítógép-függőség tünetei kórossá. – Az adott fiatal elkezd többet ülni a számítógép előtt, mint amennyit szokott vagy kezdi visszautasítani, hogy bárhová a szülővel tartson, és az otthon maradást választja a rokonlátogatások, a közös programok helyett. Ezt egyes szülők nagyvonalúan kezelik, mások elkezdenek vitatkozni, de, hogy a cirkuszt elkerüljék, ráhagyják a fiatalra, az is lehet, hogy a munkájuk miatt nem érzékelik, hogy baj van, és a gyerek fokozatosan épül le. Elveszíti a kapcsolatot a külvilággal, a baráti körrel, a családdal és egy virtuális világba menekül. Ilyenkor fokozatosan kell visszavezetni a valóságba, és ez nagyon nehéz. Éppen ezért a megelőzés különösen fontos. Amikor a szülő látja, hogy a gyerek sok időt tölt a számítógép előtt, ennek kereteket kell szabni, és a közösen felállított szabályokat szigorúan be kell tartani. Ha ez nem történik meg, nem vesszük észre, hogy hol megy el a szekér, belépik az irreális világba, és fennáll a veszélye, hogy ez az irreális világ válik számára valósággá. Hős lesz, teszem fel, sikeres ember, mert egész nap játszik, és elér bizonyos pontszámokat, de a valóságban nem meri felvállalni a rizikót, hogy belekezdjen egy dologba és elveszítse. A játékban mindig újrakezdheti, a valóságban nem mindig. Ha a szülő észreveszi, hogy egy fiatal egész nap alszik, főleg vakációs időszakban, akkor azt jelenti, hogy egész éjjel játszott. Ilyenkor pl. éjszakára le kellene kapcsolni a netet, előre megbeszélni, hogy éjféltől reggelig nincs internet. Meg kell határozni azt is, hogy pl. okostelefont ne vigye magával az ágyba, vagy amikor tanul, tegye félre. És nem árt ezeket a dolgokat leírni. Titokban akár tesztelni is lehet a gyereket, és ha nagy a cirkusz a megvonás miatt, akkor azt jelenti, hogy jó irányban tapogatózunk. Akit már a gép kezd uralni, nehezen akarja elengedni. És minél nehezebben akarja elengedni a kütyüt, annál következetesebben ki kell tartani a szabályok betartása mellett. Hogy mit csinál a függő a gépen? Egyénenként különbözik. Van, aki játszik és filmet néz, van, aki látszólag ugyanezt teszi, de, ha az álomvilágból kilépne a valóságba, közveszélyes lehet. Van olyan eset, amikor a függő agresszív játékokat játszik, nem zárkózik el a környezetétől, tartja a kapcsolatait, de agresszív tüneteket mutat... Molnár Sándor szerint nem lehet azt sem kijelenteni, hogy rendezetlen családi háttér esetében gyakoribb a függőség: mindenütt fennállhat, viszont a fiúk és az értelmes fiatalok veszélyeztetettebbek, míg a kevésbé értelmesek inkább fordulnak a drog és az alkohol felé. A gyógyuláshoz pedig nem elegendő, hogy az egyén változzon, gyakran a családnak is változnia kell, új szokásokat, új rítusokat bevezetnie, közös programokat szerveznie, vagyis nyújtani kell valamit a digitális világ helyett. Kádár Enikő pszichológus hasonlóan vélekedik. Szerinte a szülők fel sem mérik, hogy amikor a kisiskolást a tévé előtt hagyják, már az mekkora veszély. – A határokat meg kell szabni – erősítette meg ő is. – Lényeges, hogy a szülő legyen a közelben, tudja, lássa, hogy mit néz a gyerek. Könnyen elszippantja a számítógép, ha nem veszünk eléggé részt az életükben. Ne csukjuk be az ajtót! Ha pedig krízis van, süllyed a hajó, menteni kell! Lehet, hogy elveszik például egy tanulmányi év, de újrakezdődik az élet. És ha késő? Ha a gyerek kinőtt már az iskoláskorból? Ha egy felnőtt válik függővé? Ki ismeri fel? Ki ismeri be? Ha falakba ütközünk, ha nem találunk segítő kezet, mint a gyászoló anya? Vagy ha maga a szülő is tagadja, és segítségkérés helyett inkább elkendőzi a bajt? Megannyi függőben maradt kérdés, amire nem ad receptet sem az internet, sem a Facebook, sem a több millió előfizetővel rendelkező World of Warcraft. Csak az segíthet, ha nem csak bekapcsolni tudjuk a gépet. Daczó Katalin