Miért van az, hogy mindenszentek napján világítunk halottak napjára? A Magyar Katolikus Lexikon szerint mindenszentek ünnepét november elsején ünnepeljük. Az ünnep III. Gergely pápa idején jelent meg, először minden apostol, vértanú, hitvalló és a földkerekségen elhunyt minden igaz ember emléknapja, egyetemes ünneppé IV. Gergely (827–844) pápa tette 835-ben, november elsejében jelölve meg az ünnep napját. A halottak napját november 2-án üli az egyház. Tehát mélyen gyökerező szokást követünk, amikor kimegyünk a temetőbe világítani, halottaink lelki üdéért imádkozni. Este a temetőink szépsége semmihez sem hasonlítható, a fehér gyertyák, koszorúk, virágok és színes mécsesek fénybe vonják a máskor sötét, csendes, nyugodt helyet. Egyszerre szimbóluma a halandóságnak és az örökéletnek, az örök világosságnak. Találtam egy, az alkalomhoz illő imát: „Üdvözítő Jézus Krisztus! Kérünk téged, fogadd országodba híveidnek lelkét, akikért szent véredet kiontottad. Emlékezzél meg, Uram, hogy gyarló az emberi természet, és olyanok vagyunk, mint a mezei virágok, melyek hamar elhervadnak, és a szél könnyen széthordja szirmaikat. Te, aki a keresztfán meghallgattad a hozzád folyamodó jobb latrot, és a paradicsomnak örömét ígérted néki, hallgasd meg híveidnek kiáltását is, és kegyelmesen oldozd fel a világból kimúlt szolgáid lelkét minden bűnük kötelékétől, hogy a feltámadásnak dicsőségében a választottak között részesüljenek az örök életben. Adj nekik, Uram, örök nyugodalmat, és az örök világosság fényeskedjék nekik! Amen.” Végül hadd idézzem Gárdonyi Géza találó imáját is: „Miatyánk Isten, Mindeneknek Atyja, / kihez hajlunk, mint fű a Nap felé, / az én szívem kétség nem szorongatja, / midőn indulok végórám elé: / a halál nékem nem fekete börtön, / nem fázlaló, nem is rút semmiképpen: / egy ajtó bezárul itt lenn a földön, / s egy ajtó kinyílik ott fenn az égen, – / ez a halál.” Darvas Dezsőné Marika néni, Tusnádfürdő