Gáspár bácsi egészsége

Simó Márton
Becsült olvasási idő: 2 perc

Tulajdonképpen azt a címet is adhatnám ennek az írásnak, hogy: „Gáspár bácsi betegsége” vagy „Gáspár bácsi betegségei”, mert több is van neki. Igaz ugyan, hogy már nyolcvankét éves is elmúlt, de egyáltalán nem lenne törvényszerű, hogy beteg legyen. Mert minek? Lehet úgy élni napjaink fogytáig, hogy viszonylag egészségesen. Lehetne. És egyszer csak szépen véget érne minden, mintha elvágnák a filmet, vagy hirtelen elvennék a villanyt. Sok-sok mindent lehetne, de mégsem úgy van. Nem mü rendezzük azt a felit – ahogy Gáspár bácsi is mondja. Lám, én majdnem egy negyed évszázaddal, úgyszólván egy emberöltőnyivel fiatalabb vagyok, mint ő, és itt fekszem mellette, a szomszédos ágyon. Vajon melyikünknek van több betegsége? Ki egészséges bár valamennyire?
Valami levek csörgedeznek belénk, nekem is, neki is bekötve az infúzió tyúkbele. Annyi a különbség, hogy én újabban „bejáró” vagyok, egyszerre kapom meg a 200 ml-nyi adagomat, ő két részletben, s nekem még előírtak valami fekete zacskóba rejtett, 50 ml-es D-vitamint, ami közvetlenül a másik lötty után kerül sorra. Jönnek-mennek a nővérkék, nem kell rájuk várni, s különben is, van csengő, nyugodtan lehet őket riasztani, ha valami sürgős bajunk vagy panaszunk van. Egyáltalán nem túlterhelt most ez a belgyógyászati osztály, megfelelő a személyzet létszáma, amely szépen kiegészül főiskolás diáklányokkal is, akik a nővérképzőből érkeznek szakmai gyakorlatra… Én olykor csalok, eltekerem a kis korongot, amely zárja-nyitja az infúziós szereléket, figyelem, hogy sűrűbben csepeg-e, mert akkor hamarabb lejár. Rendesen két óra, de lehoztam másfélre az utóbbi hetekben. Nem lett semmi bajom.
Gáspár bácsi többszörösen „visszaeső”. Visszajáró, mert itt mindenki ismeri. Hamarosan megtudom, hogy vagy harminc éve megvan neki ez a baja. Előbb csak egyik, utána a másik lába is megbetegedett, és hol itt, hol ott fekélyesedik ki mind a kettő. Mint most is. Megtudtam tőle, hogy hol vannak jó szakorvosok, hiszen megfordult már Vásárhelyen, Kolozsváron, Csíkban, Gyergyóban, Udvarhelyen. Utánaolvasott a „dolgoknak” és olykor gyógynövényeket, gyógyszernek nem minősülő készítményeket, teákat, porokat, kenőcsöket is használt a sok tabletta, azaz a nyolc-tíz labdacs mellett, amiket az intenzív kezelések alkalmával felírnak… Egyébként most is alakul, szépen gyógyul mind a két lába. Látom, hogy napról napra nyeri vissza eredeti színét a bőre, s a duzzanatok is eltűntek jószerével, meg a sebek is kezdtek beforrni.
– Megvoltak még a lovaim – újságolja –, sőt, akkor volt bétanittva két csitkó; az még 90-ben történt, amikor a földeket visszaadták, s én olyan erősnek éreztem magam, akkora kedvem volt, hogy mindent meg akartam csinálni. Hazamentem volt a vásárhelyi kórházból, ahol rendbe szedtek, még egy napot sem pihentem utána, s ereszd!… Eredményes volt a kezelés, de úgy három hónap múlva jöttek elő ismét a tünetek… Hogy ne tartózkodjam hidegben. Hogy ne izzadjak meg. Hogy ne erőlködjek túlságosan. Hogy ne álljak sokat rajta. Hogy tartsam vízszintben. Hogy pócoljam fel olyan magasra, hogy legyen feljebb a fejemnél. Mind ilyeneket ajánlottak, amit a falusi ember nem tarthat magára érvényesnek. Mi legyen? Vegyem a nyakam köré? Ha csak ülök, fekszem, és egyébbel nem foglalkozom, csak azzal, hogy vigyázok magamra, akkor mit ér ez az egész?… Látod-e? – mutatja a fotókat a telefonján. – Van két bárány odahaza, egy kecske, tíz tyúk, egy kakas, két macska és egy kutya. Most az unokám rendezi, de az nem olyan. Ezek az állatok hozzám ragaszkodnak, és dolog van velük. Ha innen hazakerülök, megint veszem kézre őköt. S mi dió, mennyi alma, szilva lehet a fák alatt! Fel sem szedik a fiaim, s a menyeim rendesen, pedig a pálinkát hogy elfogadják! Az unokák sem, pedig amúgy ügyesek lennének, csak meg kellene szoktatni őköt… Futnak jobbra-balra, bé a városba, el munkába, s vissza. De az a jó, ha ott vagy a magadéba’, és vigyázol, ügyelsz arra, hogy minden békerüljön a pincébe vagy a kamarába, mert azt nem kell megvenni… Hiszed-e? Úgy van az! És látod-e, hogy a bajok jönnek! Annyi betegsége van az embernek, hogy sok. Csak egészség legyen! Eppeg egy-egy kicsi. Bár valamennyi. Hogy tudjunk haladni, ha a Jóisten is úgy akarja.

Hirdetés

Kövessen a Facebookon!