Hirdetés

Girbegurba fecsegések 184.

Kozma Mária
Becsült olvasási idő: 5 perc

„Az írók a lélek mérnökei.” Az 1960-as évek végén hallottam először a kolozsvári Gaál Gábor Körön, azaz írópalánták csoportos „önképzésén”, amikor is egy tájainkon ismert, azóta nagyjából elfeledett író nagyképű fensőbbséggel mondotta nekünk, zöldfülűeknek, és Gorkij-idézetként határozta meg. Azokban az időkben, a Ceaușescu-féle nyitás korszakában, amikor a nagyvilágból beszivárgott a köztudatba a párizsi diáklázadások híre is, annyi mindenképpen, hogy érdemes gyanakvással tekinteni az előttünk járó nemzedékre, és amikor 1968-ban az ismert kulturális folyóiratok mellett megszületett Kolozsváron az Echinox (= Napéjegyenlőség) nevű háromnyelvű, azaz román, magyar, német egyetemista diáklap, egy ilyen iránymutató megjegyzés a fiatalok felé már nem volt annyira iránymutató. Miután a kör magasröptű konklúziókkal zárult, néhányan elmentünk a szokott helyünkre, a kávézóba, ahol vágni lehetett a füstöt, de nem a gondolatot, hogy bizalmasan megbeszéljük a megbeszélteket. Volt közöttünk olyan, akit ma nagy névként tisztelünk, másiknak a sorsa belefúlt az alkoholba. A kis csapat arra jutott, hogy nekünk kell megváltani a világot… na, de ki mer nyilvánosan Gorkijjal vitatkozni… mégis: ha az író tényleg csak mérnök, akkor az írás nem egyéb, mint a lélek pontos megtervezése és sikeres felépítése a tervek szerint. Amúgy azokban az időkben a lélek összevissza vánszorgott a valóságban.


Hirdetés

A mérnökök maradtak, egyre nagyobb megbecsültségre tettek szert, a léleknek is maradt régi tisztaságából valami, megbújva a vallásos szövegekben és kínkeservesen keresve a helyét az irodalomban, ám egyébként homályos identitást kapott. Példának okáért Elena Ceaușescu utasítására felszámolták az egyetemi lélektanoktatást, és betiltották az ilyen irányú kutatásokat. A lélek mint politikai tabu? Leginkább a vallásoknak sikerült raktáron tartani a lelket, de teljesen kiirtani az élet más területeiről sem lehetett. Továbbra is létezett lelki élet, sőt könyvismertetőkben még „lélekemelő” irodalom is, bár ezek kinek-kinek mást jelentettek/jelentenek. A mai boldoggyermek-mesékben és -versikékben is sokszor mikroszkóppal kell keresni őparányiságát! Apropó! Újsághírekben olvasom, hogy idén több mint 71 000 olyan kiskorú gyermeket tartanak nyilván Romániában, akiknek apja vagy az anyja, és 11 000 olyant, akinek mindkét szülője külföldön dolgozik, a gyerekeket pedig nagyszülők, rokonok vagy idegenek tartják el. Van lélekemelő lírát alkotó „mérnök” a számukra anyák napján? Az 1960-as években Gorkijra hivatkozni irodalmi műveltséget sejtetett, de nem akarok ironizálni. Évtizedek múlva tudtam meg, különben is nem egyedül voltam elveszett a témában, hogy a fenti örök érvényűnek szánt „igazságot” nem is Gorkij, hanem Sztálin elvtárs mondotta pontosan 1932. október 26-án Makszim Gorkij lakásán, ahol írókkal találkozott. Nota bene, magyarán: jegyezd meg, hogy világhírű írókra mindenképpen jobb hivatkozni, mint világhírű diktátorokra, mert az írók, akár a legkisebbek is, mégiscsak hitelesebbek arra, hogy idézzék őket a közbeszédben, mint a diktátorok. Sztálin a mindenkori diktátorokhoz hasonlóan utálta az értelmiségieket, főként a művészeket, mert hát őket a legnehezebb kordában tartani vagy az önkény erejével megzabolázni, na és az se jó, ha szólnak, az se, ha hallgatnak, ám a mindenkori diktátorokhoz hasonlóan, ha rajongásukat mutatták iránta, hajlandó volt kivételt tenni kivált az írókkal. A leírt szó, ugye, életre kel és megmarad, a hiúságnak nem árt néha átkukucskálnia a jövőbe. Egy szó, mint száz, sztálini mondat, hogy az írók a lélek mérnökei. „Ez a híres és sokat gúnyolt megjegyzése, írja Martin Amis (1949–2023) neves angol regény- és esszéíró Koba, a rettenetes című a sztálini terrorról szóló könyvében, nem egyszerű ostobaság, hanem a terv pontos megfogalmazása, mi legyen az író az ő uralma alatt. Nem fogta fel, hogy a tehetséges író nem képes szembeszegülni a saját tehetségével, nem képes mérnök lenni.” A könyv 2002-es megjelenésekor (magyar fordításban 2004) heves vitát váltott ki. Ennek a történelmi világszemléletek különbözősége mellett volt egy személyes oka is: Amis a legjobb barátját is megvádolta Sztálin, illetve a kommunizmus iránti szimpatizálással. A lélek számára megszámlálhatatlanul sok raktár létezik. Vannak tudományos tároló- és rakodóterek, ahol pszichológusok, szociológusok, politikai elemzők, egyházi vezetők, viselkedéskutatók szorgoskodnak, és ahová nemegyszer szélhámosok is bemerészkednek. Megesik, hogy a lelket hombárokba zárják és raklapokon szállítják ide-oda, előre meghatározott terv szerint szortírozva osztályozzák sokan éppen a szabadság nevében, míg mások a hatalom szolgálatában. Ha az írók érvényesülési vágyukban, esetleg zsarolás miatt tetszetősnek is tűnhető fogalmazványaikban dogmákat szajkóznak, akkor „alkotástechnikai” szemlélettel lehet mérnöknek nevezni őket, de igazából hamisítványok írónak is, mérnöknek is. Mindenkinek jobb lenne, ha hallgatnának. Ha azonban a voltaképpeni hamisítatlan írók elhallgatnak, egyik tiltás miatt vagy félelemből, másik saját jószántából, mert belefáradt, hogy szava nem több, mint pusztába kiáltott szó… ha és ahol az írók is elhallgatnak, ki kel a lélek védelmére?!



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!