Minden szervezett utazás elengedhetetlen része a helyi műhelyek, gyárak és outletek látogatása, amelyekben az erre specializálódott eladók nagy elánnal dicsérik portékáikat, s a vendégekben azt a látszatot keltik, hogy életük legjobb vásárát ejthetik meg. Az indiai Dzsaipurban sem volt ez másként, egy méretes épület alagsorában a textilek „terülj asztalkámja” várt minket, csoportunk tagjai az ajándékkóla és -kávé szürcsölése közben ismerkedhettek a kollekcióval. Egy darabig feleségemmel tisztességesen figyeltük a szőnyegek és más könnyűipari termékek választékát, majd kikívánkoztunk a levegőre. A felsőbb szinten viszont megálltunk: egy különleges régiségboltban találtuk magunkat. Igen, egy antikvitás mindig pontos lenyomata az ország vagy a város történetének. Dzsaipur egykor a híres Selyemút mellett feküdt, s az ókori-középkori „sztrádának” köszönhette gazdagságát. Az üzletben elsősorban a kultikus emlékek domináltak. A hinduizmus szimbolikus tárgyai mellett Buddha-ábrázolások is nagyszámban előfordultak; a bejáratnál is egy méretes szobra – sajátos ülésében – várta a látogatókat. Az angol korszak relikviái is polcsorokat töltöttek meg: a régi whiskysüvegek tartalma talán az egykori gyarmatosítóknak segített elviselni a számukra szokatlan klímát. Egy fényképalbumban vidám, vadászó társaság került lencsevégre, egy másik felvételen a katonatiszt apa állt a feleség fotelje mellett, az asszony madeirahímzéses fehér ruhájában ölelte magához gyermekeit. A szalonfelszerelésekből is maradtak bőven tárgyak, egy rozoga Chippendale karosszék, láthatóan hosszabb javítás után nyerhetné vissza egykori funkcióját, egy szebb napokat látott asztal csorba porcelánoktól roskadozott, az egyik Bristol-tányér így is különösen szép volt. A fél tucat kristálypohár között épet is találtam. Az antik órák is Angliában készültek, az egyik nagyapám asztali órájára hasonlított, s szintén a Big Ben harangját imitálta. A melléállított kis kézi csengő talán az indiai személyzetet ugráltatta a békeidőben. A tulajdonos – látva érdeklődésemet – egy alsó polchoz vezetett, ahol keresztény emlékek sorakoztak. A korpusz kissé furcsa látvány volt a Ganésa, elefántfejű, embertestű istenség előtt, egy másik állványon egy életfára feszített Krisztus-ábrázolás volt különleges. Egy aszkétikus szent szobra talán a portugál gyarmatosítás idejéből származott. Közben a textil szekcióban befejeződött a vásár, s elindultunk a busz felé. Szomorúan vettem búcsút a kétszáz kilós bronzelefánttól, amelyet egyébként is komplikált lett volna felvinni a repülőgépre.

Csermák Zoltán