A Csíkszéki Erdélyi Kár­pát-Egyesület éves tervei között fedeztük fel a Vit-havas túrát. Nagy örömünkre az időjárás kedvező volt, így szeptember 2-án 18 lelkes kiránduló összegyűlt a Pongrácz-tetőn, hogy Márton Adél és Gyula túravezetők irányításával nekiinduljunk a nagy kalandnak. Volt közöttünk olyan, aki még nem járt a Vit-havason. Kérdezgettük egymást: hosszú az út? Nehéz? 26 kilométer, 800 m szintkülönbség. Igen, egy helyen van sodrony is a sziklamászáshoz. Ezek a szavak talán ijesztőnek hatnak, de számunkra azt jelentette, hogy nyolc órán keresztül csodálhattuk a táj szépségét, feszegethettük a határainkat. Mindannyian boldogan vágtunk neki az útnak.
A Pongrác-tető 1256 m magasan van, a havasunk 1609 m-en. Megtéveszthet, hogy csak 353 m a szintkülönbség, de az utunk dimbes-dombos volt. Alig mentünk egy órát, amikor kiértünk a Nyerges-nyakhoz. Egy elágazásnál találtuk magunkat, ahol Gyula elmagyarázta, hogy a Hagymás-hegység északi vonulatánál vagyunk, ha balra térnénk, Hágótő felé vezetne az utunk. Jobbra tértünk, megcsodáltuk a Lik-havas hatalmas kupacát. Mentünk, mentünk, hamarosan egy tisztásra értünk, előtárult a Keleti-Kárpátok egy része, túravezetőnk itt is elmondta, milyen hegyeket látunk: a Kis-Cohárd, a Mária-kő, a Gyilkos-kő integetett a gyönyörű napsütésben. Visszaintettünk ismerős hegyeinknek, hiszen az elmúlt hónapokban meglátogathattuk ezeket a csúcsokat a CsEKE szervezésében. Pihentünk egy keveset, egy pár szó erejéig megismerhettük a vidék történetét is, katonatemető, harcok, fakitermelés nyomai találhatók ezen a helyen. 
Egy adott pillanatban elénk tárult a messzeségben levő Vit-havas csúcsa, készítettünk egy pár képet, majd útnak eredtünk. Nem kellett sokat mennünk, a Csalhó-hegység is előbukkant nagy meglepetésünkre, csodaszép volt. Kérdezte tőlünk, mikor jöttök még hozzám? A sziporkázó fényben teljes pompájában láthattuk. Megígértük, hamarosan felkeressük. Majd folytattuk utunkat.
Ha felnéztünk, felhőtlen eget és ragyogó napsütést láttunk, ha lenéztünk a földre, utunkat szikrázó kövek jelezték. Arany? Ezüst? Nem, gyémántút vezetett bennünket. Néha egy-egy itt felejtett virág mosolygott ránk: még tart a nyár erejéből! A következő két óra pikk-pakk eltelt, meg is érkeztünk a havasunk lábához. Tudtuk, a nehezebb rész következik, az emelkedő. Nem aggódtunk, mert a túravezetők derűje, mosolya biztatott, hogy most kezdődik a látványos rész. Így is volt, felkapaszkodtunk, bábakalácsok szurkoltak nekünk, sziklák tárultak elénk, gyopárok somolyogtak szerényen. A sodronytól nem féltünk, hiszen támasztékul szolgált, segített kapaszkodni. Nem is tudtuk merre nézzünk, mindenütt pazar látvány fogadott. Ujjongva döbbentünk meg minden egyes sziklácska előtt, telefonjaink kattogtak: hazavisszük az összes szépséget. Úgy gondoltuk, a legérdekesebb részhez értünk, de kiderült, hogy nem: még ennél is elbűvölőbb látványban lett részünk.
Amikor a legmagasabb pontra értünk, leírhatatlan festői környezet fogadott. Körbe-körbe néztünk: hegyek, csúcsok, elbújt falvak tárultak elénk. A színek, a zöldnek az árnyalatai mind elkápráztattak bennünket. Némán falatoztunk, szívtuk magunkba a mesés, festményszerű tájat. Amit láttunk, alig akart bennünket elengedni, de távoznunk kellett, mert várt ránk a visszaút. 
Nem könnyű a leereszkedés sem, de a túravezetők végig segítettek a nehezebb szakaszokon, mindenki biztonságban érezhette magát. Azokon a helyeken, ahol megtorpantunk, egymást biztattuk, egymás kezét fogtuk, így gond nélkül megtettük a nehézkesebb szakaszokat. Ahogy leértünk a havas lábához, Adél hátizsákjából előkerült mindannyiunk számára egy-egy finom cukorka. Megérdemeltük! Kimondhatatlan boldogság volt bennünk.
A gyémántút gratulált nekünk, ugyanolyan csillogóan visszavezetett a tisztáshoz. Itt visszapillantottunk a Vit-havasra: még találkozunk! – kiáltottuk neki. A tájat, ami várt ránk ismertük, de most más szögből láthattuk, így is csodálatos volt. Lassan megérkeztünk utunk végéhez, elbúcsúztunk egymástól, megdicsértük egymást, főleg a velünk tartó gyerekeket. Mindenki mosolygott, Márton Adélnak és Gyulának megköszöntük a lehetőséget, megbeszéltük, hogy alig várjuk a következő túrát. Hazaérve jókedvűen, megnéztünk a Csíkszéki Kárpát-Egyesület honlapját, tervezzük a következő kirándulást!

Bálint Csilla,
Csíkszereda